10.-11. Fejezet

 

TIZEDIK FEJEZET

 

 

– Milyen döntést hozott a tanács? – kérdezte Aiden, amikor mindenki elhelyezkedett.

– Meryn, soha, de soha ne érezd magad rosszul, amiért Renét szemétládának nevezted! Az az ember ma majdnem túllépte a türelmem határát. Volt képe arra célozni, hogy ezek a párok megérdemlik, ami velük történik, mivel úgy döntöttek, hogy Lycaonián kívül élnek! – morogta Byron az orra alatt.

– Abbahagyják a születési bejelentéseket? – kérdezte Adelaide.

– Holnap kiküldünk egy általános nyilvános közleményt. Homályosnak kell tartanunk, hogy elkerüljük a tömeges pánikot, de attól tartok, a legtöbben figyelmen kívül fogják hagyni. A kultúránk része, hogy megünnepeljük a gyermekeinket, és tudom, hogy a leendő újdonsült szülők ezt a világ tudomására akarják majd hozni. – Byron beleharapott egy szelet pizzába.

– Ó, erről jut eszembe! – fordult Meryn Aidenhez –, mielőtt ma reggel elvesztettem az eszem a laptopoddal, rábukkantam egy jelentésre, amelyet a megyei seriff nyújtott be. Ma egy női holttestet találtak Madison külterületén, körülbelül öt mérföldre Madison mellett. Bár ezt az információt nem fogják egyhamar nyilvánosságra hozni. – Meryn félbehajtotta a szeletét, és beleharapott. Mindenki őt bámulta.

– És hogyan „bukkantál” rá? – kérdezte Aiden.

– Van egy laptopod, amin még mindig Windows 95 fut, nem pazarolok rád egy tökéletesen jó magyarázatot, de biztosíthatlak, hogy teljesen illegális volt.

– Meryn!

– Mi az?

– Nem fogsz lebukni?

– Esélytelen! Ha a szövetségi kormány nem tud lenyomozni, akkor ezek a kisstílű seriffek sem tudnak.

Aiden arca elsápadt.

– Szövetségi kormány?

– Ja, az NSA az én ribancom. Már évekkel ezelőtt felhagytak azzal, hogy elkapjanak. Tudják, hogy nem okozok bajt, nem adok el titkokat és nem lopok. Végül rájöttek, hogy egyszerűbb, ha hagyják, hogy azt csináljam, amit akarok.

– És csak úgy kedved támadt feltörni a seriff e-mailjeit? – kérdezte Darian.

– Ööö, igen. Nem tudják, hogy paranormális lényekkel van dolguk, és nem tudják, hogy neked kell jelenteniük a dolgokat, ezért beállítottam egy apró kis programot, ami a seriff összes e-mailjét az én postaládámba továbbítja.

Aiden szeme összeszűkült. – Pontosan mit tudsz kezdeni azzal a túlárazott frizbivel?

– Átvenni a hatalmat a világ felett. – Újabb falatot harapott a pizzájából.

– Nem, komolyan! – erőltette.

A lány felnézett rá, és pislogott. – Nem, komolyan.

– Oké, most nem gondolkodom ezen! Van valami más hír?

Meryn felvette a laptopot a padlóról, és kinyitotta az ölében. Átfutotta az e-mailjeit, mielőtt Aiden felé fordult.

– Egy zanzásított verziót akarsz? Elég véres. – Adelaide felé mutatott.

– Ha azok a fiatal nők átélték, én legalábbis tartozom nekik annyival, hogy meghallgassam. Ha bármiben segíthetek, megteszem! – ragaszkodott hozzá Adelaide.

– Rendben! Waynesburg mellett találtak egy második holttestet is, de mivel az egy másik megye, még nem rakták össze a kettőt a kettővel, hogy ez a Madisonból eltűnt személy. Mindkét holttestet teljesen megcsonkították. A halottkémek még mindig próbálják megállapítani, hogy minden darab megvan-e. Ó! – Meryn szünetet tartott, hogy olvasson.

– Mi az?

– Nehezen tudják azonosítani a holttesteket, mert – idézem „úgy néz ki, mintha valami leette volna az arcukat”. Vajon vannak-e képeik? – Meryn épp meg akarta nézni, amikor Aiden becsukta a laptopját.

– Elnézést! – Adelaide remegő kezét a szájához kapta, és elhagyta a szobát, Byron és Marius pedig szorosan követték.

– Bocsánat! – Meryn úgy érezte, ezúttal tényleg csúnyán elvetette a sulykot.

– Semmi baj! Azt hiszem, az a tény viselte meg, hogy tudta, a nők terhesek voltak. Már rosszabb dolgokról is beszéltünk a vacsoraasztalnál. – Aiden megsimogatta Meryn hátát.

Adelaide és Byron néhány perc múlva visszatértek.

– Nagyon sajnálom! – kért Meryn bocsánatot.

– Semmi baj, kedvesem! Remélem, senki sem bánja, ha kihagyom a vacsora további részét, és rögtön a desszertre térek. A sütik most tökéletesen hangzanak. – Adelaide félrelökte a pizzáját.

– Nekem is tökéletesen hangzik!

– Íme, az első adag! Vegyétek őket, amíg még forrók. És vettem a bátorságot, hogy kanalazzak ki csak süteménytésztát is. – Marius egy tányért tett az asztal közepére. Az egyik oldalon gőzölgő friss sütik, a másikon tésztagolyók. Miután Adelaide és Meryn kiszolgálták magukat, a többiek is nekiestek. Meryn éppen meg akarta kérdezni, hogyan ment az edzésük, amikor kialudtak a fények.

A sötétben Meryn hallotta, ahogy féltucatnyi szék csikorgott a padlón, ahogy a férfiak felálltak.

– Gavriel, fogd Coltont és Keelant, és ellenőrizd a hátsó részt! Apa, te, Darian és én a ház elejét fogjuk ellenőrizni. Marius, meg tudnád nyugtatni a személyzetet? – Aiden azonnal átvette az irányítást.

– Természetesen, uram!

Egy kéz jelent meg a vállán, és a lány felzihált.

– Csak én! – Aiden megcsókolta, majd gyorsan eltávolodott tőle.

– Meryn tapogasd körbe az asztalt, és gyere hozzám! – hangzott fel Adelaide hangja nyugodtan és magabiztosan. Meryn soha nem gondolta volna, hogy a nő épp most dobta ki a vacsoráját. Úgy tett, ahogy Adelaide tanácsolta, és addig tapogatózott az asztal körül, amíg meg nem fogott két meleg kezet.

– Most pedig kövess! Byron irodájában van egy pánikszoba. Siess, drágám! – Adelaide könnyedén eligazodott a folyosón a sötétben. Éppen a bejárati ajtó mellett haladtak el, amikor Meryn kutyanyüszítést hallott. Megdermedt.

– Gyere Meryn! – Adelaide gyengéden megrántotta a kezét, de amikor egy éles hangú csaholás szakította félbe, Meryn az ajtó felé fordult.

– Ez Colton volt! – Megpróbálta kihúzni a kezét.

– Ne Meryn! Bent kell maradnunk! – Adelaide elkezdte visszahúzni a lányt az iroda felé.

– Ne! Kérlek! Meg kell néznünk, hogy jól van-e! – Meryn megpróbált kiszabadulni, de nem tudott. Aztán, amilyen hirtelen kialudtak a fények, olyan hirtelen tértek is vissza. Meryn kihasználta Adelaide figyelmének pillanatnyi elterelődését, és kirántotta magát a szorításából. Az ajtóhoz rohant, és felrántotta. Még csak két lépést tett kifelé, amikor hirtelen minden lassított felvétellé vált. Úgy tűnt, képtelen levegőt venni. Rájött, hogy azért nem kap levegőt, mert teli torokból sikoltozik. Képek villantak fel az elméjében, mozaikszerűen. Az ajtó kinyílik, majd a vér. Nagyon sok vér. Hátulról karok fonódtak köré. Ismerős illat árasztotta el, miközben visszahúzták a házba. A torkából megállíthatatlanul áradtak a sikolyok, a látvány pedig örökre beleégett az elméjébe.

Egy kibelezett farkas, a beleinél fogva lóg a verandán.

Aztán mintha valaki megnyomott volna egy folytatás gombot, a világ már nem lassított felvételben mozgott.

– Ne! Istenem, ne! Colton! – A saját sikolyai visszhangoztak az előszobában. Férfiak dühös kiáltásai és dobogó lábak.

– Lélegezz Meryn, csak lélegezz! – ismétlődött Adelaide hangja a fülében. Meryn érezte Aiden anyjának forró könnyeit a nyakán. Meryn már nem szavakat sikoltozott, csak hosszú, gyötrelmes jajveszékeléseket. Két szívdobbanás között elsötétült a világa.

 

*****

 

Meryn küzdött, hogy felébredjen. Amikor megpróbálta kinyitni a szemeit, rájött, hogy azok gyakorlatilag összeragadtak a csipától. Megdörzsölte a szemét, majd átfordult a másik oldalára. A szobájában volt.

– Aiden? – Mozgást érzett maga mögött.

– Itt vagyok! – Magához húzta a lányt.

Az előző este eseményei átcsaptak rajta, és zokogni kezdett.

– Édesem, minden rendben van!

– Hogy mondhatsz ilyet!? Ő volt a legjobb barátod!

– Colton jól van. Anya azt mondta, hogy az ő nevét kiáltottad. Meryn, csak egy kutya volt, valami szegény kutya, akivel ez a pszichopata ijesztgetett minket. – Megdörzsölte a karját.

– Colton jól van?

– Igen, jól van. Amikor meghalunk, még ha átváltoztunk is, visszaváltozunk emberi formába. Azért nagyon meghatotta az aggodalmad. – Megkönnyebbülés árasztotta el Merynt. Újra kimerültnek érezte magát.

– Szegény kutya! Hallottam, Aiden, még élt, amikor idehozta! Hallottam, ahogy sírt a verandán! – Csak ennyi kellett ahhoz, hogy újabb könnyek áradata törjön elő.

– Esküszöm neked, hogy megtalálom ezt a fickót, meg fog fizetni mindazért, amit tett!

– Miért bántana egy ártatlan kiskutyát? – Meryn bömbölt. Könnyedén megbeszélhette volna a feldarabolt holttesteket a vacsoránál, és nem érdekelte. Az embereket sosem szerette igazán, de az állatokat? Az állatok voltak az egyetlen barátai, miközben felnőtt. Nem tudta elviselni, hogy ott állt, és végighallgatta, ahogy ezt a kutyát meggyilkolják.

– Mert ez egy beteges fasz, és játszik velünk! – Aiden szorosan magához húzta a lányt, és egyik nehéz lábát az övére tette.

– Aludj egy kicsit, édesem, reggelre már nem fognak olyan rossznak tűnni a dolgok! – Meryn csak bólintott. Lehunyta a szemét, és élvezte, hogy Aiden karjaiba burkolózik.

 

*****

 

Meryn küldetésben volt. Elhatározta, hogy megtalálja ezt a seggfej kutyagyilkost, és bíróság elé állítja. Amint felébredt, kisiklott az ágyból, és beugrott a zuhany alá. Sikerült felöltöznie, mielőtt Aiden felébredt volna. A férfi elvigyorodott a mai pólóválasztásán. She-Ra, a hatalom hercegnője kardot lendített a mellkasán, amitől kedve támadt szembeszállni a világgal.

– Legyél lent! – mondta.

– Gyere vissza, asszony! – Aiden az ágy üres oldalára mutatott. Meryn letette a laptopját, és visszasétált az ágyhoz. Mielőtt pisloghatott volna, a férfi karja előkígyózott a takaró alól, és visszahúzta az ágyra. Nevetve fordult meg, hogy szembenézzen vele. A férfi lassú csókjai tüzet gyújtottak a vérében. A férfi nem sietett, és lassan, érzékien végigcsókolta a nő nyakát.

– Ma akár az ágyban is maradhatnánk – suttogta, mielőtt a keze elkezdett felfelé siklani a lány pólóján.

– Mondtam már neked, hogy szerintem zseniális vagy? – zihálta.

A férfi kuncogott. Ujjai éppen csak becsúsztak a nő melltartójába, amikor egy hangos csattanás rántotta szét őket. Aiden az ajtó felé vicsorgott. Meryn a hátára gurult, és próbált levegőhöz jutni.

– Mi az? – kiáltott fel Aiden.

– Egy harmadik pár eltűnését jelentették, ezúttal Lycaonia belsejéből! – jelentette Gavriel sürgősen. És ettől lehűlt a lelkesedésük. Aiden felpattant, és kezdte felhúzni az egyenruháját.

– Kicsoda?

– Eleanor Canter. – Meryn a homlokát ráncolta. Ismerte ezt a nevet. Honnan volt ismerős ez a név? A Varrókörben folytatott beszélgetés jutott eszébe.

– Jaj, ne! Az anyja betegre fogja aggódni magát. A Varrókörön találkoztam vele, Aiden. Igazából kedves volt. – Aiden tekintete találkozott az övével. Tudta, hogy a férfi próbálja nem mutatni, de végül is mindketten túlságosan hasonlítottak egymásra, mindketten úgy hitték, hogy Eleanor már halott.

– Itt hagyom Coltont. Hívj, ha bármire szükséged van! – Aiden előrehajolt, és összeérintette a homlokukat.

– Bárcsak maradhatnék! Meg akarom mutatni neked, hogy mit érzek – suttogta halkan.

– Tudom! De van időnk, Eleanornak talán nincs. – Megmarkolta a férfi ingének elejét.

– Annyira szeretlek, Meryn! Hamarosan be kell teljesítenünk a kötelékünket!

Meryn kicsit hátrahajolt.

– Ma éjjel! – ígérte.

– Ma éjjel!– Aiden gyengéden megcsókolta, mintha az ajkai minden egyes érintését a memóriájába akarná vésni.

– Nyomás, Superman, az egységednek szüksége van rád! – Meryn felvette a laptopját, és megfogta a férfi kezét. Aiden kinyitotta az ajtót.

– Inkább hasonlít Maci Lacira, mint Supermanre – tájékoztatta Gavriel mosoly nélkül a lányt.

– Te meg inkább olyan vagy, mint... – kezdte Aiden.

– Ne! Ne mondd ki! Bármilyen összehasonlítás, amit bizonyos csillogó vámpírokkal teszel, lassú halált fog okozni! – fenyegetőzött Gavriel. Aiden kuncogott. Meryn a szemét forgatta. Lesétáltak a lépcsőn, és elbúcsúztak az előcsarnokban.

– Ma estig! – ígérte Aiden.

– Ma estig!

Elmentek, Meryn pedig egyedül indult az étkezőbe. Amikor belépett, Adelaide és Byron éppen kifelé tartott.

– Hová mentek ti ketten? – kérdezte.

– Byron újabb tanácsülésre megy, hogy megvitassák az újabb eltűnést. Én pedig Canterékhez megyek, hátha tudok valamit tenni. Aztán a Tanácskormányzat udvarházába megyek, hogy segítsek a holnapi bál előkészületeiben, bár mindazok után, ami történt, nem vagyok benne biztos, hogy az embereknek lesz-e kedvük ünnepelni. – Megtörölte a szemét. Byron megpuszilta a haját.

– A történtek miatt van szükségünk az ünneplésre! – Byron Merynre nézett.

– Megleszel ma egyedül is?

– Mintha Aiden egyedül hagyná? – szólalt meg Colton Meryn mögül. Odasétált mögé, és testvériesen megölelte.

– Rád bízom őt! – Byron hangja kellemes volt, de még Meryn is hallotta a ki nem mondott utasítást: „Védd meg, vagy velem nézel szembe!”.

– Igen, uram!

– Talán Merynnel kellene maradnom? – Adelaide a kezét tördelte. Meryn megrázta a fejét.

– Nem, Aileennek nagyobb szüksége lesz rád, mint nekem. Mondd meg neki, hogy gondolok rá, és ha megtaláljuk Eleanort, segítek a gyerekszobában! – ígérte Meryn.

– Olyan angyal vagy! – Adelaide megpuszilta az arcát, Byron pedig a feje búbját, majd elmentek.

Meryn Coltonra nézett, aki visszabámult.

– És? – kérdezte.

– És? – válaszolt a férfi.

– Mit akarsz csinálni?

– Meg tudod mutatni a seriff e-mailjét? Nem vagyok olyan jó a technikai dolgokban, mint Keelan, de szeretnék segíteni átnézni néhány információt az ügyről, amíg itt vagyok.

– Úgy érted, amíg rám vigyázol – tolmácsolta a lány.

– Azt is. – A férfi vigyora mentes volt minden bocsánatkéréstől.

– Egy feltétellel.

– Mi az?

– Később farkassá változol és játszol velem! – Elfordította a fejét, hogy a férfi ne láthassa elpiruló arcát. Colton válaszul egy hatalmas medveölelésbe zárta, és körbeforgatta. Meryn nevetve próbált kiszabadulni a szorításból.

– Tudtam én, hogy kedvelsz! – Colton letette a földre, és játékosan felborzolta a haját.

– Talán egy kicsit – ismerte el Meryn. Felkapott egy muffint a tálalószekrényen felállított, svédasztalos stílusú reggelizőkosárból. Colton fogott egy szalvétát, és alaposan megpakolta süteménnyel. A nő magához vett egy üveg diétás Mt. Dew-t, a férfi pedig felkapott két üveg vizet.

– Gyere, Colton, hagyom, hogy a csatlósom légy!

– Király!

Byron irodájában kötöttek ki, mivel ott sokkal kényelmesebbek voltak a székek, és egy hatalmas kandalló is ékesítette a szobát.

Meryn Colton felé fordult, és felnyitotta a laptopját.

– Kezdjük el!

 

*****

 

– Unatkozom! – Meryn lecsukta a laptopját. Mindkét seriff e-mailjeit ellenőrizték, de semmi új nem érkezett. Megmutatta Coltonnak, hogyan törte fel a jelszavaikat, és hogyan állította be a továbbító programot.

– Szóval, mit akarsz csinálni? – Colton lerakta a lábát a kanapéról, és felült.

– Kér teát? – kérdezte Marius az ajtóból.

– Ne vedd sértésnek, Marius, de ha még több teát iszom, ellebegek! Így is úgy érzem, hogy mindjárt elvesztem az eszemet. – Nem volt sok minden a világon, amit jobban utált, mint az unalom érzését.

– Javasolhatnék egy látogatást Aiden urasághoz? Itt van az a másik csomag, amit vettem. A kamrában hagytam, hogy biztonságban legyen.

Meryn talpra ugrott, és Coltonhoz fordult.

– Meglátogathatjuk Aident?

– Persze. Keelan nemrég küldött egy sms-t, hogy tudassa, visszatértek a kaszárnyába. – Colton felállt, és kinyújtóztatta a lábát.

– Aiden nem küldött sms-t? – kérdezte Meryn.

Colton hangosan felnevetett.

– Aiden nem küld sms-t. Szerintem a telefonjáról nem is lehet sms-t küldeni.

Meryn megállt a laptopja hátizsákjába tevése közben, és pislogva nézett Coltonra.

– Hazudsz! Mindenki sms-ezik!

– Aiden nem, szerintem a férfias ujjai miatt. Örökkévalóságig tart neki bármit is begépelni. Ha bármilyen sms-t kell írni, azt vagy Keelan vagy én csináljuk.

– Ő tényleg egy neandervölgyi! – Merynnek be kell rángatnia Aident a huszonegyedik századba, akár tetszett a férfinak, akár nem. Odasétált az ajtóhoz, ahol Marius már várta őket. Bement a kamrába, és egy nagy dobozzal tért vissza.

– Kisasszony, a csomagja! – Marius letett egy meglehetősen nagy dobozt az előszobába.

– Nagyszerű! Köszönöm Marius! – A lány felpattant, és megpuszilta a férfi arcát.

– Szívesen, kisasszony!

– Oké, Colton, ez megy a kocsiba!

– Mi az?

– Majd megmutatom, ha odaértünk – ígérte meg.

Meryn majdnem összepisilte magát a röhögéstől, miközben nézte Colton szerencsétlenkedését, ahogy próbálta berakni a dobozt a csomagtartóba.

– Legközelebb te emeled meg! Mi a fene van ebben a dobozban, Meryn? – Colton a derekát dörzsölgette.

– Nem volt olyan nehéz, te nagyra nőtt csecsemő!

– Meryn, az a doboz majdnem akkora volt, mint te magad!

– És tudom, mi van benne, szóval nem lehetett túl nehéz egy olyan nagy, idős, erős alakváltónak, mint te!

– Szerencséd, hogy a doboz a csomagtartóban van, pöttömke! – Meryn kinyújtotta rá a nyelvét, és beszállt a kocsiba.

Nem tartott sokáig, és máris az egység laktanyája felé közeledtek. Meryn bámult. Csak rövid ideig látta, miközben teljesen pánikba esetten utazott Aiden karjaiban. Felnézett az előtte álló hatalmas villára. Kisebb volt, mint ami a birtokon állt, ahol a szülei éltek, de nem sokkal.

– Ez a hely hatalmas!

– Az összes egység laktanyája ekkora. Minden harcosnak saját lakosztálya van, egy kis konyhasarokkal kiegészítve. A földszinten vannak a közös helyiségeink, mint a médiaszoba, a konyha, a főétkező és az irodák – magyarázta Colton.

– Ez nagyon szép! – Meryn meglepődött, hogy mennyire otthonosnak tűnik.

– Adelaide segített nekünk, hogy otthonosabbá tegyük a helyet – mutatott az ajtó melletti gyönyörűen gondozott kertre.

– Most pedig elmondanád, mi van a dobozban? – kérdezte.

– Megnézheted a saját szemeddel. Hol edzenek a férfiak?

– Hátul.

– Vigyük a dobozt a hátsó verandára! – Colton káromkodott az orra alatt, miközben kivette a dobozt a csomagtartóból, és a hátsó verandára vitte. Hosszú volt az út a ház oldala körül. Letette a dobozt, és mint egy gyerek karácsonykor, elkezdte tépni. Amikor felnyitotta a fedelét, és belekukkantott, nevetni kezdett.

– Ne már! Meryn ez fantasztikus!

– A te dolgod az, hogy megtöltsd őket. Én megyek és kihívom Aident. – Meryn kiemelt egy hatalmas vízipuskát a dobozból, és kutatva szétnézett egy kerti csap után. Colton felkapott kettőt, majd megmutatta z nőnek, hol csatlakozik a locsolócső a házhoz a hátsó ajtó közelében. A lány elsőként töltötte meg a sajátját, majd otthagyta az idiótaként vigyorgó férfit, hogy megkeresse Aident.

Visszaindult a nagy akadálypálya felé, és megállt. Annak ellenére, hogy már majdnem Halloween volt, a legtöbb férfi levette a pólóját, és éppen gyakorlatozott. Mindegyik férfi próbálta megtámadni a küzdőpartnerét, akinek bekötötték a szemét. Csendesen a párja mögé lopózott, és lidércként sikítozva előugrott. Aiden majdnem harminc centit ugrott a levegőbe, és vicsorogva megfordult. Ekkor Meryn a vállához emelte a fegyvert, célzott...

– Meryn ne! – figyelmeztette Aiden.

...és tüzelt. Meryn arcon lőtte a férfit, és nevetve nézte, ahogy az fuldokolva köpködni kezd. Aiden mögött a férfiak hangosan ujjongva buzdították a nőt. Meryn leengedte a fegyvert, Aiden szemében pedig veszélyes villódzás gyúlt.

– A francba!

– Fejeket fel, parancsnok! – kiáltotta Colton, és odadobott Aidennek egy fegyvert.

– Áruló!

– Gamma az Alfa ellen! Meryn, te a Gamma csapatában vagy! – kiabált Colton, és elkezdte dobálni a fegyvereket az embereknek. Ben odarohant és megragadta Meryn kezét.

– Gyerünk! – Meryn teljes erejéből futott Bennel. Mögöttük a Gamma közte és Aiden között állt, nevetgéltek és lövöldöztek egymásra. Ő és Ben az akadálypálya szélén foglaltak állást. Ben felmászott a sok mászó akadály egyikére, és hason fekve lesben állt, mint egy mesterlövész. Meryn tudta, hogy ha ilyesmivel próbálkozna, leesne, ezért a sziklamászófal mögé húzódott.

Percekkel később a férfiak kezdtek elfutni mellettük, hogy az erdőbe jussanak. A lány kiugrott, és fülön vágta Coltont.

– Agghhh!

Hisztérikusan nevetve, Meryn elszaladt az erdő felé. Alig tudott futni, annyira nevetett. Addig futott, amíg már nem tudott tovább menni. Körülnézett, és taktikai pozíciót foglalt el egy fa mögött. Hallgatta a férfiak nevetését és káromkodását, és gratulált magának. Szükségük volt valamire, ami eltereli a figyelmüket az ügyről, amin dolgoztak.

Ahogy teltek a percek, észrevette, milyen csend lett. Talán túl messzire futott. Kilépett a fa mögül.

– Meryn! – hallotta, ahogy Aiden kiabál.

– Aiden, gyere és keress meg! – cukkolta.

– Hagyd abba a játékot és gyere elő! – kiabálta.

– Savanyújóska! – A lány felnevetett, és hallotta, ahogy visszhangzik a fák között.

– Gyerünk már, nincs több játék! – kiáltotta. Nem volt más, csak csend.

Meryn megdermedt. Ismerte ezt a jelenetet. Ez volt az a jelenet, amelyről az elmúlt hetekben álmodott.

– Ez nem vicces, gyere elő! – Aiden hangja kétségbeesetten hangzott.

– Aiden! – tört át Meryn sikolya a csenden.

A semmiből egy test csapódott az övébe. Érezte, hogy valaki van rajta, de nem látott semmit.

– Mindjárt itt az ideje, hogy meghalj! – suttogta egy durva hang a fülébe. Egy kéz a lábai közé markolt, a lány pedig küzdeni kezdett.

– Tégy meg nekem egy szívességet, és dögölj meg, seggfej! – Elfordította a fejét, és vakon harapott. Dühös üvöltés hallatszott fölüle. Egy nehéz kéz csapott le, eltalálva az arccsontját. Csillagok robbantak fel a szeme előtt, és egy másodpercig nem látott semmit, aztán amilyen hirtelen rászakadt a súly, olyan gyorsan el is tűnt. Meryn feküdt az erdő talaján, és pislogva próbálta fókuszálni a tekintetét.

Futó lábak dobbanását hallotta, és a férfiak kiabálását.

– Ide! – kiáltotta. Másodpercekkel később egy ismerős arc jelent meg fölötte.

– Megtaláltam! – ordította. – Megsérültél?

– A köcsög megütött. Tényleg kezdem utálni a láthatatlan seggét! – A lány nehézkesen próbált felülni. A férfi a kezét nyújtott, és segített neki a fának támaszkodni. Aiden robbant ki a fák közül, és meg sem állt, amíg a lány mellé nem ért.

– Megszúrták? – A keze a lány ruháját rángatta, próbálva megvizsgálni minden egyes centiméterét.

– Nem uram, azt mondta, hogy megütötték.

– Köszönöm, Sascha! Vidd a Gammát, és találjátok meg ezt a rohadékot! – utasította Aiden.

– Vérzik. Megharaptam – mondta Meryn a magas, északi kinézetű, fehér-szőke hajú harcosnak. Jeges kék szemeiben csodálatot látott. A férfi bólintott.

– Szép munka, ez megkönnyíti a dolgot! – A két férfi felé fordult, akik Aiden után érkeztek.

– Christoff, te jössz! A fickó vérzik, te vezeted a nyomkövetést! – A sötét hajú férfi bólintott. Odasétált Merynhez, és megszaglászta a kabátját, amelyen most vérfoltok voltak.

– Oron, te mész vele! Tízpercenként jelentkezzetek! – adta ki a parancsot Sascha.

– Igenis, uram! – Mindkét férfi elindult futva.

– Aiden, vigyük vissza az Alfához – javasolta Sascha.

Aiden óvatosan felemelte a lányt.

Visszafutottak, és Meryn legszívesebben felnyögött volna. Minden egyes rázkódás fájt a fejében. Elfutottak az akadálypálya mellett oda, ahol a többi férfi összegyűlt a háznál parancsokért.

– Ben, téged mára az Alfához osztalak be! Segíts nekik, hogy Meryn biztonságban legyen! Quinn, te velem jössz! Átkutatjuk az archívumot. Egy láthatatlanná tévő varázsigét keresünk. – Sascha és Quinn megfordultak, és elindultak arrafelé, ahol az autók parkoltak.

– Uram, szeretnék segíteni Quinnnek és Saschának! Úgy nőttem fel, hogy segítettem a bátyámnak Viharvár levéltárában. Néhány kötetet kívülről ismerek – lépett előre Keelan. Aiden bólintott.

– Menj, tedd meg, amit kell! – Keelan bólintott, és rohant, hogy utolérje Quinnt és Saschát.

– Aiden, őrjáratot állítunk fel az Alfa körül. Vidd fel Merynt, és győződj meg róla, hogy jól van! – Ben óvatosan az ajtó felé lökte a bátyját.

– Köszönöm, Ben! Gavriel te vagy a főnök! – mondta Aiden.

– Amikor megütnek, megvakulsz egy pillanatra? – Meryn a férfiakra nézett, és lehunyta az egyik szemét, majd a másikat.

Colton elmosolyodott. – Néha. Kaptál egy ütést, mi? Tudtam, hogy kemény kis törpe vagy.

– Én pedig megharaptam, megérdemelte, amiért megfogdosott! – Meryn összerezzent. Aiden szorítása megfeszült.

– Az emeleten leszünk! – Megfordult, és besétált a házba.

– Emlékszem ezekre a lépcsőkre. – Meryn a férfi mellkasára hajtotta a fejét. – Azt kell mondanom, hogy ez a felfelé vezető út jobb, mint a legutóbbi.

– Engem is megharaptál akkor, ha jól emlékszem, pont a vesém fölött.

– A válladra kaptál, az meg kurvára fájt. Úgy éreztem, hogy mindjárt hányok.

– Megjegyeztem. – Aiden befordult egy hosszú folyosóra.

– Legutóbb nem tűnt ilyen nagynak. – Meryn figyelte, ahogy Aiden egy újabb hosszú folyosóra fordul be.

– Múltkor nagyon siettél. Éppen akkor ütöttél ki a vécémmel. Ez az egységparancsnoki szárny. – Megállt egy ajtó előtt, és elfordította a kilincset.

– Ez pedig az én szobám. – Belépett, és felkapcsolta a villanyt, a lány pislogott. Úgy érezte, ez az otthona. Bármerre fordult, Aiden személyisége tükröződött a szobát díszítő apró emléktárgyakban. Amikor meglátta a nagy akváriumot, ficánkolni kezdett.

– Tegyél le, látni akarom Jawst! – Aiden óvatosan letette, és megfogta a kezét. Odavezette az akváriumhoz, amely az egyik fal nagy részét elfoglalta.

– Meg kellett erősítenem a padlót, de megéri. – Aiden óvatosan megkocogtatta az üveget. A semmiből egy élénk narancssárga hal ugrott előre.

– Meryn, ő itt Jaws. Jaws, a párom, Meryn.

– Imádnivaló! Szüksége van egy barátnőre. – Meryn még néhány pillanatig figyelte a halat, ahogy úszkál, majd elszakította a tekintetét.

– Az első dolog, amit tettem, amikor átvettem az egységparancsnoki posztot, az volt, hogy kibeleztem ezt a lakosztályt, és újradekoráltam. A laktanya legtöbb helyisége a zöld és a fahatású színek árnyalataiban pompázik. Tiszta szívből gyűlölöm! Úgyhogy kékre cseréltem – mutatott Aiden a falak felé. Minden falat más-más árnyalatú kékre festettek, hogy hangsúlyozzák az akvárium nyugtató vizét. A díszítőelemek és a bútorok feketék voltak, itt-ott ezüstös díszítésekkel.

– Imádom! A szobád a szüleid házában olyan unalmas. – Odaszaladt, és felugrott a lehetetlenül magas baldachinos ágyra.

– Meryn, én nem ott lakom, emlékszel? – emlékeztette Aiden finoman.

– Ó, igen! – Összerezzenve megdörzsölte az arcát. Aiden felmászott az ágyra, és magához húzta.

– Hozzád ért? – A hangja feszültnek tűnt.

A lány bólintott. – Semmi baj! Most már veled vagyok, csak ez számít.

– Hadd lássam a szemed! – Aiden úgy fordította a nőt, hogy szemben legyen vele. Nagy kezével eltakarta a fényt, majd hagyta, hogy az visszasüssön a lány arcára.

– A pupilláid kitágultak, úgyhogy nem hiszem, hogy agyrázkódásod van. – Végigsimított a haján.

– Nem, de az biztos, hogy csillagokat láttam.

– Amikor sikoltottál, azt hittem... – A hangja megtört. Eszébe jutott, hogy a találkozásukig ugyanazt álmodták. Az álmaikban leszúrták őt.

– Jól vagyok! Abban az álomban hosszú hajam volt, a dolgok változnak. – Odabújt a férfi mellkasához, és ásított.

– Nem szundikáltam ennyit, mielőtt idejöttem volna.

– Valószínűleg azelőtt nem is bántalmaztak és traumatizáltak naponta – morogta Aiden.

– Nem, de most sokkal jobban szórakozom.

– Hadd öleljelek át egy kicsit! Nem kell szundítanod, csak éreznem kell, hogy a karjaimban vagy!

– Azt meg tudom csinálni. – Lehunyta a szemét, és elaludt, hallgatva a férfi lélegzését.

 

*****

 

Amikor felébredt, ismét Aiden szüleinél volt. Biztosan ki volt ütve, ha nem ébredt fel az úton. Felült és körülnézett. Aiden a laptopjával ült a sarokban lévő fotelben.

– Mit csinálsz azon az izén? – A férfi lecsukta, és felállt.

– Passziánszoztam.

– Miért jöttünk ide vissza? A te szobád jobban tetszett! – Visszafeküdt.

– Megkértem Adamet, hogy nézzen meg téged a laktanyában. Azt mondta, jól vagy, nincs látható jele duzzanatnak. Úgy volt, hogy harminc perc múlva felébresztelek, ha nem ébredsz fel magadtól. Miután megvizsgált, hat körül felébresztettünk, hogy megkérdezzük, akarsz-e vacsorát, de nemet mondtál. Így hát visszahoztalak ide, hogy elhelyezkedjünk éjszakára. – Aiden felemelte a takarót, és bebújt mellé.

– Mennyi az idő? – A lány azonnal az oldalára fordult, és a férfihoz simult.

– Hajnali egy óra. Aludj tovább! – Volt valami a hangjában, amitől a lány szembefordult vele.

– Mi történt?

A férfi felsóhajtott. – Elmondhatom reggel? Már így is annyi mindenen mentél keresztül.

– Nem. Nagylány vagyok, el tudom viselni!

– A testrészeket a laktanyába szállították. Úgy gondoljuk, hogy Eleanor Canteré. Visszahoztunk ide, mivel ez a ház könnyebben védhető. – Olyan legyőzöttnek hangzott.

– Oké, tegyünk úgy, mintha ezt nem mondtad volna. Aludjunk, és tegyünk úgy, mintha nem lenne odakint egy pszichopata, aki kaszabol és mészárol! – Meryn mélyen Aiden mellkasába fúrta az orrát.

– Amit csak akarsz, édesem! Pihenj egy kicsit! Holnap lesz a bál.

– Már alig várom! – Átkarolta a férfi derekát, és erősen megszorította.

Aiden a lány fejére támasztotta az állát, és a hátát simogatta.

Holnap. Holnap jobb nap lesz.

 

TIZENEGYEDIK FEJEZET

 

 

– Meryn, ma velem jössz! El kell mennem az Alfa-laktanyába, hogy találkozzak a többi egységgel, és megbizonyosodjak róla, hogy mindenki tudja, hol kell lennie az esti bálon – mondta Aiden, egy újabb csésze kávét töltve.

– Persze. Abból, amit Lady Fairfax mesélt erről a „szuper ruháról”, nem lesz szükségem hosszú készülődésre. – Meryn kortyolt egyet a cappuccinójából. Lenézett a tányérján lévő egyetlen muffinra, és nagyot nyelt. Egyáltalán nem volt éhes. A gyomra felfordult. Valahányszor arra gondolt, hogy be kell lépnie egy hatalmas, ismeretlen emberekkel teli terembe, úgy érezte, hányni fog.

– Enned kell! – Aiden egy kanál zsíros krumplit tett a tányérjára a muffin mellé. Meryn nézte, ahogy a gőz felszáll a tányérjáról. Amint az illat elérte az orrát, felállt. A száját eltakarva kirohant a szobából. Majdnem feldöntötte Mariust, mielőtt eljutott a földszinti fürdőszobába. Mivel reggelire csak kávét ivott, már csak öklendezett, mire Aiden utolérte.

– Ó, kicsim, minden rendben! – Elővett egy mosdókesztyűt, és meleg vízzel megnedvesítette. Amikor Meryn gyomra végre megnyugodott, a falnak dőlt. Aiden egy kis pohár vizet nyújtott neki. A nő a hűvös, tiszta vizet a szájában forgatta, majd a WC-be köpte. Ismét hátradőlt, és a meleg ruhát a szemére tette.

– Nem tudom megmondani, hogy a rosszulléted az idegességtől vagy a tegnapi ütés utóhatásától származik-e.

– Az idegesség. Hidd el, ez idegesség! – Levette a mosdókendőt, és felállt. Aiden segített neki egyensúlyba jönni, és visszatértek az étkezőbe. Meryn megkönnyebbült, hogy kicserélték a tányérját, és sehol sem volt látható a zsíros krumpli. Marius egy kis tányér sóskekszet tett a teája mellé.

– Köszönöm, Marius! Remélem, az én udvarmesterem legalább fele olyan csodálatos lesz, mint te! – Az idősebb férfi kissé elpirult.

– Azt hittem, több kollégám is eljön az interjúkra, de attól tartok, elcsábította őket a pletyka.

– Az nem a te hibád!

– Reméltem, hogy az unokaöcsém el tud jönni, de elfogadott egy állást Belgiumban.

– Amíg te ott leszel, hogy segíts a döntésben, elég bizakodó vagyok a holnapi interjúkkal kapcsolatban. – Meryn elrágcsált egy kekszet.

– Mindent megteszek, hogy segítsek!

– Mikor hozod vissza, Aiden? A bál nyolckor kezdődik – érdeklődött Adelaide.

– Jóval nyolc előtt, anya. Ne aggódj, meglesz a lányos időd – ugratta Aiden.

– Meryn, akarsz még kekszet? – kérdezte Aiden, felállva. A lány megrázta a fejét.

– Kisasszonyka, vettem a bátorságot, és becsomagoltam Önnek néhányat egy zacskóba. Minden esetre. – Marius átadott neki egy kis cipzáras zacskót a keksszel.

– Köszönöm, Marius! Viszlát később! – Kifelé menet felkapta a hátizsákját. Kilépett a házból, és nem nézett a nemrég átfestett verandarészre. Szörnyű emlékeztető volt arra, hogy nem tudták az összes kutyavérfoltot eltüntetni a fáról. Lesétált a verandáról, és követte Aident a kocsijához. Mély levegőt vett. Aiden kinyitotta és tartotta előtte az ajtót.

– Letekerem az ablakokat az útra. Úgy tűnik, a friss levegő jót tesz. – Becsukta az ajtót, és másodpercek múlva már be is szállt. Beindította a kocsit, és azonnal letekerte az ablakokat. A lány hátradőlt, és szó nélkül lehunyta a szemét; jól érezte magát a csendben. Élvezte az úton suhanás hangját, az arcába csapódó friss levegőt és a férfi meleg kezét a sajátján.

Amikor megérkeztek a laktanyához, Colton kijött eléjük, miközben kiszálltak az autóból.

– Szia, pöttömke, jobban érzed magad?

– Már nem látok duplán, ha erre gondolsz.

– Örülök, hogy hallom. Aiden, a fiúk hátul várják a parancsokat. Majd én vigyázok Merynre, mivel már tudom, hogy estére én leszek a kísérője.

– Köszi, Colton! Mindjárt jövök, bébi! – Aiden csókot nyomott az ajkára, majd megkerülte a házat.

– Elkezdte a gyakorlatozást a fiúkkal. Bekötött szemmel gyakoroljuk a harcot, hogy támadhassunk és védekezhessünk az ellen, amit nem látunk – magyarázta Colton.

– Tényleg nagyon jó, igaz? – kérdezte a lány.

– A legjobb. Jobb, mint az előző parancsnokunk.

– Azt hittem, Aiden az apja helyét vette át? – jegyezte meg Meryn zavartan.

– Gyere velem! Körbevezetlek, és elmesélem, hogyan lett Aiden az egység parancsnoka. – Colton megfogta a lány kezét, és a melléképületek felé indultak.

– Byront közvetlenül Adair születése után választották meg vénnek, tehát körülbelül hatszáz évvel Aiden előtt, vagy számodra körülbelül ezerháromszáz évvel ezelőtt. Mindegy. Aiden születéséig Byron mindkét tisztséget betöltötte, az egységparancsnokit és a vénét is. Közvetlenül Aiden születése előtt vita alakult ki arról, hogy Byron túl sokáig töltötte be a vén pozícióját, és mások petíciót nyújtottak be, hogy valaki mást nevezzenek ki a vezetői posztra.

– Sydney mesélt erről. Adelaide harmadik terhessége miatt úgy gondolták, hogy Byron jól végzi a munkáját – vetette közbe Meryn. Colton bólintott.

– Megtarthatta a vén pozícióját, de mivel három gyereke volt otthon, belátta, hogy új egységparancsnokot kell kinevezniük. Edward Carthage-t választották meg a legjobb harcosnak, és ő lett az új egységparancsnok. Egy ideig minden a szokásos módon ment, de körülbelül ötven év múlva a férfiak kezdtek kiábrándulni az új parancsnokukból. Eltűnt a küldetések alatt, majd részegen tért vissza. Nem szervezett edzéseket, és nem tartotta szemmel a férfiakat. Byron évszázadokig tartó igazságos és hatékony vezetése után a kettő közötti különbség éles volt. – Colton az egyik épület előtti padra mutatott, és leültek.

– Amikor Aiden és én százévesek voltunk, keményen edzettünk az akadémián, ahol Adair szemmel tarthatott minket. Időnként őrjáratokra küldtek minket, hogy tapasztalatot szerezzünk. Egy éjszaka Aiden épp egy szokásos éjszakai őrjáratot végzett, körbefutotta a területet, amikor beérkezett egy küldetés. Ahelyett, hogy Aident visszaküldte volna az akadémiára, Edward úgy döntött, hogy a küldetést arra használja, hogy megalázza Aident az apja helyett. Az Alfa Egység többi tagja vitatkozott, de Edward élt a rangjával. A férfiak megtették, amit tudtak, hogy fedezzék Aident, mivel ő még soha nem volt küldetésen. De hamar rájöttek, hogy nincs rá szüksége. Úgy vette a dolgot, mintha erre született volna, talán így is volt. – Colton elhallgatott. Hátradőlt és behunyta a szemét.

– A küldetés rosszabb volt, mint amire számítottak. Az egység három elvadulttal került szembe, ami akkoriban hallatlan volt. Jean-Marc, Edward helyettese, nem engedett, és ragaszkodott hozzá, hogy Aiden maradjon hátul és vigyázzon a lovakra. Nem akarta, hogy baja essen. Edwardnak kellett volna nyitva tartania a menekülési útvonalat, de nem tette. Elment. Később kiderült, hogy a helyi bordélyházba ment. Aiden hallotta a férfiak kiáltásait, és valószínűleg először és utoljára figyelmen kívül hagyta a parancsokat. Berohant a csatába, és fedezte a férfiakat visszavonulás közben. Az egész Alfa Egységet megölték aznap éjjel az utcákon, kivéve Jean-Marcot. Aidennek sikerült eljuttatnia a lovakhoz, és rögzítenie. Még háromszor visszament abba a sikátorba, minden esély ellenére küzdve, hogy kimentse az Alfa Egység többi tagjának holttestét. Sikerült a lovakra tennie a férfiakat, majd elvezette az állatokat oda, ahol a Béta Egység biztosította a város határait, ügyelve arra, hogy egyetlen elvadult se szökhessen el. Annyira megverték és olyan erősen vérzett, hogy nem hitték, hogy túléli. Pár nap telt el, mire felébredt. Egész idő alatt mellette voltam.

Mielőtt Jean-Marc meghalt, hallottam, ahogy jelentést tesz Byronnak a történtekről. A mai napig nem láttam Byront ilyen dühösnek. Amikor Edward belépett a gyengélkedőbe, ahol Aident ápolták, Byron átváltozott harmadik formájába, és rátámadt. A Béta, a Delta és a Gamma egységnek kellett közbelépnie, hogy leválasszák Byront a fickóról.

– Mi az a harmadik forma? – szakította félbe Meryn. Colton kinyitotta a szemét, és ránézett.

– Alakváltók lévén, általában két formánk van. Ember vagy állat. Vagy az egyik, vagy a másik. De ritka esetekben, amikor az ember és az állat teljesen szinkronban vannak, amikor mindkettő pontosan ugyanolyan intenzitással akar valamit, képesek vagyunk átalakulni egy harmadik formába, félig ember, félig állat. Ez csak tucatnyi alkalommal fordult elő írásos történelmünk során.

– És Byron képes volt erre?

– Igen, ami gyakorlatilag a haláláig biztosította számára a vének közé tartozást. A meghallgatáson Edward arra kérte az embereit, hogy tanúskodjanak mellette, de az egység minden egyes tagja hátat fordított neki. Edwardot a tanács elé állították, és bűnösnek találták. Kivégezték és elhamvasztották, hogy a testét ne temethessék el a városon belül. Hamvait átadták a nővérének, egy bizonyos Daphane Bowersnek, korábban Carthage-nek.

– Te jó ég! – sóhajtotta Meryn.

– De ez még nem minden! Daphane nyomást gyakorolt, hogy fiát, Donovan Bowerst nevezzék ki az egység parancsnokának. Ő valójában nem rossz fiú, de soha nem akart harcos lenni. Az emberek visszautasították. Azt mondták, csak Aiden parancsait fogadják el. A tanács nem tudta, mit tegyen. Aiden olyan fiatal volt, alig lépett ki a tinédzser korból az alakváltók évszámításában, bár Donovan sem volt sokkal idősebb nála.

– Mit tettek? – kérdezte Meryn.

– Semmit sem tehettek. Nem azért, mert Aiden visszament és az Alfa Egység mellett harcolt, nem azért, mert a reménytelen helyzet ellenére utat nyitott a meneküléshez. Hanem azért, mert visszament az elesettekért, kockáztatta az életét, hogy hazahozza őket, és megmutatta a férfiaknak, hogy többet törődik velük, mint a saját életével. Ezért nem kérdőjelezik meg soha a parancsait, és ezért engedelmeskedik neki még mindig minden aktív vagy nyugdíjas egységtag.

Meryn szíve elszorult attól, amin Aiden keresztülment, de ennél is erősebben érezte a mindent elsöprő büszkeséget.

– Nem mintha nem akarnék többet megtudni Aidenről, mert akarok. Csak...

– Miért mondtam el neked?

– Hmm…

– Ma este Aiden egy másik oldalát fogod látni. Nem igazán tudom, hogy képes vagyok-e szavakba önteni. – Colton elhallgatott, és egy percig elgondolkodott.

– Aiden kivívta a város leghatalmasabb embereinek tiszteletét, de aminél még ez is fontosabb: bírja az örök hűségüket, szeretetüket és bizalmukat. Lycaonia egységtagjainak szinte mindegyike ott lesz, a múltból, a jelenből és a jövőből, mivel a kadétok is részt vehetnek az eseményen egyenruhában. Még ha nem is ő lenne Byron örököse, ami már önmagában is elég tekintélyes pozíció, a katonák támogatása egyedül is olyan erővé teszi őt, akinek a szavára mindenkinek adnia kell.

– Úgy érted, Lycaoniában, igaz?

Colton megrázta a fejét.

– Drágám, amikor Aiden átveszi Byron helyét, ő lesz az alakváltók vénje.

– Igen, Lycaoniában, mivel négy város van, és városonként négy tanácstag – mondta Meryn. Colton egy pillanatig csak bámult rá.

– Nem érted! Meryn, Lycaonia a világ alakváltóinak fővárosa. Byron az az alakváltó vén, aki az összes alakváltót képviseli. A másik három alakváltó vén neki jelent. Noctem Fallsban, a vámpírvárosban Magnus Rioux a fő vámpír vén, minden vámpír vén neki jelent. A boszorkányok városában, Viharvárban Caiden Ironwood a fő boszorkány vén, minden boszorkány vén neki jelent, a tündérek városában, Éire-ben pedig Danu Brennus Vi’Eirlea a tündérkirálynő hitvese és a fő tündér vén, minden tündér vén neki jelent.

– Ó, istenem! – Colton magyarázatának hatalmas jelentősége végre tudatosult Merynben.

– Aiden parancsol minden egyes harcosnak a négy városban. Jelenleg ez csak kis szerepet játszik a politikánkban, de amikor átveszi Byron helyét, szó szerint ő lesz a leghatalmasabb ember a világunkban. Tényleg azt hitted, hogy egy átlagos egységtag párja ennyi védelmet kapna? – lökte meg a vállát a vállával. Meryn a hasára tette a kezét. Tehát a ma este valójában milliószor rosszabb lesz, mint ahogy elképzelte.

– Jól vagy? – Colton talpra ugrott.

– Kell a kekszem! – Meryn alig tudta kinyögni a szavakat. Colton belenyúlt a nő hátizsákjába, és szinte odadobta neki a kekszes zacskót. A nő az orrán keresztül lélegezve, lassan rágcsálta a kekszet.

– Te tényleg nem vagy egy társasági ember, igaz?

– Nem. Ti nem zavartok, de ma este ott lesznek ezek a fontos emberek, és most azt mondod, hogy Aiden egy szuperhíresség, és egész este mellette kell állnom, mosolyogni, bólogatni meg ilyenek... – Újra mély levegőt vett.

– Figyelj, koncentrálj arra, hogy túljuss az első fél órás bemutatkozáson. A többit bízd rám.

Ránézett. – Megígéred?

– Esküszöm! Csak tartsd magad 30 percig. – Meryn felkapott egy utolsó kekszet, és elrakta a zacskót.

– 30 percet kibírok!

– Jó, visszatér a szín az arcodba. Egy pillanatra tejfehér lettél.

Meryn felállt. – Na és most?

Colton körülnézett, és egy kisebb épületre mutatott az egyik oldalon.

– Akarod megnézni a fegyvertárat?

Meryn felderült. – Fegyverek? – kérdezte.

Colton habozott. – Igen. Miért vagy hirtelen ilyen izgatott?

– Fegyvert akarok! Miután kétszer is megtámadtak. Fegyvert akarok!

Colton megdörgölte az állát. – Ez valójában nem is rossz ötlet. Tudsz lőni?

– Igen. Csak soha nem jutottam el odáig, hogy vegyek egy pisztolyt. Mitek van?

– Mi nincs? – Colton elindult a kis, fehér épület felé, és elővette a kulcsait. Kinyitotta az ajtót, és beléptek. A fejük felett automatikusan kigyulladtak a lámpák. Meryn körülnézett. Mindenféle fegyver, minden századból, a padlótól a mennyezetig tornyosult.

– Azok nunchakuk?

– Ne nyúlj hozzájuk!

– De...

– Nem!

– Jó, akkor van Smith & Wesson Bodyguard? – Colton lenyűgözöttnek tűnt.

– Tényleg értesz a fegyverekhez! Hadd nézzem meg! Azt hiszem, a kisebb fegyverek ebben a ládában vannak. – Meryn követte őt egy magas acélszekrényhez. Colton kinyitotta az ajtókat, és elkezdte kihúzni a fiókokat. Odaadott a nőnek egy kis dobozt. Ő kinyitotta, és benne ott volt álmai fegyvere. Még egy doboz lőszer és egy vállheveder is volt hozzá.

– Köszönöm! Nagyon szerettem volna egyet, de drágák.

– Nem hiszem, hogy Aidennek baja lenne azzal, hogy pénzt költsön a védelmedre. – A lány a dobozt a hátizsákjába tette, és behúzta a cipzárt.

– Adj egy percet, hogy bezárjam a szekrényt, aztán megkeressük Aident!

– Persze. – Meryn körbejárta a helyiséget, belesett a dobozokba, majd mosolyogva előhúzott egy kis kézigránátot. Colton odalépett.

– Mi van nálad?

Nevetve felemelte a gránátot, és kihúzta a biztosítószeget. Colton arcára rémület ült ki. Olyan gyorsan mozgott, ahogy Meryn még soha senkit sem látott életében: kitépte a gránátot a kezéből, a bejárat felé rohant, majd eldobta az erdőbe.

– Gránát! – üvöltötte torkaszakadtából, mielőtt egy becsúszó szereléssel a földre vitte a lányt. Másodpercekkel később fülsiketítő robbanás rázta meg a kis épületet, amelyben tartózkodtak. Amikor a füst kezdett eloszlani, Colton lassan talpra állt, és aggódó arccal nézett le rá. Segített neki felállni, majd elkezdte átvizsgálni.

– Colton! Meryn! – Aiden hangjában nem lehetett eltéveszteni a félelmet. Meryn kilépett az épületből, és átnézett az új tisztásra, amelyet a kis gránát hozott létre. Köhögve legyezett az arca előtt, hogy eloszlassa a füstöt.

– Az én hibám! Az én hibám! – Újra köhögött, próbálva kitisztítani a légutait.

Aiden és a többi huszonnyolc egységbeli harcos kört alkotott az ajtó körül. Meryn küzdött az ellen, hogy visszamenjen a házba és elbújjon. A semmiből kezek ragadták meg hátulról, és megfordították. Felnézett. Colton arca dühös volt. Szeme vadul villogott, és egész teste remegett. Megmarkolva a lány felkarját, úgy rázta, mint egy rongybabát.

– Mi... a... fene... baj van... veled?! – kiabálta az arcába. Meryn kinyitotta a száját, de nem tudott szavakat formálni. Még soha senki sem volt ilyen dühös rá.

– Annyira... s-s-sajnálom! Azt hittem, olyan lesz, mint a rajzfilmekben, és vissza lehet tenni a csapszeget – fakadt sírva. Colton szorosan magához ölelte.

– Te őrült kis idióta! – zokogta az ingébe.

– Add ide nekem! – Aiden hangja alig volt emberi. Colton elhúzta a lányt a mellkasától, és megpuszilta a homlokát.

– Elég legyen a haldoklásból! Végre kezdelek megszokni! – Gyengéden Aiden karjaiba tolta a lányt.

– Elég volt! Nem bírom tovább! – Aiden felkapta a nőt, és futásnak eredt. Mielőtt a lány abbahagyhatta volna a szeme dörzsölését, már bent is voltak a házban, fel az emeletre, egyenesen a férfi szobájába. Aiden berúgta az ajtót, és nem állt meg, amíg a lába az ágynak nem ütközött. Letette Merynt, majd hátralépett. Szó nélkül elkezdte letépni magáról a ruháit.

– Nincs több várakozás, Meryn! A magamévá kell tegyelek, testtel és lélekkel! – Átrántotta a fején a fekete pólóját. A lány megnyalta az ajkát. A fickó pont olyan gyönyörű volt, ahogy emlékezett rá. Nem volt visszaút, jobban akarta ezt a férfit, mint a következő lélegzetvételét. Térdre emelkedett az ágyon, és felhúzta a pólója szélét a testén. Hagyta, hogy a férfi ruhája mellé essen a padlóra. Gonosz mosollyal kikapcsolta a melltartóját, és a pólója tetejére dobta. Felemelte a kezét, és a tenyerébe vette a mellét. A férfi szeme egy pillanatra sem tévedt el a testéről, miközben keze az övéhez nyúlt. Meryn hallotta a csat fémes csengését, majd a cipzár halk zizegését. Amikor lecsúszott Aiden nadrágja, láthatta, ahogy a merevedése nekifeszül a bokszeralsó anyagának. Összeszorította a lábait, máris érezte a nedvességet a bugyiján. A férfi kinyújtotta a kezét, és a farmerja derékrészénél fogva magához húzta. Lassan kigombolta, és lecsúsztatta a csípőjéről. Amikor Meryn hátra akart dőlni, hogy teljesen lehúzza, a férfi megállította. Ujját végigfuttatta a bugyija elején, lassan a redői közé csúsztatta, az egyetlen dolog, ami elválasztotta őket, a bugyija átázott anyaga volt. Amikor kicsit erősebben nyomott, és megérintette a csiklóját, a nő felkiáltott. Aiden a nő mellkasára tett kezével hátralökte őt, mielőtt letépte róla a farmert. Levette a bokszseralsóját, és a nő szája kiszáradt. Aiden megmarkolta a kemény farkát.

– Mielőtt beléptél az életembe, csak az egységem, a kiképzési gyakorlatok és a küldetések voltak nekem. De most felébredek, és rád gondolok, a puha tested mellett fekszem le aludni. Alig várom az étkezéseket, mert tudom, hogy ott leszel, hogy megosszuk őket. – Felmászott az ágyra, és Meryn fölé kúszott. Lehúzta a nő bugyiját, és a szoba másik végébe dobta. Meryn soha életében nem érezte még ennyire élőnek és kívánatosnak magát. A férfi birtokló tekintete elektromos impulzust küldött a lelke mélyébe. Hozzá tartozott, az első naptól kezdve, csak túlságosan makacs volt ahhoz, hogy beismerje. Aiden a nő lábai közé húzódott, és szélesre tárta őket.

– Egész életemben harcoltam, védtem az embereimet, biztosítottam a város biztonságát. Minden egyes nap. Csak nem tudtam, hogy érted teszem. – Egy ujját a nőbe csúsztatta, aki mélyen felnyögött a torkából.

– Nem tudtam, hogy egy napon mindez megéri majd. Hogy a Sors a legmeghökkentőbb, legbonyolultabb és legértékesebb ajándékot küldi nekem. – A második ujját is hozzáadta az elsőhöz, és elkezdte simogatni azt a megfoghatatlan pontot mélyen benne.

– Aiden, én nem vagyok ajándék!

– Te vagy az ajándékom, a kincsem. Panasz nélkül ezer alkalommal is átélném azokat a kopár évszázadokat, ha tudnám, hogy a végén te vársz rám! – Lassan a harmadik ujját is hozzáadta az előző kettőhöz, teljesen kitágítva őt.

– Te vagy az ajándék, Aiden, nem tudom, mit tennék nélküled! Te vagy a pajzsom! – Nem tudta visszatartani a könnyeit, ahogy a férfi lassan egyre közelebb és közelebb vitte a csúcshoz. Kivette az ujjait, és kettejük közé nyúlt, hogy vastag farkát a bejáratához vezesse. Lassan nyomult előre. A lány azt akarta, hogy lassan csinálja, hogy kiélvezhesse minden másodpercét annak az érzésnek, ahogy először tágítja ki, de ugyanakkor kétségbeesetten akarta, hogy teljesen beléhatoljon. Ívbe feszült a háta, a lábait pedig a férfi dereka köré fonta. Aiden kezei a combjai alá nyúltak, hogy megtartsák a súlyát. Hamarosan felgyorsult a mozgása. Kihúzva a kezét a nő teste alól, előrenyúlt, mindkét keze a nő melleire borult, és kíméletlenül izgatni kezdte a megkeményedett mellbimbókat.

– Aiden! – Alig tudta kinyögni a nevét. Minden alkalommal, amikor a körmével végigsimított a mellbimbóin, úgy érezte, mintha egy élvezetcsík kapcsolódna a csiklójához, ami miatt megfeszült és rángatózni kezdett körülötte. Amikor megcsavarta őket, a nő hátravetette a fejét. Aiden megragadta a csípőjét, és őrült tempóban kezdett belé hatolni. Meryn átadta magát annak az egyetlen érzésnek, ahogy a férfi teste kitölti az övét. Amikor a férfi fölé emelkedett, szemei koromsötétek voltak, és a nő tudta, hogy közel van. A férfi előrehajolt, mélyen belé hatolt, teste megmerevedett, és vadul beleharapott Meryn nyakának és vállának találkozásába.

A fájdalom hulláma váratlanul érte. Csak amikor újra beléhatolt, a fájdalom alábbhagyott, és az öröm ezerrel erősebben tört vissza. Úgy érezte, mintha kilépne a testéből, majd hirtelen a legteljesebb és legelragadóbb béke és szeretet érzése terjedt szét és ölelte át. Visszazuhant a testébe, miközben végigdübörgött rajta az orgazmus. Sikoltozott és sikoltozott. Fölötte Aiden felüvöltött, és Meryn érezte, ahogy megtöltik a forró spermaspriccek. Aiden kihúzódott belőle, és összerogyott oldalra. Nehezen lélegezve, alig volt ereje magához húzni a nőt.

– Végre egyek a lelkeink! Most már érezlek téged. A lelked olyan, mint egy apró kolibri, aki a szívem körül táncol. Esküszöm, hogy egész életemben szeretni foglak! – Meryn rájött, hogy az a meleg, biztonságos érzés, amit érzett, Aiden lelke volt, amint védte az övét. Kinyújtotta a kezét, és eltolta a férfi haját a szeméből.

– És én is örökké szeretni foglak! – Lassan normalizálódott a légzésük. Aiden felállt, és remegő lábakon elsétált a fürdőszobába. Egy meleg mosdókendővel tért vissza. Gyengéden megtisztította Merynt, megcsókolta a combjai belső oldalát, majd beleharapott a térdébe, amíg a lány nevetve el nem kezdett vonaglani, hogy elmeneküljön. Amikor visszatért az ágyba, összevont szemöldökkel simított végig a lány oldalán.

– Mik ezek? Úgy néznek ki, mint sebhelyek. – Meryn lenézett, és rájött, hogy a striákról beszél. Soha nem látott még striákat?

– Ezeket striáknak hívják.

– Striák? Hogy szerezted őket?

– Az emberi nőknél akkor keletkeznek, amikor növekednek. Ha túl gyorsan növünk, a bőrünk felszakad, majd meggyógyul. Nagyon fájdalmas folyamat – hazudott Meryn, mint a vízfolyás. Kizárt, hogy az élete legelképesztőbb szexét követően a striákról beszéljen. Nem. Az nem fog megtörténni. Aiden arca áhítattal teli lett.

– Az emberi nők csodálatos lények, annyi fájdalmat elviseltek, mégis olyan törékenyek vagytok! – Megpuszilta az egyes fényes vonalakat.

A pokolra fogok jutni.

Meryn elmosolyodott. Nem érdekelte. Ő megérte.

– Megígérsz nekem valamit? – kérdezte Aiden.

– Mit?

– Ígérd meg, hogy soha többé nem nyúlsz gránáthoz, amíg élünk!

– Mi lenne, ha inkább megtanítanád a gránátok használatát? – Aiden a nő hasába temette az arcát.

– Istenek, segítsetek!

– Valaki igazán megtehetné! – visította fel Meryn, amikor a férfi belecsípett a fenekébe. Bosszúból oldalba bökte.

Pár óra és két további orgazmus után végre felkeltek az ágyból. Lezuhanyoztak, szeretettel mosdatva egymást, mielőtt elindultak a férfi szüleinek házába, hogy Meryn felkészülhessen a bálra.

Hosszan búcsúzkodtak, nem akartak lemondani újonnan kialakult intimitásukról.

– Ott találkozunk! Átnézem a biztonsági rendszert, mielőtt mindenki megérkezik. – Gyengéden megcsókolta.

– Pár óra múlva találkozunk! – A lány utoljára megcsókolta, majd bement. Becsukta a bejárati ajtót, és nekidőlt. Harcolt a késztetés ellen, hogy a férfi után rohanjon. A kezét a szívére tette. Még mindig érezte őt, az erejét, ami őrzi a lelkét. Máris hiányzott neki.