2.-3. Fejezet

MÁSODIK FEJEZET

 

 

Mire az autó megállt, Meryn már teljesen kimerült. Egész úton rugdosta a csomagtartó tetejét. Hallotta az ajtók nyitását és csukódását, majd férfinevetést.

– Ezt ki kell majd kalapálnod – hallotta Coltont beszélni.

– Átkozott nőszemély! – A csomagtartó felnyílt, Meryn pedig fintorogva nézett a férfiakra. Testük fekete sziluettként takarta el a nap fényét. A férfi kezei kirántották a csomagtartóból, majd félig vonszolták, félig pedig vitték felfelé az ösvényen egy nagyon drágának tűnő villához. A bejárati ajtó kinyílt, és egy komornyikruhás férfi szemrebbenés nélkül állt félre, hogy Aiden beléphessen.

– Értesítsem a szüleit az érkezéséről, uram? – Meryn csak bámult, a férfi egy komornyik tökéletes mintapéldája volt. Tökéletesen fésült ősz haj. Simára borotvált. Ropogós gallér és jól megkötött nyakkendő. Lenézett. Aha. Még a cipője is csillogó feketére volt polírozva.

– Alfrednak hívják? – kérdezte, nem tudva megállni, hogy ne kérdezze meg. A férfi rákacsintott, a tekintete kedves volt.

– A nevem Marius Steward, és Ön? – kérdezte, Aident tanulmányozva, aki Meryn felkarját majdnem a feje fölött tartotta, amitől a nő lábujjhegyen billegett.

– A nevem Meryn Evans, elrabolt ez az őrült seggfej, aki azt akarja, hogy csatlakozzak a szektájához, szüljek neki gyerekeket, és a bőrömet akarja viselni! Hívná a rendőrséget, kérem!? – A férfi bozontos, szürke szemöldöke felszaladt, bár arckifejezése nem változott. Aiden vicsorogva nézett rá.

– Hogy mit csinált? – követelte egy női hang. Meryn felnézett a nagy lépcsőre, ahol a valaha látott legelegánsabb pár ereszkedett lefelé feléjük. A nő mézszőke haja viktoriánus stílusú kontyban volt feltűzve. Világosbarna szemei villogtak, ahogy haladt előre. Levendulaszínű ruhája csipke- és szaténrétegekből állt, amely szorosan körbefogta karcsú derekát. A férfi mellette sötét öltönyt és nyakkendőt viselt. Úgy festettek, mintha a Büszkeség és balítélet egyik jelenetéből léptek volna ki. Meryn nem tudta megállni, hogy ne sóhajtson fel az irigységtől. Soha a büdös életben nem tudna így kinézni.

– Aiden, mit mondtál ennek a szegény gyereknek? És engedd el a karját, még a végén kificamítod a vállát! – rótta meg a nő. Aiden azonnal elengedte a lányt. Meryn új tisztelettel szemlélte a nőt, ha rávette Aident az azonnali cselekvésre, akkor talán neki is segíthetne kijutni innen.

– Ez a nő kész fenyegetés! Felszakította Colton ajkát, hozzám vágott egy lámpát, eszméletlenre ütött a saját WC-tartályom fedelével, kétszer tarkón rúgott... és behorpasztotta a csomagtartóm tetejét! – Meryn észrevette, hogy az utolsó sérelmet már valósággal ordította; tipikus pasi, jobban aggódik a kocsija miatt, mint egy esetleges agyrázkódásért.

– És hogyan horpasztotta be a csomagtartód tetejét? – Meryn hallotta a nő hangjának élét, és gyorsan válaszolt, remélve, hogy együttérzést nyerhet a helyzetével kapcsolatban.

– Bedobott a kocsija csomagtartójába! Belülről rugdostam, hogy megpróbáljak elmenekülni. – A nő drámaian felszisszent, és dühösen meredt Aidenre. Meryn észrevette, hogy a férfi hirtelen elsápadt.

– Ó, fiam! – A jóképű idősebb férfi eltakarta az arcát a kezével, a nő pedig döbbenten bámult rájuk.

– Bezártad a csomagtartóba?!

– Belém rúgott! – tiltakozott Aiden.

– Ő ember, és fele akkora, mint te!

– Nem érted, ő egy terrorista!

– Ő a párod, nem igaz? – kérdezte a nő. Meryn kezdett nyugtalankodni. Már megint ott volt az a pár szó.

– Talán – motyogta Aiden az orra alatt. A zsebébe dugta a kezét, és a padlóra meredt. Meryn odanézve azt látta, hogy Colton idiótaként vigyorog, miközben hatalmas élvezettel figyeli az egészet. Összevonta a szemöldökét. A fickó rákacsintott. Igen, tényleg egy idióta.

– Nem tudtad normális módon elmagyarázni neki a dolgokat? El kellett rabolnod és ráncigálnod? – követelte a nő, csípőre tett kézzel, kiemelve karcsú derekát. Meryn lenézett az extra nagy kapucnis pulóverének puffos rétegeire, a kopott farmerjára és a koszos tornacipőjére. Aha, nem lehet összehasonlítani.

– Megpróbáltam felszolgálni neki a vacsorát, és ekkor fejbe csapott.

– Próbáltam megszökni, órákra bezártál! – tisztázta Meryn.

– Azért, mert hozzám vágtad a lámpát, és szektákról üvöltöztél! Hagytam, hogy megnyugodj! – meredt rá Aiden dühösen, amit Meryn viszonzott. A tenyércsattanásra mindketten a nőre néztek.

– A következőt fogjuk tenni! Bemegyünk a konyhába, és megkérjük Mariust, hogy főzzön nekünk egy finom teát. Leülünk, én pedig megpróbálok válaszolni a kérdéseidre. Kérlek, légy tisztában vele, hogy nem vagy veszélyben! Valójában ebben a szobában minden egyes személy örömmel megvédene téged minden lehetséges fenyegetéstől. A lehető legbiztonságosabb helyen vagy. – A nő előrelépett, és a karjába karolt. A ház hátsó része felé sétáltak. Meryn remélte, hogy a magyarázatuk után talán csak úgy elengedik. A nő előrehajolt és suttogott.

– Az ugatása rosszabb, mint a harapása. Ő egy jó ember. Életét a népünk védelmének szentelte. – Megpaskolta Meryn kezét.

– Nem kedvel engem! – suttogta Meryn.

– Miért mondod ezt? – kérdezte.

– Mert nem hasonlítok Önre. Tudta, hogy levágattam a hajam, azt hiszem, nem tetszik neki, ahogy kinézek rövidre vágott frizurával. Azt mondta, úgy nézek ki, mint egy fiú. – Meryn beletúrt a rövidre vágott fürtjeibe, mire a nő felnevetett.

– Hidd el, kedvesem, nem akarna olyan párt, aki úgy néz ki, mint az anyja. – Meryn megállt és csak bámult.

Kizárt, hogy ez a nő az anyja volt!

A nő magával húzta, amíg a konyhába nem értek. Meryn egy pillanatra megfeledkezett Adelaide koráról, és az előtte lévő helyiséget bámulta. A magazinok címlapjára illő konyhában meleg, világosbarna, kőből készült munkalapok, ipari rozsdamentes acél készülékek és még egy téglaépítésű kemence is volt. Ez volt minden séf vagy pék álomkonyhája. Mindannyian leültek egy nagy, sötét fából készült asztal köré. A nő szavai ekkor kezdtek tudatosulni Merynben.

– Ön az anyukája!? Az nem lehet! Nem elég idős ahhoz, hogy az anyja legyen!

– Köszönöm, drágám, de idősebb vagyok, mint amilyennek látszom.

Meryn fészkelődött a székében. – Maguk is kutyaemberek, igaz?

A nő zavartan nézett rá.

– Alakváltókra gondol. Látta, ahogy Colton átváltozik az udvaron – magyarázta Aiden az anyjának.

– Édesem, Aiden medve, mi vagyunk a szülei, tehát mi is medvék vagyunk. Az én nevem Adelaide McKenzie, ő pedig a párom, Byron McKenzie. Természetesen már megismerkedtél Aidennel. A szőke férfi, aki teljesen túlságosan is szórakozottan nézi a fiam kényelmetlenségét, a gyerekkori legjobb barátja, Colton Albright, és a bájos férfi, aki a teánkat főzi nekünk, az udvarmesterem, Marius Steward – mutatott be Adelaide mindenkit, Meryn pedig bólintott, és befogta a száját. Minél kevesebbet tudtak róla, annál jobb.

– Remélem, szereti az Earl Greyt, kisasszony! – Marius egy törékenynek tűnő porceláncsészét és csészealjat tett a lány elé. Ahogy a sötét folyadékot a csészébe töltötte, citrusos illat töltötte be a levegőt. A lány mélyen beszívta a levegőt, az Earl Grey mindig is a kedvence volt. A férfi egy apró fehér kockákkal teli cukortálat és egy fogót tartott a kezébe.

– Négyet kérek! – A férfi bólintott, és gyakorlott könnyedséggel négy kockacukrot ejtett a lány csészéjébe. Felvett egy apró ezüstkanalat, és kavargatni kezdte.

– Négyet? – csodálkozott Aiden.

– Édesen szeretem.

– Én is. – Byron kedvesen rámosolygott, és kivett három kockát.

– Nos, a nagy felfordulásban elmagyarázta a fiam, hogy te a párja vagy? – kérdezte Adelaide, a teáját kortyolgatva.

– Mondta, hogy párok vagyunk, de utána eléggé kiborultam.

– Ez érthető, figyelembe véve a helyzetet. – Byron szórakozott pillantást vetett a fiára.

– Honnan tudhatta, hogy párok vagyunk? Hiszen még csak most találkoztunk! – érdeklődött Meryn. Még mindig nem igazán hitte el, hogy ez megtörténik, de az, hogy látta Coltont átváltozni, határozottan megingatta a dolgokat a fejében. Vagy igazat mondtak, vagy a zseniális elméje végre megroppant. Ő személy szerint nem hitte, hogy ennyire gyenge, így csak az a magyarázat maradt, hogy nem hazudtak, és tényleg medveemberek voltak.

– Mivel alakváltók vagyunk, a szaglás alapján ismerjük fel – magyarázta Adelaide.

– Szóval ezért szaglászott folyton! – elmélkedett Meryn hangosan, Byron pedig felnevetett.

– Egy hímnek a párja illata olyan, mint egy macskának a macskamenta, nem tudunk betelni vele. – Aiden apja előrehajolt, és mély levegőt véve, Adelaide nyakába fúrta az orrát. Rámosolygott a párjára, mintha csak rá akarna mutatni a lényegre.

– Szóval, Colton, a nagyszerű fenékkel, egy kutyaváltó? – kérdezte Meryn. Aiden hangosan morgott.

– Tényleg nagyszerű seggem van! – ismerte el Colton ragyogva.

Aiden apja próbálta elrejteni a kezével a mosolyát. Aiden felállt, hátrarepítve a székét.

– Nem kéne más seggét nézned! – harsogta duzzadó mellkassal. Harminc perccel ezelőtt Meryn még megrémült volna, de a férfi elrabolta, betuszkolta egy csomagtartóba, és durván bánt vele. Találkozott a szüleivel, látta, hogy mennyire szeretik egymást és a fiukat, és ez megváltoztatta a róla alkotott képét. Már nem félt tőle. Csak egy mogorva, elkényeztetett medve volt, ő pedig belefáradt a morgásába.

Felállt, készen arra, hogy visszamorduljon, amikor észrevette, hogy a férfi fölé tornyosul. Morogva felmászott a székre. Még mindig csak körülbelül állmagasságban volt. A férfi vigyorogva nézett rá. Frusztrációtól forrongva, felmászott az asztal tetejére, és mutatóujját a fickó arcába nyomta.

– Ne merészeld megmondani, hogy mit csináljak! Felnőtt nő vagyok, ha meztelen férfiakat akarok nézegetni, akkor azt teszem! – Tudta, hogy visít, de nem tehetett róla, ez a pasas az őrületbe kergette.

– Ha meztelen férfiakat akarsz nézni, kezdd velem! – Aiden lekapta magáról a pólóját, és megállt előtte csípőre tett kézzel.

Minden összefüggő gondolat kirepült Meryn elméjéből. Érezte, hogy a szemével együtt az IQ-ja is leesik, ahogy a férfi minden... egyes... centiméterét magába szívta. A pasi kész műalkotás volt. Soha életében nem látott még ilyen tökéleteset. Izmos volt, de nem tagbaszakadt. Az izmai határozottan kirajzolódtak, és a lány minden egyes mélyedését és domborulatot nagyra értékelt rajta. Tekintete végigvándorolt a testén, és a látvány csak egyre jobb lett. Gondolatban végigkövetett minden egyes feszes barázdát, amely a kockás hasát alkotta. A szeme követte a sötét szőrszálak csíkját lefelé, amíg oda nem ért, ahol elkezdődött a nadrágja. Még ha próbálta volna sem tudott volna ellenállni a férfi iránti fizikai reakciójának. Aiden felnyögött, majd a karjai közé rántotta a lányt az asztalról. Ajkai ráakadtak az övére, és a nő világa örökre megváltozott.

Soha nem érzett még ilyen égető vágyat, ilyen sürgető kényszert, mint abban a pillanatban, amikor a férfi nyelve összefonódott az övével. Mintha a férfi belélegezte volna őt, magába szívva minden lélegzetét és izzadságcseppjét. Úgy táplálkozott a lány ajkaiból, mintha haldokolna, és ő lenne az utolsó vacsorája. Homályosan tudatosult benne, hogy mindenki csendben elhagyja a konyhát, de nem érdekelte. Csak ezt a férfit akarta, örökre. Egész életét úgy élte le, hogy soha nem tapasztalta meg ezt a fullasztó szükségletet, és most, hogy megtapasztalta, soha nem hagyja elmenni. Olyan volt, mintha a teste először kelt volna életre az érintése alatt.

Lábait a férfi dereka köré kulcsolta, és gyakorlatilag felmászott a testére. Kezeivel a hajába túrt, és hagyta, hogy a férfi uralja a száját. Aiden elhúzódott, a lány pedig felnyikkant. A férfi ajkai átvándoroltak a fülére, és Meryn lélegzete elakadt, majd felnyögött, amikor a puha ajkai végigvonultak a nyaka ívén. A férfi ismét elhúzódott, és a nő észrevette, hogy a szeme most másmilyen volt. Már nem ragyogó kék, hanem olvashatatlan fekete volt. Megfeszült. Megfeledkezett arról, hogy a férfi nem ember. A fekete szemek hátborzongatóak voltak. Próbált nem félni, de ezt az ember nem igazán tudta kontrollálni.

A férfi bizonyára észrevette a változást a lelkesedésében, mert pislogott, és lehunyta a szemét. Magához húzva a nőt, arcát a nyakába temette.

– Kérlek, ne félj tőlem! Ne tőlem! Lehet, hogy rázósan indult a kapcsolatunk, de soha nem bántanálak! Soha! – suttogta keményen.

Kétségbeesett kérése megingatta a lányt. Megérintette a lelkét. Megtöltötte a magány nyers érzése, amit túlságosan is jól megértett. Abban a pillanatban tudta, hogy soha többé nem fog félni tőle. Először tétován, de átölelte a férfi fejét, és megsimogatta a haját. Borzongás járta át a férfi testét, és megfeszültek a karjai.

– Sajnálom, hogy leütöttelek a vécétartály tetejével – suttogta. A férfi felnevetett, és a lányt ez sikerélménnyel töltötte el. Ezt a reakciót remélte. Hirtelen hátrahúzódott, kétségbeesetten látni szerette volna a férfi mosolyát.

Aiden ránézett, a szeme ismét kék volt. Nevetőráncok barázdálták a szeme sarkát, és egy szelíd mosoly üdvözölte. Nem lesz más férfi utána, hogyan is hasonlíthatna bárki más hozzá? Kevesebb mint egy délután alatt örökre megváltoztatta az életét. Mégis olyan tökéletesnek érezte, hogy félt bízni benne.

– Annyira megszívtam! – fújta ki a levegőt, egy dühös pillantást villantva a férfira.

– Még nem! – kacsintott a férfi, és abban a pillanatban az apjára emlékeztette. Talán volt valami az alakváltókban, ami azt jelentette, hogy sosem nőnek fel, és örökké kisfiúk maradnak. Nézve a férfi mosolygós arcát, nem igazán talált ebben semmi rosszat.

 

*****

 

Ő és Aiden csatlakoztak a többiekhez abban a helyiségben, amit Adelaide csak szalonnak nevezett. Meryn a férfi anyja mellé ült, Aiden pedig helyet foglalt a sok szárnyas fotel egyikében. Aiden folyton a lányt bámulta, mintha most látná először. Meryn viaskodott magával. Ez a férfi egy morgós, borzalmas bárdolatlan alak volt, aki rángatta és elrabolta őt. De ugyanakkor elképesztően dögös is, imádnivalóan tudott duzzogni, és lángra lobbantotta a testét. Hívja a rendőrséget vagy ne hívja, ez volt a kérdés.

– Szeretsz sütni? – kérdezte Adelaide, a szeme lelkesen csillogott.

Meryn megvonta a vállát. – Feltételezem, úgy értem, ki ne szeretné a házi készítésű csokis süteménytésztát?

– Megeszed a tésztát? Nem sütöd meg? – kérdezte Adelaide tágra nyílt szemmel.

– Várjon, még sosem evett sütitésztát? – Meryn nem tudta elhinni ezt az őrült beszédet. Szegény asszony.

– Marius, vannak hozzávalóink csokis sütikhez? – fordult Adelaide az udvarmesteréhez.

A férfi bólintott. – Természetesen, úrnőm!

A nő boldogan visított, és visszafordult Meryn felé.

– Mindig is arról álmodtam, hogy süteményeket készítek a lányommal. – A szeme csillogott a ki nem ömlött könnyektől. Meryn felsóhajtott. Aha, szóval nem hívja a rendőrséget. Ez a nő túl édes volt. Nem engedhette, hogy letartóztassák a fiát. A gyomra ezt a pillanatot választotta arra, hogy hangosan megkorduljon. Elpirult szégyenében. Marius előrehajolt.

– Mit szeretne a kisasszony vacsorára?

– Bármi jó lesz, nem vagyok válogatós.

– Uraim? – fordult Marius Aiden és Colton felé.

– Az egyik híres szendvicsed most csodás lenne, Marius! – Colton megnyalta az ajkát.

– Igen, ez tökéletesen hangzik! – bólintott Aiden.

– Annyira jók? – kérdezte Meryn kíváncsian. Mindkét férfi bólintott.

– Én is kaphatok egyet?

– Persze! Mindjárt visszajövök! – Marius ismét meghajolt, majd elhagyta a szobát.

– Annyira menő! – mosolygott Meryn Adelaide-re.

– Az bizony. Anyám ajándéka volt.

Meryn megfordult. – Huh? Mintha az Öné lenne? Az nem törvénytelen?

Adelaide csilingelőn felnevetett.

– Nem, drágám, ő az alkalmazottam, de ez még ennél is több. Amikor párosodtam Byronnal, anyám tudta, hogy rám hárul majd Lady McKenzie szerepe, mivel Byronra, mint egységparancsnokra úgy tekintettek, mint aki várhatóan a Tanács alakváltó vénje lesz, és ő vezeti majd a népünket. Tudta, hogy szükségem lesz egy szövetségesre, valakire, aki segít nekem a háztartás vezetésében. A dolgok akkoriban még másképp mentek. – Sóhajtott egyet. – Anyám elintézte, hogy az egyik legjobban képzett udvarmester töltse be ezt a pozíciót. Azóta is velem van – magyarázta Adelaide.

– Nem tudnánk nélküle boldogulni. Segített a ház vezetésében, a fiúk nevelésében és a társadalmi feladatokban. Eleinte óvatos voltam, elvégre egy másik férfi segített gondoskodni a páromról, de visszatekintve, nélküle sosem jutottunk volna el idáig. Segített, hogy hamarosan megtalálta a saját párját. Egy bájos nőt, aki elvállalta a többi szolga körüli dolgok rendezését. Ez lehetővé tette, hogy én a tanácsi munkára koncentráljak, Aiden anyja pedig különböző jótékonysági szervezetekben segédkezzen – magyarázta Byron.

Meryn ijedt pillantást vetett Aidenre. A férfi aggódva nézett vissza rá.

– Mi az? Mitől nézel ilyen rémülten? – kérdezte előre hajolva.

– Nem tudom azt a társasági vagy a jótékonysági dolgot csinálni! Sőt, az inas-dolgot sem bírom! Nem tudok ilyen lenni! – Meryn érezte, hogy felgyorsul a légzése. Utált sok ember közelében lenni. Kizárt dolog, hogy valaha is olyan legyen, mint Adelaide.

– Semmi baj, drágám, lélegezz! Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, neked és Aidennek rengeteg időtök van, mielőtt Aiden átveszi az apja helyét. Addigra már jobban megbarátkozol majd a társaságunkkal, sőt még a társasági bulikkal és a hátbatámadással is. – Adelaide megnyugtatóan dörzsölgette Meryn hátát.

– Hátbatámadás?

– Ó, igen! Az itteni társaság tud nagyon kegyetlen lenni. Sok a látszat fenntartása, ha érted, mire gondolok.

– Az emberek gonoszak Önnel? Miért nem vágja őket egyszerűen pofán? – kérdezte Meryn. Adelaide elszörnyedve nézett rá. Colton kuncogott.

– Határozottan van még időnk, mielőtt átveszed a hatalmat, kedvesem – nevetett fel Byron.

– Neked még sosem volt olyan baráti köröd, ahol az egyik barátnő szándékosan meghívja a másikat, hogy bosszantson téged? Ilyesmi?

– Nem. Nem voltak barátaim, miközben felnőttem, többnyire egyedül voltam. – Meryn megvonta a vállát. Adelaide döbbenten harapdálta az alsó ajkát.

– Rendben lesz, drágám, egy kis friss levegő! – Byron bátorítóan bólintott Merynre.

– Kisasszony, uraim, a vacsorájuk! – jelentette be Marius az ajtóból, mielőtt betolt egy nagy kocsit. Felemelte az ezüstszínű kupolás fedeleket, és Meryn felzihált. Marius egy szalvétát tett az ölébe, és átnyújtott neki egy tányért. A szendvics ínycsiklandónak tűnt. Ecet és olaj csillogott a salátakeverékről, a sonka és a pulyka frissen felszeltnek tűnt, és kétféle sajtot is tett hozzá.

– Köszönöm, Marius! – Aiden is elfogadta a tányért.

– Köszönöm, Marius, mint mindig, ez is csodálatos! – Colton már el is nyelte a szendvicsének felét. Meryn beleharapott a sajátjába, és gyakorlatilag felnyögött.

– Nyami!

– Örülök, hogy így gondolja! – mosolygott Marius a lányra.

– Marius, intéznéd Merynnek az udvarmesteri interjúkat? Azt hiszem, ha lenne valaki mellette, aki megismerteti a társasággal, az segítene neki beilleszkedni a világunkba. – Adelaide elkapott egy chipset Meryn tányérjáról.

– Természetesen, úrnőm, azonnal szólok! – Marius ismét meghajolt, és távozott, magával víve a tálalókocsit is. Meryn éppen a szendvicsét majszolta, amikor felfogta, mit is mondott Adelaide.

– Mit értett a világ alatt?

– Már nem Kansasban vagy, Dorothy! – szólt közbe Colton. Meryn Aidenre nézett, aki bólintott.

– Akkor pontosan hol is vagyok? – Meryn letette a szendvicsét.

– Hadd üdvözöljelek elsőként Lycaoniában, az Egyesült Államok négy rejtett paranormális városának egyikében! – Byron a szíve fölé tette a kezét, és félig meghajolt a helyén.

– Az egyik? – sikkantott Meryn.

– Négy nagy paranormális város van, mi oszlopvárosoknak hívjuk őket. Lycaonia az alakváltók városa; Noctem Falls a vámpíroké; Danu Éire a tündéreké; Viharvár pedig a boszorkányoké. Mindegyik városban egy négytagú tanács működik, amely a népünket irányítja. A tanácsban minden városban minden fajból egy-egy tanácstag képviselteti magát – kezdte Byron.

– Lycaonia a délkeleti és közép-atlanti régiót védi. Danu Éire az északkeleti és középnyugati régiót. Noctem Falls a Csendes-óceán menti északnyugati régiót, Viharvár pedig a délnyugati régiót – folytatta Adelaide.

– Tehát négy város, városonként négy tanácstag. Ez azt jelenti, hogy egy tizenhat fős tanács irányítja a népüket. Mi a teendő döntetlen esetén? – Meryn le volt nyűgözve. Ez jobb volt, mint a történelmi csatornát nézni.

– Egységparancsnokként én vagyok a szavazategyenlőséget feloldó szavazó – mondta Aiden.

– Mik azok az egységek?

– Colton és én egy egység tagjai vagyunk. Az egységek öt emberből állnak. Lycaonia esetében ez egy alakváltó vezetőt, egy vámpír másodparancsnokot, egy alakváltó harmadik parancsnokot, egy tündért és egy boszorkányt jelent – magyarázta Aiden óvatosan. Meryn látta rajta, hogy a közelgő kiborulás jeleit figyeli.

– Oké, szóval alakváltók, vámpírok, boszorkányok és tündérek, te jó ég! – vigyorgott Meryn Coltonra, aki gúnyos tisztelgéssel díjazta, hogy a nő vette a lapot, és elsütötte az Óz, a csodák csodája referenciát.

– Te vagy a vezető? – fordult Aiden felé, a férfi pedig bólintott.

– Biztosan te vagy a harmadik a ranglétrán, mivel kutyává változol – vigyorgott Meryn Coltonra.

– Nem vagyok kutya! Farkas vagyok! – tiltakozott Colton hangosan.

– Rühes korcs! – nevetett fel Aiden, és játékosan vállon csapta Coltont. Merynnek tetszett Aiden ezen oldala, szinte normálisnak tűnt.

– Hány egység van?

– Városonként hat – válaszolt Adelaide. Meryn lenézett az ujjaira.

– Tehát százhúsz egységtag van? Ki a felelős mindannyiukért? – kérdezte Meryn.

– Én. – Aiden mosolya kissé szomorú volt. Meryn nem tudta megmondani, hogy elégedetlen-e azzal, hogy ő az egységparancsnok, vagy csak vannak olyan aspektusai a munkának, amelyeket nem szeret.

– Remek munkát végzel, fiam! – Byron megveregette Aiden vállát. Aiden bólintott, és felderült az arca. Meryn elgondolkodva bámult rá.

– És ezért van rád szüksége – súgta Adelaide a fülébe. Amikor Meryn felnézett, láthatta, hogy az idősebb nő is elkapta ezt a szomorú tekintetet.

– Mi az? – kérdezte Byron és Aiden egyszerre.

– Semmi! – válaszolta Meryn és Adelaide. Meryn Adelaide-re nézett, és mindketten kuncogni kezdtek.

– Szóval, minek van ez a sok harcos? Hogy távol tartsák az embereket? – Meryn beleharapott a szendvicsébe. Rágott, és észrevette, hogy mindenki megmerevedett.

– Mi az? – kérdezte teli szájjal.

– Az egység harcosaira azért van szükség, hogy megvédjék a többi paranormálist és az embereket valamitől, amit mindig is elvadultaknak – feráloknak – hívtunk. A ferálok olyan férfiak és néha nők, akik önként feladják a lelküket a gyilkolásért. Engednek a sötét természetüknek. Az alakváltók elveszítik az alakváltás képességét, de megőrzik természetfeletti erejüket, és élvezik a brutalitást. A vámpírok elveszítik nagy sebességüket és az elmék manipulálásának képességét, de fokozódik a vérszomjuk. A tündérek elvesztik a mágiájuk nagy részét, kivéve néhány illúzióvarázslatot, amivel szívesen kergetik az őrületbe az embereket. A boszorkányok elveszítik minden mágiájukat, de kapnak valami olyasmit, mint egy démon-familiáris, de vallási kontextus nélkül. Csak azért léteznek, hogy öljenek, káoszt teremtsenek és életeket pusztítsanak el. – Aiden halkan beszélt, miközben megpróbálta finoman közölni vele ezt a felzaklató hírt. A lány felé fordult.

– Biztonságos itt? – suttogta. A férfi bólintott.

– Nincs biztonságosabb hely, mint itt Lycaoniában, az Alfa Egységgel! – Rákacsintott a lányra, megpróbálva mosolyt csalni az arcára. A lány azonnal összevonta a szemöldökét.

– Ti, tréfamesterek? – mutatott a férfira és Coltonra.

– Hé! – tiltakozott Colton.

Aiden felnevetett és bólintott. – Mi vagyunk a legjobbak legjobbjai!

– Nos, megnyugodtam! Ma a saját vécétartályod tetejével ütöttem ki a segged! – Felsóhajtott, majd folytatta a szendvicse maradékának elfogyasztását.

Valaki felhorkant. Meryn azt hitte, hogy Colton az, de meglepetésére Adelaide eresztett meg egy újabb, méltatlan horkantást, majd hangosan felnevetett. Ez persze azonnal magával rántotta a párját, majd Aiden és Colton is követették a példájukat.

– Akkor jobb ha ferálok vigyáznak veled! – vigyorgott Aiden a lányra. Meryn viszonozta a vigyort, mielőtt kiszökött belőle egy ásítás.

– Ó, egek, nézd már, mennyi az idő! Aiden, meg tudnád mutatni Merynnek a régi szobádat? – kérdezte Adelaide, a fiára kacsintva, aki dühösen elpirult.

– Természetesen!

Meryn felállt, amikor Aiden is, és letette az üres tányérját az asztalra.

– Colton, a szobád, mint mindig, most is készen áll. Esküszöm, több időt töltesz itt, mint a szüleid házában!

– Köszönöm, anya! – Colton megpuszilta Adelaide arcát, majd kiment a helyiségből.

Meryn Aiden anyjához fordult. – Köszönöm a segítségét, hogy ne tűnjön ez az egész annyira őrülnek! – Meryn nem tudta, hogyan is köszönje meg valakinek, hogy ilyen finoman vezette be ebbe a hátborzongató új életbe.

– Lesz ez még jobb is, kedvesem, majd meglátod! – Adelaide megpuszilta az arcát, majd felvette az üres tányért. Byron megpuszilta a homlokát, és követte a párját, amint az a konyha felé indult.

– Mehetünk? – kérdezte Aiden, felajánlva a karját. A lány rámosolygott. Hozzá tudna szokni ehhez a bánásmódhoz. Átkozottul jobb volt, mint egy csomagtartóba zárva lenni.

 

*****

 

– Hogy érted, hogy te is itt alszol? – követelte Meryn. Tudnia kellett volna, hogy a férfi túlságosan kedves.

– Ez az én szobám, amikor itt maradok.

– Rendben, akkor vigyél a vendégszobába! – dühöngött Meryn.

– Nincsenek vendégszobáink – mormogta Aiden az orra alatt. Még Meryn is tudta, hogy ez hazugság, ebben a házban közel száz szobának kellett lennie.

– Ezt nevezem én baromságnak! Rendben, alhatok a kanapén!

– Szó sem lehet róla! Nem tévesztelek szem elől! – Impozáns karjait keresztbe fonta a még impozánsabb mellkasán. Egy lány bizony komoly bajba kerülhetne ilyen izmok láttán.

– Rendben, de vannak szabályok!

– Szabályok?

– Igen, szabályok! Első számú szabály: maradj az ágyon a saját oldaladon! Második szabály: ne érj hozzám, ne lélegezz rám, és ne csinálj velem semmi furcsát álmomban! Harmadik szabály: ne lépd át a Nagy Falat! – Az ujjain számolta végig az egyes szabályokat.

– Nagy Fal? – nézett a férfi értetlenül.

Meryn odasétált, és lehúzta az ágyneműt. Aztán nekilátott, hogy a szobában lévő összes felesleges párnát az ágy közepére halmozza. Az egyik oldalra mutatott, majd a másikra.

– Az én oldalam, a te oldalad. Capiche[1]?

– Jól van, csak pihenjünk egy kicsit. Nem aludtam az éjjel, és ma gyakorlatoztunk, ki vagyok merülve. Akarsz előbb zuhanyozni? – kérdezte. A lány megrázta a fejét. A férfi megvonta a vállát.

– Ahogy akarod! – Besétált a fürdőszobába, és becsukta az ajtót. A lány az ágyra vetette magát. Ó, Meryn lány, mit csinálsz? Betörsz, elrabolnak, megtámadod az elrablót egy vécétartály-fedéllel, majd szexuálisan zaklatod az említett elrablót. Melyik épeszű ember tesz ilyet? Megfordult, és a plafonra meredt. Az volt a vicces, hogy hónapok óta először érezte magát nyugodtnak.

Két hete költözött a közeli városba. A hirtelen jött vágy, hogy új helyen éljen, az őrületbe kergette. Végül egy nyilacskát dobott egy térképre, és itt kötött ki. Ekkor kezdődtek a furcsa álmok. Eleinte kellemesek voltak, a szőke hercege megtalálta egy tisztáson, és nevetgéltek, beszélgettek. Néhány éjszaka egyenesen fülledtre fordult, élvezte ezeket az álmokat. De aztán kezdtek ijesztővé válni. Valaki mozgott az erdő árnyékában, és az elmúlt héten minden éjjel meggyilkolták. Nem tudta nem észrevenni, hogy Aiden mennyire hasonlít a szőke hercegére, bár álmában kedvesebb volt.

Elmosolyodott. Még ha a férfi nyilvánvalóan medveváltó is volt, biztonságban érezte magát mellette. Tetszett neki ez az érzés. Úgy döntött, benne marad a helyzetben, és meglátja, hová vezetnek az események. Még mindig a plafonra vigyorgott, amikor Aiden kisétált a fürdőből egy törölközővel a csípőjén, amit igencsak mélyre engedett.

– Valami vicceset mondott a plafon? – kérdezte, miközben egy másik törölközővel a haját törölgette. Meryn túlságosan el volt foglalva azzal, hogy ne nyelje le a saját nyelvét a látványtól, így nem tudott válaszolni. Gyorsan hasra fordult.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi. A lány bólintott, még mindig bámulva.

– Szabad a zuhany!

A lány ismét bólintott.

– Be akarsz menni? – kérdezte a férfi, láthatóan szórakozva. A lány bólintott, majd megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani a gondolatait.

– Aha, mindjárt jövök! – Leugrott az ágyról, és ahogy elhaladt a férfi mellett, egyszerűen nem bírta türtőztetni magát. Belebújt a kisördög; megragadta a törölköző szélét, és egy mozdulattal lerántotta. A férfi felordított, és gyorsan eltakarta az ágyékát a kezeivel. Meryn nevetve vágta hozzá a törölközőt.

– Neked is nagyszerű segged van! – kuncogott, és már be is iszkolt a fürdőszobába. Odabent nekitámaszkodott az ajtónak. Vett egy mély levegőt, érezte, hogy bajban van, mert ennek a férfinak tényleg a világ legtökéletesebb feneke volt.

 

*****

 

Meryn a plafont bámulta. Gyakorlatilag érezte a férfi testének melegét, ami az ő oldala felől sugárzott. Vajon ébren volt? Megfordult a jobb oldalára. Incselkedett vele a férfi meztelen testének képe. Miért gondolta, hogy okos dolog lerántani róla a törölközőt? Most megfizette az árát. Balra fordult.

– Nem tudsz aludni? – Aiden hangja szórakozottnak tűnt.

A visszatért a hátára. – Nem. És te?

– Nem, ez az első éjszaka a párommal, és úgy veszem észre, hogy az alvás az utolsó dolog, ami eszembe jut – cukkolta a férfi.

Meryn nem akart belegondolni, mire célzott, még a végén ráugrana. Hogy elterelje a gondolatait a kéjes képzelgésekről, témát váltott.

– Milyen volt itt felnőni?

– Szórakoztató, sokféleképpen kerülhet egy kisfiú bajba, különösen egy olyan kisfiú, aki megpróbálja utánozni a testvéreit és az apját.

– Mint például? – Meryn kíváncsi volt.

– Egyik este Colton és én kiosontunk, hogy meglessük, ahogy az egység harcosai járőröznek a környéken, de lebuktunk. Valójában apám mögé kellett bújnom, hogy ne érjen el anyám az eset miatt. – Aiden kuncogott. – És veled mi a helyzet? Tudom, hogy neked is bajba kellett kerülnöd kiskorodban.

– Nem igazán. Többnyire egyedül voltam. A nagyanyám nevelt fel, és nem akartam feldühíteni. – Meryn felült az ágyban, és átnézett a Nagy Fal fölött.

– Hé, Aiden!

A férfi felé fordult. – Igen?

– Át tudnál változni a kedvemért? Még sosem láttam medvét közelről.

Felült. – Persze, de el kell takarnod a szemed, meztelenül kell lennem, hogy átváltozzak.

Meryn megrázta a fejét. – Az életem árán sem!

Aiden csak egy pillanatig habozott, aztán megvonta a vállát. Kicsúszott az ágyról, és felállt. Ledobta a pizsamanadrágját, és szándékosan szembefordult a nővel. A lány szája kiszáradt, miközben a férfi tökéletes testét bámulta. Minden önfegyelmére szüksége volt, hogy ne döntse a földre a férfit. Három próbálkozásába telt, hogy megtisztítsa a torkát.

– Folytasd csak! – Megpróbált közömbösnek tűnni, de tudta, hogy nem sikerült, amikor a férfi pimaszul rákacsintott.

Az egyik pillanatban még a valóra vált összes fantáziája volt, a következőben pedig egy rendkívül nagy, sötétbarna medve. Meryn izgatottan nevetve leugrott az ágyról, és odalépett a férfi elé. Kinyújtotta a kezét, és a férfi a tenyerére hajtotta a fejét. A lány a mellkasához húzta a bozontos fejét, és a bundájába temette a kezét.

– Nem is vagy olyan ijesztő, csak egy nagy mackó! – Megpuszilta az orra hegyét. A férfi a lábai közé temette a pofáját, és a lány felszisszent, az a fránya orr hideg volt! Kuncogva rohant vissza a saját oldalára, és beugrott az ágyba. Másodpercekkel később hallotta a ruhák zizegését, majd érezte az ágy süllyedését.

– Gondolod, hogy boldog leszel itt, Meryn? – kérdezte a férfi.

– Azt hiszem, igen. Nem fogok hazudni, minden furcsa és ijesztő, de egyben szórakoztató és izgalmas is!

– Ugye tudod, hogy minden lépésnél veled leszek?

– Igen, nem tudom, hogy ez az ijesztő vagy az izgalmas része. – Felsikkantott, amikor egy pár ujj jelent meg a fal alól, hogy megcsípje a fenekét. A férfi mély nevetése ragályos volt, és ő is vele együtt nevetett.

– Aú! Határozottan ijesztő! – A férfi kezére csapott, amikor az ismét felé nyúlt.

– Jó éjt, Meryn!

– Jó éjt Aiden! – Meryn mosolygott, amikor elfordult. Jó volt, hogy volt valakije, akinek jó éjszakát kívánhatott.

 

---

[1] megértetted

HARMADIK FEJEZET

 

 

Aiden másnap reggel arra ébredt, hogy mosolyog. Hetek óta nem aludt ilyen mélyen. Amikor el akarta fordítani a fejét, egy kezet érzett az arcán. Felült, és az ágy közepén fekvő kis testre nézett. Meryn az előző éjszakai szabályai ellenére megkereste őt álmában. Mint egy sunyi bérgyilkos, alagutat ásott a „Nagy Fal” alatt. Hanyatt feküdt, szétvetett karokkal és lábakkal. A szája kissé nyitva volt, halkan horkolt, és egy vékony nyálcsík futott végig az arcán. A szíve csordultig telt szeretettel. Soha életében nem látott még ennél imádnivalóbbat. Fülig érő vigyorral bement a gardróbba, és felöltözött. Amikor meglátta az ajtógombon lógó törölközőt, elnevette magát. A párja eddig minden téren meglepetést okozott neki. Halkan kinyitotta az ajtót, és leosont a lépcsőn.

Amikor belépett a konyhába, négy szempár szegeződött rá. A tőle telhető legszélesebb mosollyal az arcán, peckesen elindult a kávéskanna felé. Az emberei úgy döntöttek, hogy nála reggeliznek.

– Örömmel látom, hogy túlélted az éjszakát anélkül, hogy az aprócska párod megint kiütött volna – kötekedett Colton. Keelan elvigyorodott, Darian pedig hangosan felnevetett.

– Ő egy érzékeny virágszál, megijedt – tiltakozott Aiden.

– Hol van az a kurva kávé? – követelte egy morcos hang az ajtóból. Colton elvesztette az önuralmát, és nevetésben tört ki. Még a helyettese is félrenézett, és próbált nem mosolyogni. Aiden habozott, hogy adjon-e kávét a párjának. A lány már tegnap is eléggé feszült állapotban volt.

– Mit szólnál egy kis gyümölcsléhez? – javasolta.

– Mi lenne, ha befognád a pofád, és adnál végre egy kávét? – Meryn bebotorkált az ajtón, és egy székre rogyott.

– Ó, igen, látszik rajta, hogy majd’ meghal a félelemtől – hahotázott Colton, miközben az asztalt püfölte.

– Miért vagy ilyen hangos!? Jó móka ilyen korán reggel ilyen hangosnak lenni? Tudod, mi történik a hangos reggeli emberekkel? Meghalnak. Szörnyű halált halnak, megcsonkítják őket álmukban, aztán a tökeikkel a kibaszott hangos szájukban eltemetik őket – villantott rá Meryn egy pengeéles pillantást. A férfiak nagyot nyeltek.

– Tessék, kicsim, egy extra nagy bögre kávé! Itt a cukor és a tejszín. Töltsd újra, amikor csak akarod! – Aiden letette a kávét a lány elé az asztalra, majd lassan elhátrált. Colton sápadt arccal fordult felé. Megvonta a vállát. Neki sem volt ötlete, mit tegyen. Lassan, miközben Meryn a kávéját kortyolgatta, kinyílt a szeme. Ásított, majd a feje fölé nyújtotta a karját. A második csészénél már szétnézett a konyhában. A harmadik csészénél már mindenkire mosolygott.

– Mi van reggelire? – kérdezte vidáman.

– Amit csak akarsz! – mondta Keelan elképedt arckifejezéssel.

– Tényleg? Ölni tudnék egy kis palacsintáért – sóhajtotta vágyakozva. Colton úgy pattant fel a helyéről, mint ahogy egy bohóc ugrik ki a dobozból.

– Semmi gond! Tudom, hol tartja Marius a cuccokat. – A kamrába sietett, és kezdte elővenni a palacsintatészta hozzávalóit. Aiden hátradőlt a székében, és belekortyolt a kávéjába. Úgy kellett a pasasnak, amiért kigúnyolta a parancsnokát.

– Van eszpresszógép? – fordult felé Meryn.

– Tudod mit? Elmegyünk a városba, és veszünk egyet, csak neked! – ajánlotta fel Aiden. Soha nem akarta látni, milyen lenne a párja koffein nélkül.

– Tényleg? Elég drágák tudnak lenni, ezért nem vettem még magamnak – harapott az alsó ajkába. És annak ellenére, hogy az imént feldarabolással fenyegette meg a legjobb barátját, Aiden úgy gondolta, hogy aranyosan nézett ki a fogai között lévő ajkával.

– Mindannyian beszállunk, ugye, srácok? – mondta Darian. A férfiak mind bólintottak.

– Olyan édesek vagytok! Köszönöm! – mosolygott rájuk szégyenlősen. Gavriel Aiden szemébe nézett Meryn feje felett az asztal túloldaláról, és felvonta a szemöldökét. Aiden viszonozta a mosolyt. Lehet, hogy őrült, de a lány az övé volt.

– Egyébként. Ti kik vagytok? – Meryn egy újabb kortyot ivott a kávéjából.

– Ez az egységem. Coltonnal már találkoztál; ők itt Gavriel Ambrosios, Keelan Ashwood és Darian Vi’Alina. – Aiden rámutatott mindegyik emberére.

Meryn szemügyre vette a másik három férfit. Majd Darianra mutatott. A férfinak finom vonásai voltak, de sosem neveznék szépnek. Túl férfias volt, de volt benne valami éteri. Hosszú, szőke haja befonva omlott a hátára. A szeme olyan lágy levendulaszínű volt, amilyet az embereknél egyszerűen nem látni. Izmos testalkatú volt, de nem volt olyan széles mellkasa, mint Aidennek.

– Vámpír? – kérdezte. A férfi megrázta a fejét, és teljes magasságába emelkedett.

– Atyaég! Magasabb vagy, mint Aiden, pedig már ő is hátborzongatóan hatalmas! – A saját 160 centis magassága és a férfi magassága közötti különbség miatt úgy érezte magát, mint egy kisgyerek.

– Nem is! – tiltakozott Aiden.

Darian elvigyorodott, és visszaült. – Tündér. Mindannyian 180 és 220 centi közötti magasságúak vagyunk.

– Azt hittem, a tündérek „kicsi” nép.

– Igen, nem annyira. – Darian megvonta a vállát.

– Vi’Alina? – mondta ki Meryn lassan, hogy helyesen ejtse ki a szót.

– Igen. A „Vi” előtag azt jelzi, hogy én vagyok a családi vonalam örököse. Az „Alina” a házam neve. Ha lennének testvéreim, a másodszülött Ri’Alina lenne, a harmadszülött pedig Li’Alina – magyarázta Darian.

– És mi a helyzet a negyedikként születővel? – kérdezte Meryn. Darian megrázta a fejét.

– Olyan hosszú életűek vagyunk, hogy hacsak nem történik tragédia, a harmadszülött után senki sem örököl. Ők nem kapnak előtagot a nevükhöz.

– Szóval ha tündér lennék, akkor Meryn Vi’Evans lennék?

Darian bólintott.

– Ez király! – Meryn Gavriel felé fordult. Felmérte a férfi sötét haját és merengő szürke szemét. Gavriel kevésbé volt éteri, inkább sötét és veszélyes. Pontosan olyan ember volt, akivel az ember szívesen összefutna egy sötét és viharos éjszakán.

– Akkor biztosan te vagy a vámpír. – A férfi lehajtotta a fejét.

Keelan összevonta a szemöldökét. – Miért nem lehetnék én? – követelte.

Meryn elmosolyodott, és Keelanra mutatott. Rövid, vörösesbarna lófarka, és kedves barna szeme volt.

– Mert túl szépen nézel ki, és közel sem vagy olyan elegáns. Belőle csak úgy árad a sötét herceg! – A lány felsóhajtott, Aiden pedig morogni kezdett. Meryn a combjára csapott.

– Aú!

– Erőszakos hajlamai vannak, akárcsak neked – viccelődött Colton. Aiden beintett neki.

– Szóval ez azt jelenti, hogy te vagy a boszorkány. Mire vagy képes? Tudsz repülni? – hajolt előre Meryn csillogó szemekkel.

– Néha vannak előérzeteim, de a tűzzel és a levegővel dolgozom a legjobban. A bátyám, Kendrick erősebb, ő mind a négy elemet tudja manipulálni, de úgy döntött, hogy harcos helyett levéltáros lesz. – Keelan lenézett az asztalra.

– Az egy tiszteletreméltó szakma, Keelan, gazdag történelmünk van, amit meg kell őrizni! – emlékeztette Aiden finoman a fiatal boszorkányt. Tudta, hogy ez vitás pont volt a két testvér között.

– Tudom! Csak frusztráló, hogy én küszködöm a szükséges varázslatok megtanulásával, ő pedig gondolkodás nélkül meg tudja csinálni őket! – forgatta Keelan lassan a kávéscsészéjét a kezében.

– És körülbelül háromszáz évvel idősebb nálad. Ne légy olyan szigorú magaddal! – mutatott rá Colton.

Keelan felderült.

– Azt hiszem, igazad van.

Aiden belekortyolt a kávéjába, és élvezte az elé táruló látványt. Nem is kívánhatott volna többet, mint hogy a barátai és a párja együtt üljenek a reggelizőasztalnál. Talán ez a párosodási dolog mégiscsak működni fog.

 

*****

 

– Sziasztok fiúk, milyen kedves tőletek, hogy beugrottatok reggelizni! – lépett Adelaide és Byron a konyhába. Marius mögöttük jött, és azonnal nekilátott a reggeli elkészítésének, átvéve Coltontól. Az egység tagjai, köztük Aiden is felálltak. Meryn körülnézett, és azon gondolkodott, hogy neki is fel kellene-e állnia. Byron odalépett hozzá, és megpuszilta a homlokát.

– Aiden édesanyja iránti tiszteletből állnak. Abban az időben nevelkedtek, amikor egy férfi felállt, amikor egy hölgy belépett a szobába! –       Byron leült mellé, Adelaide pedig ő mellé.

– Nem álltak fel, amikor beléptem a szobába, de azt hiszem, hölgy sem vagyok. – Meryn töltött magának még egy csésze kávét. Amikor felnézett, észrevette, hogy Byron pengeéles pillantásokat villant az asztalnál ülő többi férfira, akik mindannyian kellőképpen megdorgáltnak tűntek. Byron felemelte Meryn kezét, és megcsókolta.

– Bocsáss meg nekik, édesem! Az az ő jellemükről árulkodik, nem a tiédről, hogy nem álltak fel, amikor beléptél a szobába. Megdöbbentett, hogy a fiam nem tette meg. Ez egy alapvető lecke az etikettből, amiről tudom, hogy bele lett verve gyerekkorában. – Byron megpaskolta a lány kezét, és tovább bámult haragosan a férfiakra.

– Apa, sajnálom! – kért Aiden azonnal bocsánatot.

– Nem az én bocsánatomra van szükséged! – Byron Meryn felé bólintott. Aiden a lány felé fordult.

– Sajnálom, párom! Még mindig az éjszakai remek alvás mámorában lebegtem, és ma reggel nem gondolkodtam tisztán. Kérlek, bocsáss meg nekem!

Meryn meglepődött, mennyire őszintének tűnt a férfi sajnálata, mintha valami hatalmas bűnt követett volna el.

– Ahhoz képest, hogy tegnap elraboltál, bezártál, bedobtál a csomagtartóba, és a karomnál fogva vonszoltál, nem is tűnik olyan rossznak, hogy nem álltál fel a reggelizőasztalnál – villantott rá egy ragyogó mosolyt.

– Ugye még jó sokáig fogod ezt a fejemhez vágni? – sóhajtotta Aiden.

– Igen.

– Mi lenne, ha elvinnélek, és megmutatnám neked a várost? Elmehetnénk vásárolni. Tudom, hol vehetnénk meg az eszpresszógépedet! – Aiden megfogta Meryn másik kezét, és az ajkához emelte. Tessék, itt is volt az álmai sármos férfija.

– Akkor persze megbocsátok neked, most, hogy úgy viselkedsz, mint az álomváltozatod. Így jobban tetszel. Sokkal sármosabb és kevésbé morcos.

Aiden arca megdermedt, a tekintette űzött lett.

– Álmodtál rólam, mielőtt idejöttél volna?

– Igen. Hetekig küzdöttem a késztetés ellen, hogy elköltözzek. De mintha valami hajtott volna előre. Így hát dobtam egy nyilat a térképre, és kikötöttem Madisonban. Miután beköltöztem a lakásomba, elkezdtem álmodni. Először szép álmok voltak. Csodálatos és kedves voltál. Feküdtünk a fák alatt és beszélgettünk. De aztán ijesztőek lettek. Hetek óta a múlt éjszaka volt az első, amikor egyáltalán nem álmodtam. Reggel utáltam kikelni az ágyból, mert olyan jól aludtam. – Meryn a kávéscsészéjéért nyúlt, amikor Aiden az ölébe húzta. Olyan szorosan ölelte magához, hogy a lány érezte, ahogy a szíve féktelenül ver az arcánál.

– Fiam, mi a baj? – követelte Byron.

– Azt hittem, ezek csak álmok! – Aiden a lány nyakába temette az arcát.

– Neked is voltak rémálmaid? – suttogta. A férfi bólintott.

– Rémálmok? Azt hittem, azt mondtad, hogy szép álmok voltak – kérdezte Adelaide aggódó hangon. Aiden felemelte a fejét.

– Ahogy Meryn is mondta. Eleinte szépek voltak; találkoztunk egy erdei tisztáson és beszélgettünk. De aztán az álmok rémálmokká változtak. Álmomban kerestem őt, de nem találtam. Szólítgatott, incselkedett, aztán csend lett. Aztán hallottam a sikolyát, de már elkéstem, ő... – Elakadt a szava. Meryn elhúzódott, és körülnézett az asztalnál.

– Meggyilkoltak. Egy férfi, aki nem Aiden, előjön az erdőből, és többször megszúr, mintha élvezné. – Meryn összerezzent. Álmában tisztán érezte a hideg acélt a testében.

Gavriel felállt ziháló mellkassal. – Ezek nem lehetnek jóslatok! Megtaláltad a párodat. Biztonságban van! – Gavriel egyébként szürke szemei vörösen kezdtek izzani. Aiden felállt, és a helyére ültette Merynt. Odasietett Gavrielhez.

– Lélegezz, barátom! Meryn biztonságban van. Ahogy a te párod is. A Sors megtalálja a módját, hogy elhozza őt hozzánk, és akkor mindkettőjükre vigyázni fogunk. – Aiden Gavriel vállára tette a kezét. Keelan felnyúlt, hogy Gavriel alkarjára tegye a kezét.

– Suadet, frater meus! Légy nyugodt, testvérem! – Keelan újra és újra elsuttogta a mondatot, amíg Gavriel mély, szaggatott lélegzetet nem vett.

– Köszönöm Aiden, Keelan! Nekem is rémálmaim voltak. Bíznom kell a Sorsban, és imádkoznom kell, hogy a párom időben eljusson hozzám! – Gavriel lehorgasztotta a fejét.

– El fog jutni Lycaoniába, és akkor az Alfa Egység majd vigyáz rá. – Aiden hátrébb húzódott, és segített Gavrielnek a székébe ülni.

Meryn felállt, hogy visszatérjen a saját helyére, de Aiden visszahúzta a karjai közé, majd leült, és ismét az ölébe ültette. Meryn tiltakozni akart, de miután látta, hogy Gavriel mennyire megrendült, tudta, hogy Aidennek szüksége van rá, hogy átölelje őt. Az elegáns vámpírra nézett, és szerette volna enyhíteni az aggodalmát.

– Tudod, Aidennek igaza van. Nem volt választásom, ide kellett jönnöm. Azt hittem, csak súlyos mehetnékem van, de most már tudom, hogy mi volt az valójában. Egy könyörtelen hajtóerő. Ha valami olyasmi, mint a Sors vette a fáradságot, hogy kiragadjon a megszokott környezetemből és ide hozzon, kétlem, hogy hagyná, hogy bármi történjen a pároddal, mielőtt ideérne. – Gavriel a lányra nézett, a tekintete kifürkészhetetlen volt.

– Tényleg így gondolod?

Meryn habozás nélkül bólintott. – Abszolút! Különösen, ha figyelembe vesszük, mennyi könyvet és DVD-t kellett becsomagolnom. Csak a sci-fi gyűjteményem vagy tízdoboznyi volt. Hidd el, fogalmad sincs, milyen keményen kellett dolgoznia a Sorsnak, hogy elég ideig koncentráljak, hogy összepakoljam a cuccaimat. Folyton meg akartam állni, hogy elolvassak egy könyvet, vagy megnézzek egy filmet, amit évek óta nem láttam. – A vámpír arcáról feloldódott a feszültség.

– Köszönöm, Meryn! Jobban érzem magam, hogy tudom, min mehetett keresztül a Sors, hogy idejuss. – Az ajkán halvány mosoly jelent meg.

– Szívesen! – Meryn elmosolyodott, aztán elgondolkodott. – Várj! Ez bók volt? – vonta össze a szemöldökét. Colton lenyelt egy kuncogást. Gavriel rámosolygott.

– Azt hiszem, bók volt, kedvesem. A Sors végül is úgy döntött, hogy megérted az erőfeszítést – szólt közbe Adelaide. Gavriel bólintott.

– Ó, rendben! – Meryn úgy fordult, hogy szembe kerüljön Aidennel. – Miután bevásároltunk, elmehetnénk a cuccaimért? Nagyjából elfogadtam a tényt, hogy nem vagyok őrült, és ti sem hazudtok. Úgyhogy azt hiszem, egy ideig még maradok.

– Úgy érted, örökre! – mondta Aiden morcosan.

– Szóval igazak a pletykák! A kisöcsém megtalálta a párját – morajlott egy mély hang az ajtóból. Meryn megfordult, és meglepetésére két Aideinre kísértetiesen hasonlító, vigyorgó férfit látott ott állni.

– Meryn, kérlek, ne törődj azzal a két vigyorgó bolonddal, akik az idősebb testvéreim! Adam a csúnyábbik a bal oldalon, Adair pedig a csúnyábbik a jobb oldalon.

– Hárman vagytok? – A lány meg tudta állapítani, hogy rokonok, mivel mindannyian úgy néztek ki, mint Byron. Sötét fekete haj és szúrós kék szemek. Adam ugyanolyan magas volt, mint Aiden, kétméteres, de sokkal karcsúbb testalkatú. Adair alacsonyabb volt, olyan 190 centi körüli, de izmosabb volt a mellkasa. Adamnek kedves szeme volt, Adairnek pedig incselkedő mosolya. Nem tudta megállni, hogy ne integessen nekik.

– Négyen vagyunk! – hangzott fel egy hang a két testvér mögül.

– Félre az útból, találkozni akarok a szexi csajjal! – A hang derűs volt, és fiatalabbnak tűnt, mint a másik kettő. Adam és Adair beléptek a konyhába, hogy helyet adjanak egy újabb férfinak. Meryn nem tudott nem bámulni. Az utolsó testvér ugyanolyan magas volt, mint Adair, 190 centis, de itt véget is ért a hasonlóság a testvéreivel. Ez itt egyértelműen az anyjukra ütött. Hosszú, szőke haját összefogta hátul egy lófarokban, barna szemei pedig melegek és hívogatóak voltak. Olyan volt, mint a megelevenedett görög Adonisz. Előre lépett, amíg ki nem tudta ragadni a lány kezét Aiden szorításából, és meg nem csókolta az ujjperceit. Aiden a testvérére mordult.

– Az én nevem Benjamin. Attól tartok, anyám kifogyott az A-betűs nevekből, és egy B-betűs nevet kaptam, mint apáé. – Huncutul a nőre kacsintott. Meryn kuncogva nézett rá, Aiden pedig közelebb húzta magához.

– Az enyém! – morogta. Benjamin a szívére tette a kezét, és mélyen meghajolt.

– Hát persze, tesó! Csak megcsodáltam a gyönyörű párodat. Csak remélni tudom, hogy a Sors hozzám is ilyen kegyes lesz, amikor kiválasztja a leendő ölelnivaló gombóckámat. – Kiadott egy túlzó sóhajt. Adelaide felnevetett.

– Hagyd abba a bátyád ugratását! Mint azt valószínűleg te is láthatod, ő a legfiatalabb. – Adelaide megpaskolta Benjamin arcát, amikor az odasétált hozzá, hogy jó reggelt kívánjon neki.

– Ti mind harcosok vagytok? – kérdezte Meryn. Érezte, hogy Aiden megfeszül. Adam megrázta a fejét.

– Adair és én némiképp botrányt okozunk. Visszautasítottam, hogy az apám örököse legyek, és átvegyem az egységparancsnoki, majd végül a Tanács vénje szerepét. Még mindig hallatlan dolog visszautasítani a családi örökséget, de én nem vágytam arra, hogy harcos legyek. Elhagytam Lycaoniát, és orvosnak tanultam. Most én működtetem a klinikát, amely az egység harcosainak ellátásáról gondoskodik – magyarázta Adam.

– Én sem akartam parancsolni. Biztos vagyok benne, hogy amíg Aiden el nem fogadta a posztot, Adam és én már közel jártunk ahhoz, hogy komplexust okozzunk apánknak. A fiai nem akartak a nyomdokaiba lépni – tört ki Adair harsány nevetésbe.

– Reméltem, hogy legalább egyikőtök örökölni akar majd. Tudtam, hogy mindannyiótoknak meg kell találnia a saját útját. Nos, kivéve Bent. Attól tartok, ő elhatározta, hogy örökre kisfiú marad. – Byron fintorogva nézett a legifjabb fiára, aki válaszul csókot fújt felé.

– Visszautasítottam az egységparancsnokságot, hogy átvegyem a kiképzőakadémia vezetőjének posztját – magyarázta Adair.

– Én pedig a Gamma Egység harcosa vagyok, Sascha Baberiov alatt szolgálok – tette hozzá Benjamin.

– Később felhívom őt, hogy extra gyakorlatokat ajánljak számodra – kötekedett Adair.

– Uraim, hölgyeim! A reggeli készen áll a tálalásra. A nagy társaságra való tekintettel, az ebédlőasztalt terítettem meg – jelentette be Marius. Merynt talpra állították. Próbált átkukucskálni a tűzhelyhez, de a szolgák egymás után áramolva hordták a fogásokat az ebédlőbe, hogy felszolgálják őket.

– Gyere, édesem, együnk valamit, aztán megnézzük a várost.

– Jól hangzik. – Meryn gyomra pillangókkal telt meg, amikor Aiden odanyúlt, és megfogta a kezét. Egyszerű gesztus volt, de jó érzés. Amikor a férfi lenézett, Meryn láthatta, hogy a kipirult arcát bámulja. Erősebben megszorította a kezét, majd elvezette.

 

*****

 

Meryn bűntudatot érzett, amikor kimentek, és meglátta, milyen állapotban van a férfi csomagtartója. Amikor látta, hogy a férfi őt figyeli, egy grimaszt vágott, Aiden pedig elpirult.

– Bocsánat, hogy a csomagtartóba tettelek! – állt meg Aiden az autó ajtajának kinyitása közben, hogy bocsánatot kérjen. Meryn pislogott.

– Épp bocsánatot akartam kérni, amiért behorpasztottam a kocsidat. – Meryn beült az autóba, és megvárta, hogy Aiden is beszálljon. Amikor megtette, a lány felé fordult.

– Megkérem Dariant, hogy javítsa meg. Ő egy zseni mindenféle mesterséghez. Szerintem a tündérvér miatt van. – Végigsimított a combján, megtörölve a tenyerét. Ha Meryn nem ismerné jobban, azt mondaná, hogy a pasi ideges. Milyen imádnivaló!

– Szóval, mivel szórakozol? – Meryn kinézett az ablakon, és figyelte, ahogy a táj elrepül mellette. Nehéz volt elhinni, hogy a fák mögött egy egész város van, amiről az emberek nem tudtak.

– Edzek. – Aiden megnyalta az ajkát.

– Hát persze, hogy edzel! – Meryn mentálisan feljegyezte magának, hogy megismerteti vele az X-Boxát.

– Hogyan akadályozod meg, hogy az emberek tudomást szerezzenek minderről? – Meryn az útkereszteződésre mutatott, ahonnan balra, jobbra, vagy egyenesen folytathatták az utat.

– A boszorkányok és a tündérek minden évben a téli napforduló idején megújítják az álcázó bűbájt. Miután befejezték a varázslatot, mindenki a Tanács kastélyába megy a télközi bálra. – Meryn érezte, hogy összeszorul a gyomra.

– Bálok, úgymint habos-babos ruhák, tánc és apró szendvicsek, amik nem laktatnak?

Aiden elfordította a fejét, és meglepetten nézett rá. – Igen, azt hittem, minden nő szereti ezeket a dolgokat.

– Én nem. Muszáj mennem?

– Mivel én vagyok az egységparancsnok és apám örököse, elvárják tőlem, hogy ott legyek. Mint a párom, elvárt, hogy te is ott legyél.

– Muszáj mennem? – ismételte meg Meryn, és rosszul érezte magát a gondolattól. Aiden kuncogott.

– Gondoskodni fogok róla, hogy ne maradj egyedül. Hamarosan lesz a Mindenszentek esti bál, az majd ad egy kis ízelítőt arról, hogy mire számíthatsz a télközinél.

Meryn a hasára tette a kezét. Szédelgett.

– Utálom az embereket!

– Tudod, a rúgkapálással, sikoltozással és a vécéalkatrészekkel való támadással sosem gondoltam volna – fintorgott Aiden.

– Ha, ha! Olyan vicces vagy! Komolyan, küldhetek egy tál sütit vagy valami hasonló?

– Sajnálom, drágám, de most már az előkelő társaság része vagy.

– A fenébe is!

Aiden a lányra pillantott, majd vissza az útra.

– Jobb, ha figyelmeztetem anyámat a holnapi nappal kapcsolatban – grimaszolt Aiden. Meryn szembefordult vele.

– Miért?

– Mert azt tervezi, hogy bemutat téged a varrókörének. Az összes alapító családi matrónája ott lesz. – A férfi bocsánatkérőnek tűnt.

– Azt hiszem, el fogom hányni magam! – Lehunyta a szemét, és hátradőlt az ülésben.

Aiden leparkolt, és leállította a motort. Meryn hallotta, ahogy a férfi feléje fordul.

– Csak mosolyogj és bólogass. A beszéd nagy részét az anyám fogja végezni. Van egy olyan érzésem, hogy amúgy is Daphane Bowers fogja kisajátítani az egész délutánt. A menye terhes, úgyhogy egy darabig ebből minden egyes csepp figyelmet ki fog préselni, amennyit csak lehet. – Meryn kinyitotta a szemét, és felemelte a fejét.

– Szóval terhes. Nagy ügy. Valószínűleg csinálnak majd egy olyan pelenkatortát vagy ilyesmit. Azt hiszem, mosolyoghatok és bólogathatok, de viszem a laptopomat. Szart se tudok varrni.

Aiden furcsán nézett rá.

– Szerintem nem érted. Terhesnek lenni igazi áldás. A boszorkányok csak a téli napforduló idején, a vámpírok a tavaszi napéjegyenlőség idején, az alakváltók a nyári napforduló idején, a tündérek pedig az őszi napéjegyenlőség idején eshetnek teherbe. Ezért hatalmas ünnep számunkra minden napéjegyenlőség és napforduló. Mivel a négy faj mindegyike csak ezekben az időszakokban tud megfoganni, a gyermekeik általában a megfelelő ünnepek alatt születnek. A boszorkányok az őszi napéjegyenlőség körül születnek; a vámpírok a hosszú, sötét téli napforduló idején; az alakváltók a tavaszi napéjegyenlőség körül, amikor a legtöbb állat születik; a tündérek pedig a nyári napforduló körül, a nyár tetőpontján, amikor minden virágba borul. Minden faj csak az év egy bizonyos időszakában termékeny, és még akkor sem garantált a terhesség. A fogantatás után a terhességeknek csak körülbelül hatvan százaléka éri el a teljes terminust. Ez elég alacsonyan tartja a számainkat.

A férfi szemében olyan szomorúság volt, amit Meryn legszívesebben kitörölt volna.

– Ez bizonyára nehéz lehet. Gondoskodom róla, hogy a megfelelő pillanatokban hangozzon fel tőlem az „Óóó” és az „Ah” – ígérte Meryn.

– Te tényleg aszociális vagy, igaz?

– Tetszenek a srácok és a családod. De nem szeretem megjátszani magam, vagy udvariasnak lenni a seggfejekkel.

Aiden szája megrándult. – A holnapi nap érdekes lesz.

– Jó leszek. Ígérem! – Körülnézett. – Hol vagyunk?

– Ez a Tanács kastélya. Apám tudatta velem ma reggel a reggelinél, hogy a Tanács beszélni akar velem. Körülbelül fél órával előttünk indult el, hogy tudassa velük, hogy jövünk.

– Nem baj, ha én is bemegyek? – A lány az impozáns épületre bámult. Úgy nézett ki, mint a Kongresszusi Könyvtár. Meryn figyelte, ahogy az emberek elsétálnak a parkoló autójuk mellett. A férfiak hivatalosnak tűnő talárt viseltek, amelyből kivillantak a vasalt, tökéletesen szabott öltönyök és nyakkendők. A nők az előkelőség megtestesítői voltak őszi színekben pompázó, földig érő ruháikban. Lenézett a Tini nindzsa teknőcös pólójára, meg a kapucnis felsőjére, amit hanyagul a derekára kötött. Villámló tekintetet vetett Aidenre, de úgy nézett ki, a férfinak fel sem tűnt. A fenébe a pasival! Utált kilógni a sorból. Aiden megigazította a nyakkendőjét, és egy katonai stílusú sapkát húzott elő a hátsó ülésről. Természetesen az egyenruhájában jól beleillett a képbe. Kinyitotta a kocsi ajtaját.

– Apa azt mondta, nem tart sokáig, csak azt akarják, hogy nézzek utána valaminek. Aztán mehetünk felfedezni a várost. – Aiden megfogta a lány kezét. – Készen állsz?

– Azt hiszem, igen.

Megcsókolta a lány kezét, mielőtt elengedte volna, majd kiszállt a kocsiból. Megkerülte az autót, és rosszallóan nézett a nőre, amikor az kinyitotta a saját ajtaját, nem várva meg őt. Meryn kidugta a nyelvét, mire a férfi meglepő módon felnevetett. Mivel a pasas állandóan morcos volt, jól esett neki, hogy meg tudta nevettetni.

Meryn nagyra értékelte, hogy Aiden megfogta a kezét, és előrevezette, mert tudta, hogy különben biztosan nekimenne valaminek. Az épület külseje sem volt semmi, de a belseje egyszerűen elállította a lélegzetét. Kerek boltívekben végződtek a kőépítészet remekei. A külső ablakok színes ólomüvegei szivárványszínű fényeket vetítettek a padlóra és a falakra. Szobrok és régi olajfestmények díszítették a falakat. Aiden szó szerint magával húzta, miközben ő gyermeki csodálkozással nézett körül. Amikor befordultak a sarkon, Meryn felzihált.

– Mi az? – kérdezte Aiden.

Meryn az előttük álló szoborra meredt.

– Ne pislogj! Még csak ne is pislogj! – suttogta.

– Mi a fenéről beszélsz? – Aiden körülnézett, próbálva azonosítani a lehetséges rejtett fenyegetést.

– Ha pislogsz, halott vagy! – Meryn pislogás nélkül bámulta a két nagy kőből készült angyalszobrot egy nehéznek tűnő faajtó két oldalán. Aiden keze az oldalfegyveréhez kapott.

– Meryn, az csak egy szobor!

– De mi van, ha nem az? Úgy értem, egészen eddig a hétig nem hittem, hogy léteznek paranormális lények, most meg itt vagytok minden kibaszott sarokban! Nem kockáztathatok! – Meryn továbbra is a szobrot bámulta.

– Miért nem értek soha egy szót sem abból, ami a szádból kijön? Mintha nem is angolul beszélnél!

– Ó, Istenem, mi van, ha a Doktor is valódi! Az fantasztikus lenne! – Meryn érezte, hogy Aiden közelebb húzza az ajtóhoz, de nem volt hajlandó levenni a szemét a szobrokról.

– Feladom! Valami nincs rendben veled! – Meryn hallotta az elkeseredettséget a férfi hangjában.

– Egyszerűen nem beszélsz kockául! Semmi baj, majd megtanítalak rá. – Meryn behunyta az egyik szemét, majd a másikat. Aztán gyorsan kinyitotta őket. A szobrok szobrok maradtak.

– Ezek talán nem is veszélyesek – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

– Gondolod? – kérdezte Aiden fanyarul. Meryn az előttük lévő, fényes, sötét fából készült ajtókra fordította a figyelmét.

– Ezek aztán lenyűgöző ajtók! Azért vannak, hogy minket kívül tartsanak, vagy őket bent? – Aiden lehunyta a szemét, és úgy nézett ki, mint aki magában tízig számol.

– Legtöbbször azért, hogy benn tartsanak minket. Gyere be, Aiden, hadd ismerjük meg az okos párodat – szólt ki egy hang az ajtókon túlról. Meryn eltakarta a száját a kezével. Folyton megfeledkezett a paranormális hallásról. Aiden ránézett, és mosoly rándult az ajkára. Felemelte a nagy vaskarikát, és kihúzta az ajtót. Meryn figyelte, ahogy a bicepsze megfeszül a hosszú ujjú egyenruha inge alatt. Nyami.

Puha, vörös szőnyegen sétáltak egy hosszú, fából készült asztalhoz. Mögötte négy nagyon hatalmasnak tűnő férfi ült. Közülük csak az egyiket ismerte fel.

– Tisztelt tanácstagok, hadd mutassam be a páromat, Meryn Evanst. Meryn, abban a különleges megtiszteltetésben van részem, hogy bemutathatom neked Lycaonia tanácstagjait; Celyn Vi’Ailean vén, a tündérek képviselője. Rowan Airgead vén, a boszorkányok képviselője; René Évreux vén, a vámpírok képviselője; és természetesen az apám, akivel már találkoztál, és aki az alakváltók képviselője.

Aiden meghajolt derékből. Meryn nem tudta, mit tegyen, ezért csak integetett. A nagydarab tündér vén széles mosollyal integetett vissza. Byron bólintott. A boszorkány vén melegen elmosolyodott, de a vámpír vén szipogott, és felhúzta az orrát. Meryn érezte, hogy összehúzódik a szemöldöke.

Kérlek, ne hagyd, hogy olyat mondjak, amivel bajba sodrom Aident!

– Mi volt az, ami miatt látni akartak? – kérdezte Aiden kiegyenesedve.

– Szeretnénk, ha kivizsgálnál egy sor eltűnést. Eltűnt két Madisonban élő paranormális pár. Az egyik eltűnt nő édesanyja kétségbeesett. Ha el tudnál vinni oda néhány embert, és körbekérdezősködnétek, azt nagyra értékelnénk. Tudom, hogy ez mindenki aggodalmát enyhítené – magyarázta Airgead vén.

– Természetesen, uram! Még ma elviszek oda néhány embert. – Aiden félig meghajolt. Meryn elgondolkodott azon, hogy feltegye-e a kérdését, de úgy gondolta, hogy nem fog megtudni semmit, ha befogja a száját. Kész volt megkockáztatni, hogy esetleg tapintatlan lesz, ha ezzel esélyt kap arra, hogy segítsen.

– Öhm, uraim, excellenciáik? – Meryn remélte, hogy nem hangzott olyan idegesnek, mint amilyennek érezte magát.

– Mi az, gyermekem? – kérdezte Vi’Ailean vén, a hangja halk és szelíd volt.

– Ha van bármilyen információja az eltűnt párokról, megpróbálhatom nyomon követni az utolsó ismert mozgásukat és tartózkodási helyüket a laptopom segítségével. – Meryn a kopott Converse orrát bámulta.

– Meg tudod csinálni? – Airgead vén megdöbbentnek tűnt. Meryn felemelte a fejét, és bólintott.

– Nyomon tudom követni a hitelkártyáikat, a vásárlásaikat, a parkolójegyeiket, szinte mindent, ami elektronikus – magyarázta.

– Mindezt a laptopodról? – kérdezte Airgead vén.

– Igen. Gyerekjáték.

– Minden ember ennyire jártas a technológiában? – kérdezte Byron lenyűgözve.

– Nem, bár a legtöbben tudják az alapokat. Én csak nagyon, nagyon jó vagyok. – Nem tudta elrejteni a büszkeség nyomát a hangjából. Érezte Aiden meleg kezét derekán. Megmutatta neki, hogy a szó szoros értelmében fedezi a hátát. Bátrabbnak érezve magát, folytatta.

– Össze is állíthatom a két pár adatait, hogy keressek bármit, ami összeköti őket, hogy megállapítsak egy mintát. Ha megtaláljuk a mintát, megállapíthatjuk az indítékot, és leszűkíthetjük a keresést, hogy megtaláljuk az elkövetőket. – Meryn összeszorította és ellazította az ujjait az oldala mellett. Az évek, amelyeket A helyszínelők nézésével töltött, kezdtek kifizetődni.

– Lenyűgöző! Fogalmam sem volt róla, hogy az új, kislányom ilyen tehetséges! – dicsekedett Byron.

– Nem érintkezünk eleget az emberekkel ahhoz, hogy lépést tartsunk a technológiájukkal – ismerte el a tündér vén.

– Nem is tudom, miért érdekel minket egyáltalán, mi történik a városon kívül! A Lycaonián kívül élő paranormális lények tudják, milyen kockázatos megpróbálni beilleszkedni az emberek közé. Ha valóban biztonságban akarnának maradni, akkor a városfalak mögött lennének! – mondta René megvetően.

Meryn érezte, ahogy Aiden megfeszül mellette.

– Minden tiszteletem Evreux véné, de most több paranormális van, mint akár száz évvel ezelőtt, a csökkenő születési arányszámunk ellenére. Mivel egyre kevesebb a falkaháború, és kialakultak a táplálkozási központok a vámpírok számára, az idősebb generációk tovább élnek. Az átlagos paranormálisnak rendkívül drága az élet valamelyik városunkban. Szükségessé vált, hogy a nagyobb családok az emberek világában boldoguljanak – magyarázta Aiden. A kissé leereszkedő hangneméből Merynnek az volt az érzése, hogy Aiden nem először hozta fel ezt az érvet.

– A paranormális lények nem tartoznak az emberek közé. Ők nem mások, mint rovarok! – gúnyolódott Evreux vén, egyenesen Merynre nézve.

– René, azonnal vond vissza azokat a szavakat a lányomról! Mielőtt kényszerítelek! – Byron teljes magasságába állt, miközben a szeme feketére változott. Meryn szeme tágra nyílt. Aidenre pillantott, hogy megnézze, mit kellene tenniük, és azt látta, hogy az ő szeme is megváltozott, a szemfogai pedig túlnyúltak az ajkán. Válaszul Evreux vén sziszegve felállt, kivillantva az agyarait.

– Byron! René! Azonnal hagyjátok abba! – lépett Airgead vén a két férfi közé, mindkét keze halványkék színben izzott. Mindkét férfi lihegve és egymásra meredve állt a boszorkány két oldalán.

– Nem akartam megsérteni a lányodat! – préselt ki magából Evreux vén minden egyes szót. Byron kurtán bólintott, és vissza leült.

– Te jószagú Úristen! Papa medve rohadtul félelmetes! – suttogta Meryn. Öt szempár szegeződött rá azonnal. Aiden mögé lépett. Hahotázást hallott, és kikukucskálva azt látta, ahogy a tündér vén harsogva nevet és a könnyeit törölgeti.

– Meryn te egy abszolút kincs vagy! Először a Síró Angyalok[1], most pedig ez. – Vett egy mély lélegzetet, és a lány szemébe nézett.

– Végre! Valaki, aki intelligens! – robbant ki Merynből.

– Úgy teszek, mintha úgy értetted volna, hogy engem kizársz. – Aiden hangja kifejezéstelen volt.

– Persze, ha ez segít neked aludni éjszaka! – Meryn meglökte a csípőjével. A férfi szeretettel a szemében nézett rá.

Merynt már nem félemlítették meg ezek a férfiak. Lehet, hogy minden erejük megvan, és képesek nagy ragadozó állatokká változni és varázsolni, de végső soron ők is csak emberek voltak. Férfiak, akiket tudott kezelni.

– Aiden, kérlek, hozd át nyugodtan a párodat egy délután teázni. Szeretném látni a reakcióit Vivian kertjére! – mondta Vi’Ailean vén, felállva. Aztán Merynhez fordult.

– Az én párom is ember, úgyhogy ne hagyd, hogy egyesek régimódi előítéletei eluralkodjanak rajtad, kedvesem! – Ezután megfordult, és elsétált Evreux vén mellett.

– Légy hálás, hogy nem én voltam az, aki kifogásolta a szavaidat, René! Rowan varázslatainál több kellett volna ahhoz, hogy meghátráljak. – Egy királyi biccentéssel elhúzott René mellett, és elhagyta a termet.

– Esküszöm, ti még az ivásba kergettek. Engedélyt kellene kapnom, hogy a találkozókra elaltassalak titeket hármótokat! – dőlt hátra fáradtan Airgead vén.

– Hol van abban a móka, Rowan? – viccelődött Byron.

– Engedelmükkel? Tartozom a páromnak egy körbevezetéssel Lycaoniában. – Aiden meghajolt.

– Természetesen, parancsnok! Meryn, kedvesem, remélem, hogy a bemutatásunk nem keserítette el a város és a népünk iránti érzelmeidet. Azt hiszem, a város néhány látnivalóját lenyűgözőnek fogod találni. Talán ki tudnád bloggolni a laptopodon – javasolta Airgead vén. Meryn elmosolyodott.

– Úgy érti, blogolni. Talán. Megvannak az információk az eltűnt párokról? – kérdezte. Airgead vén bólintott, és átnyújtott neki egy köteg papírt. Meryn előrelépett és átvette őket. Kinyitotta a hátizsákját, majd beletuszkolta őket.

– Alig várom, hogy elkezdhessem! Imádom a projekteket! Köszönöm!

– Magaddal viszed a laptopodat? Nem lesz nehéz? – kérdezte Byron.

– Nem, már megszoktam. Nem tudok nélküle élni. – Meryn a vállára lendítette a hátizsákját.

– Sok sikert a projektedhez! – A boszorkány vén hátradőlt a székében.

Miközben kisétáltak a teremből, Meryn felnézett Aidenre.

– Minden vámpír szemétláda? Mert Gavriel nem volt az. – Aiden megragadta a lány felkarját, és szinte sprintelni kezdett ki a folyosóra. Mögötte hallotta, ahogy Byron harsogó nevetése betölti a tanácsteremet. A francba! Folyton elfelejtette, hogy a paranormálisok között nem lehet suttogni!

 

---

[1] A Ki vagy doki sorozat híres szörnyei