4.-5. Fejezet

NEGYEDIK FEJEZET

 

 

– Esküszöm, hogy meg akarsz ölni! – robbant fel Aiden, amint visszaültek a kocsiba.

– Sajnálom! Elfelejtettem, hogy meghallhat engem. De komolyan, az a fickó egy bunkó volt.

– Tudom, hogy az, de attól még ő egy vén! Próbáld meg nem sértegetni őt még egyszer! Sajnos nem nekünk kell vele nap mint nap foglalkoznunk, hanem az apámnak. – Aiden beindította a kocsit.

– Ó, szegény Byron! – Meryn most szörnyen érezte magát amiatt, amit mondott. Aiden ránézett, és megkönyörült rajta.

– Ne érezd magad túl rosszul. Csináltam már rosszabbat is. Itt nőttem fel, emlékszel? – Aiden megfogta a lány kezét, és a középkonzolra fektette őket.

– Fogadok, hogy te és Colton kész csapás voltatok.

– Ő volt az. Én csak mentem vele, hogy lássam, mi lesz a vége. A medvék természetüknél fogva kíváncsiak.

– Te magad is elég tökös voltál odabent. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem!

– Persze, hiszen a párom vagy!

– És csak te kiabálhatsz velem? – ugratta Meryn.

– Pontosan! – Aiden rámosolygott, és ügyesen elkanyarodott fél kézzel, hogy bemanőverezze az autót egy nagy, nyilvános parkolóházba. Amikor a lány kérdőn ránézve felvonta a szemöldökét, Aiden felvilágosította.

– Az eredeti város még azelőtt épült, hogy lettek volna autóink. Az utcák macskakövesek és túl keskenyek a járművek számára. Építettünk egy parkolóházat a külvárosban, és mindenki gyalog megy be a városba. Szóval, hová szeretnél először menni?

– Kávézni.

– Van néhány csodálatos múzeumunk.

– Kávé!

– Vagy akár...

– Kávé, vagy megkésellek! – Aiden felnevetett, és áthajolt a konzol fölött, hogy megcsókolja Meryn orra hegyét.

– Oké, oké. Akkor legyen kávé. Gyerünk Menace[1]! – Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt. Lázadónak érezve magát, Meryn gyorsan kinyitotta saját ajtaját, és kiszállt. Aiden dühös pillantást villantott rá.

– Ha! – csapott Meryn a levegőbe az öklével. Aiden a szemét forgatta.

A lány felkapta a hátizsákját, majd becsukta az ajtót. A hátára lendítette a táskát, és megigazította a pántokat.

– Úgy nézel ki, mint egy másodikos! – Aiden oldalra billentette a fejét, és furcsán nézett rá.

– Menj a francba! Nem is! Sok felnőtt hord retró pólókat. Ez most tökre menő! – Merynnek azért be kellett ismernie – még ha csak magának is –, hogy legtöbbször ő is úgy gondolta, hogy leginkább egy kisgyerekhez hasonlít.

– Szerintem aranyosan nézel ki. – Aiden mosolya szelíd volt.

– Nem aranyos vagyok, hanem szexi! – tiltakozott Meryn. Aidennek volt képe az arcába nevetni.

– A párom vagy, és ezt teljes őszinteséggel mondom. Egyáltalán nem vagy szexi. Olyan vagy, mint egy temperamentumos kis szipirtyó, és ez így van rendjén. Teljesen más vagy, és a felét annak, amit mondasz, nem értem, de nem is szeretnélek másmilyennek. – Aiden megborzolta a lány haját, majd megfogta a kezét. Meryn tépelődött aközött, hogy tócsává olvadjon a férfi lábai előtt, vagy megsértődjön, amiért nem tartja szexinek. Megdöbbenve sétált mellette, lopva felpillantva rá, hogy megnézze, nem csak gúnyolni akarta-e. Amikor átkeltek a járdán, és a macskakövekre léptek, Meryn érezte, hogy valami megrázza. Volt valami a macskakövekben. Kirántotta a kezét Aiden kezéből, és letérdelt, hogy a tenyerét a kőfelületre simítsa.

– Van valami furcsa a kövekkel kapcsolatban. – De akárhogyan is nézte őket, egyszerű, szürke, közönséges kövek voltak.

– Nagyon jó, párom! A kövek meg vannak bűvölve. Elősegítik a közösség és a jóakarat érzését – világosította fel Aiden.

– Király! – Meryn felállt, és Aiden azonnal újra megfogta a kezét. Meryn kezdte a mintát látni. A férfinak meg kellett érintenie őt, amikor együtt voltak. Fogta a kezét, megérintette a hátát, még az ölébe is ültette.

Addig sétáltak, amíg a hosszú utcácska végére nem értek. Aiden a nőre nézett.

– Üdvözöllek Lycaoniában! – mondta, és elengedte a kezét, hogy előre tolja. Meryn kilépett az utcácska magas épületei mögül, és körülnézett. Bármerre fordult, mindenhol valami újat látott. Az árusok nevetgéltek, és kiabáltak a mellettük elhaladó embereknek, próbálva eladni a portékájukat. Minden üzlet más volt. Az egyik kirakatban egymásra tornyozott régi könyveket és pergamentekercseket látott, a másikban kardokat és tőröket. Egy hatalmas kirakatban finomnak tűnő sütemények sorakoztak. Érezte, ahogy összefut a nyál a szájában. Amikor átnézett az utca túloldalára, egy lengő fatábla azzal büszkélkedett, hogy ott árulják a keleti part legjobb mágikus összetevőit. Mágikus összetevők! És amikor már azt hitte, hogy ez már nem is lehet jobb, megcsapták az orrát az illatok. Jázmin, lonc, tömjén és mirha. Elnézett a mágusbolt mellett, és meglátott egy füvesboltot. Majd hirtelen megpördítette a frissen sült kenyér és fahéjas tekercs finom illata, és egy pékséggel találta magát szembe, aminek a kirakatában rengeteg cipó sorakozott.

– Én... Ó... Nem lehetne... Ó! – Meryn körbe-körbe forogva próbálta felfogni az egészet. Érezte, hogy közeledik az egyik epizódja. Megdermedt, és hagyta, hogy az agya mindent feldolgozzon. Szinte érezte, ahogy a képek letöltődnek és elraktározódnak.

– Meryn, Meryn! Jól vagy? – hozta vissza Aiden aggódó hangja. Lehajolt, és az arcába nézett.

– Sajnálom, ami történt! Néha az agyamnak túl gyorsan kell feldolgoznia dolgokat, és olyankor van egy… pillanatom. – A lány elpirult. Tudta jól, hogy furcsa, csak azt utálta, hogy a férfi folyton ezt a fura oldalát látja.

– Egy pillanatod? Egy Meryn-pillanat. Értem. De azért jól vagy, ugye? – Aiden ismét megfogta a kezét. Meryn kezdte magát meztelennek érezni a férfi nagy, stabilizáló keze nélkül, amely az övé köré fonódott.

– Meryn-pillanat? Ez tetszik. Jobban hangzik, mint a „Pszicho-másodpercek” vagy a „Dili-roham”.

– Ki nevezte így? – komorodott el Aiden.

– Az első pasim és a második pasim – sóhajtotta Meryn. Ezután már nem is randizott többet.

– Hmmm. Ne is törődj velük, Meryn, ők csak emberek voltak! – Aiden meglóbálta az összefogott kezüket. Meryn érezte, hogy a szíve a torkában dobog az örömtől. Pontosan! Ők csak emberek voltak, ő pedig most sokkal nagyobb és furcsább vizeken evezett. Aiden elfogadta őt olyannak, amilyen volt. Csodálatos érzés volt. Meryn hirtelen elkomorodott, és a földbe gyökerezett a lába. Aiden aggódva nézett vissza rá.

– Azt hiszem, kezdek beléd szeretni – mondta egyenesen. A férfi szemöldöke felszaladt, és a lányra meredt. Az emberek elhaladtak mellettük mindkét oldalon, miközben egymást bámulták.

– Hát, azt hiszem, én is kezdek beléd szeretni – mormogta Aiden, az arca olyan színű volt, mint a mellettük árult kosárban lévő piros alma.

– Jó. Most már kávé?

Aiden megköszörülte a torkát, és bólintott. Meryn észrevette, hogy a keze, amely az övét markolta, nedves lett, és enyhén remegett. Az ő buta mackója.

– Miért vannak kamerák a tetőkön? – kérdezte a tetővonalra mutatva. – Az egész város ezt a menő viktoriánus steampunk hangulatot árasztja, aztán meglátod azokat a kamerákat, és ez valahogy tönkreteszi a hangulatot.

– Gyerekek. Tavaly lett menő dolog a város egyes helyeit „megjelölni” egy varázsigével, vagy alakváltók esetében vizelettel. Sok időt töltöttünk azzal, hogy tiniket üldöztünk, majd a szülőkkel beszélgetve. A kamerákkal csak elküldjük a szülőknek a rögzített videót a delikvens kölyökről, és kiszámlázzuk a takarítást. A vandalizmus szinte azonnal megszűnt. Azt hiszem, az új dolog most az eltűnő tintával készülő tetoválások.

– Azt hiszem, a gyerekek azok gyerekek, nem számít, hol élsz. – Meryn mély lélegzetet vett, és a jázmin, a mirha, a frissen sült kenyér és a fahéj illatán túl az ősz ropogós illatát érezte. Ahogy sétáltak, Aiden rámutatott a kiképzőakadémiára és a helyi iskolára. Végigkísérte a lányt egy szűkebb utcán, amelyet kis étkezdék szegélyeztek. A lány valami ismerős illatot érzett, és mosolyogni kezdett.

– Remélem, van tökízű italuk!

– Biztos vagyok benne, hogy van. – Aiden megállt, és kinyitotta előtte egy kisebb üzlet ajtaját. Abban a pillanatban, ahogy az ajtó kinyílt, Meryn mennyei illatot érzett. Frissen őrölt kávébabok csalogatták befelé a járdáról.

– Üdvözöljük a Jitterbugban! Jöjjön be! – hallatszott egy hang a pult mögül. Meryn egy alacsonyabb férfira nézett, és elmosolyodott. Alacsonyabb volt, mint bármelyik férfi, akivel eddig találkozott. Úgy becsülte, hogy körülbelül 170 centi magas lehetett. De ami hiányzott az izmokból, azt a szépségével pótolta. Eperszőke fürtjei voltak, és ragyogó, türkizkék szemei. A mellette álló férfi, aki rajongva nézett rá, az ellentéte volt. Ő magasabb volt, 175 centi körül, a haja sötét volt, és hosszú copfba volt fonva. Barna szemében aranyszínű pettyek voltak.

– McKenzie parancsnok, ez aztán a meglepetés! Maga sosem jön látogatóba. Mi szél hozta ide? – szólította meg az alacsonyabb férfi.

Odasétáltak a pulthoz.

– A párom kávét követelt, ezért elhoztam Lycaonia legjobb helyére. Meryn, szeretném bemutatni neked Sydney Fairfaxet és Justice O’Malleyt. Ők a Jitterbug tulajdonosai. Uraim, a párom, Meryn Evans.

– Ó, te jó ég, a pletykák igazak! Működött Airgead vén varázslata! A harcosok kezdik megszerezni a párjaikat! – A kisebbik férfi, Sydney nevetni kezdett. – Ez nagyon boldogtalanná tesz majd sok egyedülálló nőt a városban! Az elmúlt öt évben téged választottak Lycaonia legkívánatosabb agglegényének! – Sydney megtörölte a szemét.

– Háromszoros üdvözlet Lycaoniában, Meryn! Mit láttál eddig? Mit hozhatok? A ház ajándéka! – ajánlotta fel Justice.

– Ez az első üzlet, ahová bejöttünk, de minden csodálatosnak tűnik. Van valami sütőtökös?

– Hát persze! Ősz van, nem igaz? Na most, nem akarok hencegni, de a tökös almás lattémért meg lehet halni. – Sydney megfújta az ujjbegyeit, majd végigsimított velük az inge elején.

– Az emberem henceg, de igaza van. Elképesztő. – Justice közelebb hajolt, és megcsókolta Sydney tarkóját, mielőtt visszatért az eszpresszógéphez. Sydney boldogan sóhajtott fel.

– Ti ketten olyan aranyosak vagytok! Mióta vagytok együtt? – kérdezte Meryn, a pultra támaszkodva.

– Már öt éve, de még mindig képes fenntartani a tüzet. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen férfival párosodtam, de a Sors a legjobban tudja, nem igaz?

– Azt hiszem, igen. Legalábbis remélem, hiszen nyilvánvalóan ő hozott ide engem is.

– Szerintem jó munkát végzett! – Aiden átkarolta a lány vállát.

– Awww! Soha nem gondoltam volna, hogy megélem a napot, amikor a kőkemény, fegyelmezett egységparancsnok, Aiden McKenzie ilyen átkozottul aranyosan viselkedik! Csajszi, mi a titkod? – kérdezte Sydney. Meryn közelebb hajolt. Sydney lehajolt, hogy hallja.

– Helybenhagytam a saját vécéjével – suttogta a lány. Sydney felegyenesedett, és megdöbbenve meredt Aidenre. Aiden felsóhajtott, és a másik kezével eltakarta az arcát.

– Ó, istennőm, nem hazudsz! Ahhhhhhhh! – Sydney a hasát markolta, annyira nevetett. Meryn nem tudta megállni, hogy ne vihogjon vele együtt. A fickónak olyan nevetése volt, ami ragályos.

– Hagyd őt békén, te bolond! Parancsnok, mit hozhatok önnek? – lökte félre Justice a párját az útból.

– Köszönöm, Justice! Most, hogy találkoztam Merynnel, egészen új tiszteletet érzek irántad.

– Hé! – Meryn hallotta, ahogy Sydney visszhangozza a saját felháborodását.

– Tökéletesen megértem, parancsnok! – bólintott Justice bölcsen, váltva Aidennel egy közös pillantást.

Sydney szeme összeszűkült, majd Merynhez fordult: – Tudod, mit tanultam meg öt év párkapcsolat után, Meryn? A nagy, mókás férfiak néha elfelejtik, hogy a kisebb párjaik szabadon hozzáférnek az öntudatlan testükhöz, amikor elalszanak. Néha nem árt emlékeztetni őket erre. – Sydney keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.

– Szerintem ez zseniálisan hangzik! – pillantott Meryn Aidenre. Aiden és Justice is láthatóan nagyot nyeltek.

– Na, bébi, tudod, hogy imádlak, az életem teljesen unalmas lenne nélküled, te teszed értékessé minden egyes napomat! – Justice a karjaiba vonta Sydney-t, és csókokkal sorjázta a férfi arcát és nyakát. Meryn tisztán látta a köztük lévő szerelmet. Sydney felkacagott, és karját a párja nyaka köré fonta.

– Megbocsátok! Hozd a kávéját a merengő parancsnoknak, én pedig elkészítem Meryn lattéját! – Sydney perzselő csókot nyomott a párja ajkaira, majd elkezdte elővenni az üvegeket a pult alól. Justice bohókásan vigyorogva visszasétált. Meryn Aiden felé fordult.

– Remélem, jegyzeteltél!

– Mintha bármi haszna is lenne, ha normális emberként kezelnélek! Valami egészen mást kellene tennem, például vennem neked egy eszpresszógépet, igaz? – Meryn felzihált.

– Komolyan! Nem vicceltél a reggelinél? Tényleg? – Meryn izgalmában fel-alá ugrált.

– Igen, te kis fenyegetés, veszek neked egy eszpresszógépet. Minden reggel félteném az életemet, ha nem lenne. – Meryn felugrott, és a nyaka köré fonta a karját. Amikor Aiden karja köré záródott, csókolni kezdte az arcát.

– Köszönöm! – Meryn addig vonaglott, amíg a férfi vissza nem tette a földre.

– Hol vannak? Itt vannak? Rendelnünk kell? – Meryn körülnézett a boltban.

– Menj a pult túlsó oldalára, ott néhány ki van állítva a népszerűbbek közül. Én egy egygombos, teljesen automata készüléket javasolnék. Könnyű a használatuk, és az eszpresszótól kezdve a kapucsínóig bármit el tudnak készíteni – tanácsolta Sydney.

– Természetesen egy rendszeres szemeskávé házhozszállítási ütemtervet is beállíthatunk neked – tette hozzá Justice. Aiden felsóhajtott.

– Csak rajta! Tudtam, hogy ez drága lesz, de megéri!

Meryn érezte, hogy könnyek töltik meg a szemét. Egész életében senki sem tett még érte ilyesmit. Képtelen volt visszatartani, hagyta, hogy kicsorduljanak. Aiden azonnal mellé állt.

– Hé, ennek boldoggá kellene tennie téged, nem pedig szomorúvá! – Letörölte a lány könnyeit a bőrkeményedéses ujjaival.

– Soha senki nem tett még ilyen szépet értem! Köszönöm! – suttogta Meryn, és a férfi mellkasába temette az arcát.

– Szokj hozzá! Van egy olyan érzésem, hogy élvezni fogom az elkényeztetésed. – Aiden a lány feje búbjához dörzsölte az arcát. Meryn hirtelen sokkal nyugodtabbnak érezte magát, tudván, hogy a férfi meg akarja jelölni őt.

– Ti ketten olyan gyönyörűek vagytok! – szipogott Sydney a pult mögött.

– Egészen elképesztő, igaz? – kérdezte Meryn, miközben ellépett Aidentől, és a pólójába törölte a szemét.

– Mindketten azok vagytok. Most pedig. Mit gondolsz, melyik gépet szeretnéd? – Sydney megtörölte a szemét a törölközőjével, és a polcokhoz kísérte a nőt.

– Nekem ez tetszik. – Meryn egy ezüstszínűre mutatott, amely könnyű kezelhetőséggel büszkélkedett, nemcsak az italok készítésében, hanem a gép karbantartásában is.

– Remek választás! Ahhoz, hogy beállíthassak neked egy ismétlődő szemeskávé-rendelést, tudnom kell, hogy hányat fogsz fogyasztani. Mit gondolsz, hány italt fogsz meginni?

– Egy nap alatt?

– Persze! – Sydney előhúzott a pénztárgép mellől egy írótáblát.

– Hm. Kettőt az ébredéshez. Egyet délelőtt, egyet ebéd után. Egy délutáni felpörgetés és egy vacsora után. Szóval hat – mutatta Meryn az ujjait. Sydney csak bámult.

– Az emberek másképp dolgozzák fel a koffeint, mint az alakváltók? – kérdezte Sydney. Justice megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt.

– A koffein jobban hat rájuk. – Mindannyian a nőt bámulták.

– Mi van? – Folytatták a bámulását.

– Szükségem van rá, hogy éljek! – toppantott a lábával.

– Reggel ijesztő. – Aiden megborzongott. Justice és Sydney is megújult rémülettel néztek rá. Nyilvánvalóan bármi, ami elég rossz ahhoz, hogy megijesszen egy egységparancsnokot, elég rossz volt.

– Azonnal beállítom azt a szállítást. Sőt, a következő néhány napra vegyél valamennyi szemeskávét a raktárból! – Sydney a pult mögé ment, és elővett egy zacskó kávét.

– Hozom a gépet! – Justice eltűnt a hátsó rész felé tartva.

– Csajszi, minden elismerésem! Alig várom, hogy lássam, hogyan reagálnak majd rád azok a pöffeszkedő bábok a felső tízezerből! – kuncogott Sydney.

– Ne is emlékeztess rá! Meghívták, hogy vegyen részt holnap anya varrókörén – nyögött fel Aiden.

– A Lycaonia lányai varrókörön? Komolyan? Bölcs dolog ez? – nézett Sydney Merynre.

– Valószínűleg nem, de anyám meg akarja mutatni.

– Találkozott már Merynnel, igaz? – kérdezte Sydney. Aiden bólintott.

– Itt vagyok, srácok! – ütötte meg Meryn Aident. – Mondtam, hogy jó leszek, és úgy is lesz! – Meryn savanyú hangulata elpárolgott, amikor Justice egy vadonatúj eszpresszógéppel sétált vissza a raktárból.

– Oké, barátnőm, itt a kávé, néhány üveg szirup, egy receptlista és a telefonszámom. Hívj fel később, és mindent elmesélek azokról a finom hölgyekről, akikkel holnap fogsz találkozni! – Sydney átnyújtott neki egy szép, kávés kellékekkel teli papír bevásárlószatyrot.

– Köszönöm, Sydney, úgy érzem, mintha holnap lőszer nélkül indulnék csatába! – ismerte be Meryn.

– Bízz bennem, drágám, sok-sok lőszert tudok adni neked! – Rákacsintott.

– Nagyszerű! Nem tudom, hogy okos dolog volt-e bemutatni titeket egymásnak vagy sem. – Aiden átvette Meryntől a nehéz bevásárlószatyrot, és könnyedén tartotta az új gépével együtt.

– Egyértelműen nem jó ötlet, de van egy olyan érzésem, hogy szórakoztató lesz – mosolyodott el Justice.

– Igaz. Oké Menace, menjünk! – Aiden az ajtó felé terelte a lányt. Meryn intett és nevetett Sydney felé, aki a kisujját és a hüvelykujját az arca elé tartotta az univerzális „Hívj fel!” jellel. A lány bólintott.

Aiden körbevezette Merynt a városban, megmutatva neki a kedvenc törzshelyeit és éttermeit. A lány jót nevetett azon a gyermeki örömön, amit a férfi a pékségben mutatott. Kuncogott, amikor Aiden medvekarmot rendelt, és a férfi vele együtt nevetett. Aztán teljesen lenyűgözte a nőt azzal, hogy majdnem egy tucatot befalt belőle.

– Nem ítélkezhetsz! Te őrült mennyiségű kávét iszol, én pedig imádom az édességeket! – Aiden a lány oldalába bökött egy ujjal, amitől az felsikoltott.

– Medvekarom a medvekarmaidnak! Grrrrr! – emelte fel Meryn behajlított ujjakkal, játékosan morogva a kezét. Aiden hátravetette a fejét, és nyíltan felnevetett. Amikor mosolygós arcával felé fordult, a lány nem bírta tovább. Felpattant a székéről, és rátapadt a férfi ajkára. Még látta annak döbbent arckifejezését, mielőtt lehunyta volna a szemét, amint a férfi átvette az irányítást. Aiden keze a lány tarkójára fonódott, és Meryn érezte, ahogy fürge nyelve végigsimít a szájpadlásán. Teljesen remegtek a lábai, amikor szétváltak.

– Citromos ízed van. – Aiden mély levegőt vett, és kényelmetlenül mocorgott a székében. Megrándult, miközben megigazította a nadrágját. Meryn kábultan bólintott, és visszaült a helyére. A fenébe ezzel a férfival. A csókjai hülyét csináltak belőle.

– Szép munka, parancsnok! – gratulált egy férfihang.

– Köszönöm Darren! Hogy van a párod? – Aiden felállt, és üdvözölte a pékség tulajdonosát, aki az asztalukhoz lépett.

– Jól van. Megölne, ha bármit is mondanék, de alig várom, hogy megosszam a hírt! Várandós! – Meryn azt hitte, hogy a férfi kirobban a kötényéből a büszkeségtől. Aiden arca felragyogott, és előrenyújtotta a kezét. A pék megragadta, és erőteljesen megrázta.

– Ő kislányban reménykedik. Nekem teljesen mindegy, csak egészséges legyen! Egy fiú vagy egy lány egyaránt sokat tud segíteni a pékségben! – sugárzott Darren.

– Darren, ő a párom, Meryn. Meryn, ő Darren Williams. Pár évvel ezelőtt a Gamma Egység harmadik parancsnoka volt. Visszavonult, hogy átvegye a családi pékséget itt a városban. Azt hiszem, mindannyian hálásak vagyunk érte. Az édességeiért meg lehet halni – mutatta be Aiden a férfit. Meryn felállt, és egy szoros ölelésben találta magát. Darren elengedte, a lány pedig közelebb húzódott Aidenhez.

– Parancsnok, annyira örülök, hogy működött a varázslat! Személyes tapasztalatból tudom, hogy nektek, férfiaknak szükségetek van párokra. Emlékszem, milyen rossz tud lenni néhány éjszaka egy-egy küldetés után. – Darren megrezzent.

– Eddig érdekes volt. – Aiden megszorította a nő kezét.

– Eleinte féltem, hiszen nem is tudtam, hogy mindez létezik, de most... – Aidenre nézett. – Nem is emlékszem, milyen volt az életem Aiden előtt – mondta szégyenlősen.

– Mennünk kell! – szólalt meg Aiden hirtelen. Felkapta Meryn eszpresszógépét és bevásárlótáskáját, és anélkül, hogy elköszönt volna, kivonszolta a pékségből.

– Jó szórakozást, parancsnok! – kiáltott utánuk Darren, amikor becsukódott mögöttük az ajtó.

– Micsoda bunkóság! – csattant fel Meryn, miközben Aiden, az eszpresszógépükkel a hóna alatt, átvonszolta őt a tömegen, vissza a parkolóházba.

– Aiden? – Meryn összezavarodott. Valami rosszat mondott?

– Shh! Ne szólj egy szót se, az önuralmam már csak egy hajszálon függ! – mondta Aiden, miközben az emberek között szlalomozott.

Amikor az autóhoz értek, felnyitotta a csomagtartót, és bedobta a gépet és a táskát. Kinyitotta a kocsi ajtaját, beültette a lányt, és gyakorlatilag futott a vezetőüléshez.

– Ha mondtam valamit, amit nem kellett volna, csak szólj! – tiltakozott Meryn.

– Egy szót se többet! – Meryn csendben füstölgött mellette. Utálta, hogy úgy bánnak vele, mint egy gyerekkel. Kinézett az ablakon, és a fák elrepültek mellette. Mielőtt észbe kapott volna, már vissza is értek a házhoz. A férfi közvetlenül az ajtó előtt parkolt le. Nem akarva még jobban felbosszantani, megvárta, amíg a férfi kinyitja az ajtót. Aiden gyorsan kinyitotta, megfogta a lány kezét, és kirántotta.

Meglepte a lányt, amikor a főbejárat helyett a ház hátsó része felé vette az irányt. Elhaladtak a gondozott virágágyások és a koipontyos tavak mellett. Merynnek nem volt ideje megcsodálni a pavilont vagy a rózsákkal borított lugast. A férfi megállíthatatlanul menetelt, amíg be nem értek az erdőbe, de még ott sem lassított. Meryn látta, hogy egy jól kijárt ösvényen haladnak, ám ez olyan út volt, amelyet hosszú évek alatt tapostak ki, nem pedig kőből vagy téglából építették.

Aiden nem állt meg, amíg meg nem ritkultak a fák, feltárva egy kis hegyi patakot. Amikor Meryn körülnézett, úgy érezte, mintha a város és a ház fényévekre lennének tőlük. Végtelenül elszigeteltnek és békésnek tűnt a hely. Aiden végre elengedte a nő kezét, és a patak partjához lépett, némán meredve a vízre.

– Aiden, bármit is tettem, sajnálom! Nem akartalak megszégyeníteni! – Meryn lehajtotta a fejét.

– Ezt gondolod? – Aiden megpördült, és két lépéssel bezárta a köztük lévő távolságot.

– Azért rángattalak ki onnan, mielőtt még bármi mást mondtál volna, ami miatt ott helyben, Darren pékségének az asztalain tettelek volna magamévá, egész Lycaonia szeme láttára! Van fogalmad róla, mit tettek velem a szavaid? – követelte, majd a következő másodpercben az ajkai már rá is tapadtak Merynére.

A nő az egyik pillanatban még bocsánatot kért, a következőben pedig elfelejtette, melyik bolygón van. Minél tovább szopogatta és kényeztette az ajkait, a Merynben lobogó tűz annál forróbban lángolt. Minden egyes mozdulat olyan érzés volt, mintha az ajkai a csiklója köré fonódtak volna, a gyönyör szikráit küldve végig a testén. Mindezt pusztán egy csóktól. Érezte, ahogy a vágy nedvessége összegyűlik a lábai között, és jobban kívánta a férfit, mint bármi mást egész életében.

Lihegve húzódott el tőle.

– Kérlek! – suttogta. A férfi előrehajolt, és megharapta a lány füle mögötti érzékeny bőrt.

– Kérlek, mit? – A férfi hangja halk morgássá mélyült, borzongást küdve végig Meryn gerince mentén.

– K-k-kérlek! – dadogta. A férfinak korábban igaza volt. Nem volt szexi. Fogalma sem volt, hogyan kérje tőle, amire szüksége van. Amikor a férfi ránézett, az arca megenyhült.

– Semmi baj, édes Merynem! Tudom! Tudom, hogy mire van szükséged! A párod vagyok, mindig gondoskodni fogok rólad! Mindig megadom neked, amire vágysz! – Aiden megfordította a lányt, hogy a háta a testéhez simuljon. Előrenyúlva kigombolta Meryn farmerját, és egy durva rántással lehúzta combközépig. A lány felzihált, amikor a hideg őszi levegő megcsapta felforrósodott bőrét. Másodpercekkel később a férfi nagy, bőrkeményedéses keze már őt kényeztette. Ujjbegyei gyengéden végigsiklottak a szeméremdombján, majd a puncija és a lába közötti hajlaton. Ujjai elmerültek a nedvességtől csöpögő redői közé, és játszi könnyedséggel ingerelni kezdték a bejáratát. A lány tudatos gondolkodás nélkül, önkéntelenül is felfelé lökte a csípőjét, sokkal többre vágyva, mint amit a férfi éppen nyújtott neki.

– Shh! Bízz bennem! – suttogta, és gyengéden beleharapott a lány vállába, miközben ujjai megtalálták a figyelemért könyörgő aprócska csomót. A nő felsikoltott, és ismét felfelé rándult. A férfi ujjai valósággal táncoltak rajta, és Meryn teste egyre jobban és jobban megfeszült. Minden előjel nélkül, a teste szinte felrobbant. Sikítva adta át magát az orgazmusnak, miközben a háta ívbe feszült. A férfi ujjai lassan megnyugodtak. Meryn térdei megadták magukat, és érezte, hogy Aiden egyik karja tartja meg őt. A másik kezével Aiden letépte a nő bugyiját, és azzal törölte meg. Gyengéden visszahúzta a farmerját, az elhasznált anyagot pedig a kabátzsebébe dugta. Mivel mindkét keze szabaddá vált, a karjaiba kapta a lányt, és az ölébe vonva leült vele a nagy tölgyfa alá.

Meryn Aiden mellkasához simult. Eddig még egyetlen más férfi sem volt képes orgazmust okozni neki. Mintha ő lett volna az egyetlen, aki képes lángra lobbantani a testét. Amikor megérezte közöttük a kemény dudort, rájött, milyen önző volt. Hátradőlt.

– És veled mi lesz? Úgy értem, te nem... – Meryn a férfi ágyékára mutatott, mire az elmosolyodott, és visszahúzta a fejét a mellkasához.

– Jól vagyok! Ez neked szólt. A te örömöd, a teljes odaadásod ajándék volt. Köszönöm! – Meryn zavartan vonta össze a szemöldökét. Átélt egy észbontó orgazmust, és a férfi mondott köszönetet?

– Tényleg komolyan gondoltam, amit a kávézóban mondtam! Az élet jó volt, mielőtt megismertelek, de mióta találkoztunk, minden nap egyre tökéletesebb. Úgy érzem, végre van egy hely, ahová tartozom! – Felnézett a férfira, és érzelmeket látott annak szemében.

– A dolgok, amiket mondasz! – suttogta rekedten, és ismét megcsókolta. Amikor elváltak egymástól, Meryn a férfi mellkasára hajtotta a fejét, és egyszerűen csak élvezte a víz felől fújó, kellemes szellőt.

– Most, hogy itt vagy, jobban fogom élvezni a látogatásaimat a házban! – sóhajtott fel elégedetten. A lány bólintott, aztán felfogta, hogy mit mondott a férfi.

– Micsoda!? – Felemelkedett, hogy ránézzen a férfira.

– Mi micsoda? – kérdezte.

– Hogy érted azt, hogy amikor meglátogatsz?

– Nem itt lakom, Meryn, hanem az Alfa Egység birtokán.

– Mikor költözhetek hozzád? – ült vissza a térdére.

– Nem fogsz! – A férfi összevonta a szemöldökét.

– Hogy érted, hogy nem fogok?

– Úgy értem, te itt fogsz élni a szüleimmel, és megtanulod, hogyan kell háztartást vezetni, én pedig az Alfa Egységgel, és vezetem a férfiakat. Természetesen meglátogatlak majd. – Meryn azt hitte volna, hogy a fickó szándékosan kegyetlenkedik, ha nem látta volna a teljesen zavart arckifejezését.

– Oké, nézd, ez nekem nem fog menni! Párosodás, házasság, randevú, nevezd, ahogy akarod! Azt hittem, együtt fogunk élni! – Meryn felállt, a férfi pedig a fának dőlt.

– A dolgok nem így működnek, Meryn! – A leereszkedő hangnemétől a lány vérnyomása a sztratoszférába szökött.

– Velem így működik! Két választásod van. Vagy visszaköltözöl a szüleidhez, és velem élsz, vagy én költözöm hozzád az Alfa Egység birtokára. Ennyi. – Csípőre tette a kezét, és rosszallóan nézett a férfira.

– Fejezd be a gyerekes viselkedést! Megvan az oka, hogy mit miért teszünk! Nem vezethetem az embereimet a szüleim birtokáról, te pedig csak elvonnád a figyelmemet, ha beköltöznél hozzám! – Aiden lehunyta a szemét. Merynnek leesett az álla. Hatalmas kísértést érzett, hogy képen rúgja a fickót, de az agyának egy kicsi racionális része nem akarta komolyan bántani. Ezért azt tette, amit mindig is tett, amikor igazán dühös volt. Teljesen bezárkózott. Érezte, ahogy az arcizmai ellazulnak, és a teste előrebukik. Szó nélkül elsétált. Egészen a házig és a hátsó ajtóig jutott, mielőtt meghallotta a férfi ijedt kiáltását. Besietett a hátsó ajtón, és elhúzta a reteszt. Felnézve a meglepett Bent látta, aki egy szendvicset falatozott. A mögötte lévő ajtó megremegett a keretben Aiden dörömbölésétől.

– A francba, Meryn, azonnal nyisd ki az ajtót!

– Menj a picsába! – sikította a lány az üvegablakok felé. A háta mögött Ben nevetésben tört ki, amitől félrenyelte a szendvicsét, és kissé fuldokolni kezdett. Amikor sikerült lenyelnie a falatot, tisztelgésre emelte a kezét.

– Mondd meg neki! – buzdította a nőt.

– Ben, ne hergeld! Meryn nyisd ki az ajtót, azonnal!

Meryn megrázta a fejét.

– Ugye tudod, hogy van kulcsa? – mondta Ben közömbösen.

Meryn ránézett, miközben könnyek folytak végig az arcán. – Nem akarom most látni őt!

Ben felsóhajtott, majd letette a tányérját. Megfogta a lány kezét, és futni kezdtek. Felrohantak a lépcsőn és végig a folyosókon. Amikor Meryn már azt hitte, hogy nem tudnak tovább menni, a férfi rávette, hogy körbe-körbe fussanak a folyosó végén. A lány azt hitte, a fickónak elment az esze, amíg az fel nem nyúlt, és rá nem koppintott egy apró panelre egy antik tükör mögött. Egy kis nyílás jelent meg, a férfi pedig mélyen leguggolt, és bemászott. A nő követte, Ben pedig visszatette a panelt. Éppen meg akarta kérdezni tőle, hogy honnan tudott erről, amikor a férfi a szájára tette a kezét. Alig lélegezve, dübörgő lépteket hallottak a folyosón. A sötétben Meryn várt.

– Az istenit, Ben, ez nem vicces! – ordított fel Aiden.

– Aiden, mi a baj? – hallotta Meryn Adelaide kérdését.

– A hülye kisöcsém elrabolta a páromat! – Aiden hangja alig volt emberi.

– Nyugodj meg, mielőtt hívom az apádat! Az elülső szalonban várlak egy kanna teával. Megiszunk egy csészével, te pedig elmagyarázhatod, miért haragszik rád Meryn eléggé ahhoz, hogy Bennel bujkáljon – mondta Adelaide észszerűen.

– Csak! – ordított fel Aiden.

– Öt másodperced van, hogy behúzd azokat az agyarakat, fiatalember, mielőtt én teszem meg helyetted! – Adelaide hangja még mindig egyenletes volt, de esett egy oktávot. Merynnek eszébe jutott, hogy persze, hogy megváltozhat a hangja, hiszen Adelaide is alakváltó volt.

– Bocsánat, anyám! – szólalt meg Aiden sokkal nyugodtabb hangon.

– Jó! Most pedig gyere le velem, és mesélj el mindent! – Csak amikor teljesen eltűnt a lépteik hangja, vette el Ben a kezét. Addig tapogatózott a sötétben, amíg meg nem találta a lány kezét. Átvezette a kis alagúton egy rejtett szobába. Egyetlen kicsi, kerek ablaka volt, amely beengedte a halványuló délutáni napot.

– Ember, rég hallottam anyát vagy Aident ennyire kiakadva. Az elmúlt kétszáz évben nem kellett használnom ezt a rejtekhelyet. – Ben ledőlt a hosszú díványra, és porfelhő borította be. Meryn köhögött és nevetett, miközben próbálta letörölni a port a ruhájáról.

– Most pedig mondd el Ben bátyónak, mit tett Aiden, amiért ilyen szomorú lettél! Aztán megtervezhetjük a megfelelő bosszút.

– Ezt már sokszor csináltad itt fent, nem igaz? – Mern leült mellé a díványra.

– Még szép! A bátyáim mindig nagyobbak voltak nálam, de én általában gyorsabb voltam. Ezt a rejtekhelyet még gyerekkoromban fedeztem fel. A gyorsaságom elég időt adott arra, hogy körbefussak, hogy eloszlassam a szagomat, és bebújjak ide. Nem mozdulhatsz azonnal, különben meghallják. Sok verést megúsztam így.

– Ugye nem vertek meg igazából? – Meryn, bár rendkívül dühös volt Aidenre, nem tudta elképzelni, hogy megveri a fiatalabbik testvérét.

– A verés talán durva szó. Talán tasli? Ne érts félre, a legtöbbször teljesen megérdemeltem, de a testvérek már csak ilyenek. Mit csinált Aiden? Talán segíthetek. – Ben aggódó barna szemei a vesztét okozták. Megszokta, hogy egyedül viselje a fájdalmát és a frusztrációját. Nem volt hozzászokva, hogy az emberek aggódnak érte, vagy hajlandóak feldühíteni érte a családtagjaikat. A kezébe temette az arcát, és sírva fakadt. Ben átkarolta és magához szorította.

– Hé, semmi sem lehet olyan rossz, hogy te és én ne tudnánk gondoskodni róla! Ismerek embereket, akik ismernek embereket! – Ben megpuszilta a haját.

– Aiden nem akar velem élni! A mai nap olyan csodálatos volt, elmentünk vásárolni, és megmutatta nekem a várost. Tökéletes volt és elbűvölő és szeretetteljes és szenvedélyes.

– Hűha, állj le a szenvedélyes részekkel, hugi, a nagy tesónak nem kell ezt hallania! – Meryn bátortalanul elmosolyodott.

– Aztán Aiden azt mondta, hogy nem fogunk együtt élni, hogy neki az embereivel kell élnie, nekem pedig meg kell tanulnom vezetni a háztartást. Én nem így képzeltem el az együttlétet valakivel! Aszociális vagyok, de még nekem is túl nagy ez a távolság! – törölte az orrát a pólóujjába.

– Aiden nehéz helyzetben van. Igaza van. Nem élhet itt. Túl sok a kiképzés és a gyakorlat az egységekkel ahhoz, hogy ingázzon. Az egységek azért élnek együtt, mert bármikor behívhatnak minket, és a helyzettől függően kell megszervezni és mozdulni. Már így is túl későn érkezünk a helyszínre, kizárt, hogy Aiden húsz-negyven percet adjon hozzá ehhez a folyamathoz a további utazási idővel és a felkészüléssel. Nem élhetsz ott, mert egy egységgel együtt élni olyan lenne, mintha egy kaszárnyában laknál.

– Nem akarok tőle távol élni! Hiányozna a hülye segge.

– Ülj le vele! Magyarázd el neki, miért vagy feldúlt. Ő nem olyan, mint én. Nem érti a női elme finom működését. Szó szerint el kell majd neki magyaráznod.

– Talán nem is akar engem! Már párszor figyelemelterelésnek nevezett.

Ben hangosan felnevetett.

– Persze, hogy figyelemelterelés vagy, különben nem lennél a párja! Már az illatod önmagában is eltereli a figyelmét. Ha beleszámítod a társadalmi normákról való teljes tájékozatlanságodat és az általános furcsaságodat, akkor persze, hogy szétszórt. Ha nem így lenne, akkor aggódnod kellene. – Meryn Benre nézett, miközben a szavai elmerültek benne.

– Azért nem akarja, hogy a közelében legyek, mert akar engem? – kérdezte, és valahogy ennek volt értelme.

– Igen. Most pedig menjünk le, és igyunk egy teát. Lefogadom, hogy anya elővette a legjobb készletet, hogy megnyugtassa Aident. Elképesztően finom. – Ben játékosan ugráltatta a szemöldökét.

– Köszönöm. Te... leszel a barátom? – kérdezte Meryn, visszatartva a lélegzetét.

– Nem.

Meryn szíve összeszorult.

– De leszek a testvéred. – Meryn erre valósággal rávetette magát, és mindketten a földön landoltak.

– Nekem még sosem voltak testvéreim! Használhatom a rejtekhelyedet, ha megint el kell menekülnöm Aiden elől?

– Persze, azért élek, hogy az őrületbe kergessem a testvéreimet. – Ben felállt, és talpra segítette a lányt. Odasétáltak a falhoz, ahol ismét leguggoltak.

– Bár úgy emlékszem, ez könnyebb volt, amikor fiatalabb voltam. – Ben átpréselte magát a kis átjárón.

– Valószínűleg azért, mert kisebb voltál – kuncogott Meryn.

– Valószínűleg. Egy pillanat! – A férfi levette a panelt, és kisegítette a lányt, mielőtt visszahelyezte volna.

– Gyere! – Kinyújtotta a kezét, a lány pedig megfogta, és lesétáltak a lépcsőn. Soha nem volt még testvére, de tetszett neki az ötlet, hogy valaki a változatosság kedvéért mellette álljon.

Amikor beléptek a szalonba, Aiden felállt, arca lelkiismeret-furdalást sugárzott.

– Gyere, Benjamin, ennek a kettőnek beszélgetniük kell!

Ben arca elkámpicsorodott: – De...

– A konyhában csinálok neked is egy kannával! – Adelaide Merynre kacsintott, majd kihúzta Bent a szobából, mielőtt becsukta volna mögöttük az ajtót.

– Bocsánatot kérek! – szólalt meg Aiden azonnal.

– Miért?

– Amiért lekezelően beszéltem veled. Hogy nem értettem, miért nem akartál külön lenni. – Meryn még nem tudott megbocsátani neki. Tudni akarta, hogy mit érez.

– Miért nem akarom, hogy külön legyünk? – kérdezte halkan. Aiden szeme megtelt könnyel, de Meryn figyelte, ahogy küzd, hogy ne gördüljenek ki.

– Mert törődsz velem! – nézett rá figyelmesen.

– És mit gondolsz, hogy éreztem magam, amikor úgy tűnt, hogy neked nem gond, ha távol vagyok tőled?

– Valószínűleg közel áll ahhoz, amit akkor éreztem, amikor hagytad, hogy az öcsém vigasztaljon téged helyettem. – Meryn nem bírta tovább elviselni a fájdalmat a férfi szemében.

– Mekkora egy rohadt nagy idióta vagy! – A nő felemelte a kezét. A férfi óvatosan figyelte őt.

– De... az én nagy, rohadt idiótám vagy, és nem akarom, hogy külön legyünk! – Aiden félrelökte az útból a kanapét, és a karjába húzta a lányt.

– Te pedig az én kis fenyegetésem vagy. Én sem akarom, hogy külön legyünk, de nem tudom, hogyan tudnánk ezt összehozni – ismerte be.

A lány megvonta a vállát. – Nem kell sietni, igaz? Majd kitalálunk valamit.

– Igen, biztosan kitalálunk valamit, mert igazad van. Szerintem sem kellene külön élnünk.

– Jó. Most pedig, kaphatok abból a csodálatos teából, amiről Ben mesélt?

Aiden felnevetett.

– Gyere, lesz friss a konyhában! – Együtt hagyták el a szalont, és besétáltak a konyhába.

– Megosztom a teámat Merynnel, de veled nem, hiszen te már ittál! – duzzogott Ben.

– Kisfiúk örökké, esküszöm! – Adelaide a szemét forgatta.

– Én csak egy kortyot iszom, amúgy is inkább kávéivó vagyok, hacsak nem a laptopom mellett ülök, akkor inkább Earl Greyt iszom, az jobb a szememnek. – Meryn felvette Ben csészéjét, és ivott egy kis kortyot. A tea édes volt, de nem émelyítően édes.

– Ez nagyon finom. Ő is édesen szereti a teáját, akárcsak én!

– Valójában nincs benne édesítőszer, természetesen édes – magyarázta Adelaide.

– Imádom! Mi ez? – Meryn ivott még egy egészséges kortyot, majd sajnálkozva visszaadta a csészét Bennek.

– Ez egy ritka kínai oolong és egy tündér keverék hibridje. A neve Mézescsésze. – Adelaide előhúzott egy kis tárolókannát.

– A fiúktól minden évben ezt kapom karácsonyra! – Rámosolygott a fiaira. Meryn megfordult, és kölyökkutyaszemekkel nézett Aidanre.

– Úgy tűnik, idén Merynt is fel kell vennünk a listára!

Meryn boldogan táncolt, mielőtt eszébe jutott a reggel korábban.

– Talán félretehetnél valamennyit az apádnak – javasolta.

– Byronnak? Miért? – nézett Adelaide érdeklődően.

– Lehetséges, hogy szemétládának neveztem a vámpír vént, de az is lehet, hogy nem. – Ben és Adelaide is a lányra meredtek.

– Véletlen volt! – kiáltotta Meryn. Adelaide felállt.

– Marius! Marius! – kiáltotta, és összevalókat kezdett elővenni a szekrényekből.

– Úrnőm! Mi a baj? – Marius megjelent az ajtóban, egyik kezében egy tisztítókendővel.

– Elérnéd a városi kapcsolatodat, hogy megtudd, hoztak-e ma friss homárt Maine-ből? Attól tartok, hogy Byronnak nehéz délutánja volt a tanáccsal, és szüksége lesz egy különleges vacsorára – grimaszolt egyet.

– Természetesen. Mennyire rossz? – kérdezte a férfi. Meryn bárhová nézett, csak Adelaide-re nem.

– Mézes tekercset készítek. – Volt Adelaide válasza. Marius elsápadt.

– Majd én magam megyek! – Marius levette a kötényt, és kirohant a szobából.

– Annyira sajnálom! – siránkozott Meryn.

– Ne tedd, édesem, nem mondtál semmi olyat, amit ne gondoltunk volna mindannyian egyszer vagy máskor! Ráadásul még olyan nagyon fiatal és új vagy a világunkban. – Adelaide elővett egy tucat tojást a hűtőszekrényből.

– Kiérdemelt egy meghívást Vi’Ailean véntől, hogy meglátogassa a becses kertjeit – mondta Aiden egy fülig érő vigyorral. Adelaide megmerevedett, és ezúttal elragadtatottnak tűnt, amikor Meryn felé fordult.

– Valóban nagy elismerés. Csak egy maroknyi ember mondhatja el magáról, hogy valaha is meghívást kapott egy tündérkert szívébe. Alig várom, hogy ledobjam ezt a csinos kis bombát Daphane Bowersre! Csodálatos munka, Meryn! – gratulált.

– De mi van a vámpír fickóval?

– Ő csak más vámpírok körében népszerű. Egy cseppet sem fog ártani a hírnevednek, ha ez a történet kiszivárog, sőt, még segíthet is rajta – kuncogott Adelaide. – Bár tény, hogy egy nagyképű pöcs – tette hozzá, miközben feltörte a tojásokat.

– Anya! – Aiden és Ben egyaránt lesokkolódottnak hangzottak. Adelaide tudomást sem vett róluk.

– Ó, Aiden, talán el kéne vinned Merynt a lakására, hogy elhozza a holmiját vacsora előtt. Talán szeretne új alsóneműt felvenni. – Adelaide a szekrény felé fordult.

– Honnan tudta, hogy letépte rólam? A paranormálisok médiumok? – kérdezte Meryn. Adelaide elejtette a nagy rozsdamentes acéltálat, amelyet elővett a szekrényből.

– Tényleg? Ó, jaj, csak azt feltételeztem, hogy friss ruhákat szeretnél – pirult el Adelaide a haja tövéig. Mellette Aiden felnyögött, és a kezébe temette az arcát. Meryn Ben felé fordult, aki tágra nyílt szemmel bámult rájuk.

– Igen. Nos, ha már itt tartunk, menjünk! – Meryn megragadta Aiden kezét, és kirángatta a konyhából.

Éppen amikor elhagyták a házat, Ben nevetésben tört ki.

– Imádom, hogy van egy húgom! – hallotta a férfi kiáltását. Meryn érezte, hogy csordultig telik a szíve szeretettel. Volt egy olyan érzése, hogy neki is tetszeni fog, hogy van egy bátyja… már ha végre képes lesz abbahagyni a szerencsétlenkedést az új családja körében.

 

---

[1] Fenyegetés

ÖTÖDIK FEJEZET

 

 

Megálltak egy kétes kinézetű lakóház előtt. Amikor Meryn kiszállt a kocsiból, és elsétált egy drogdíler mellett, hogy ellenőrizze a postáját, Aiden szíve botladozni kezdett. Itt lakott?

Gyorsan kiszállt, és halkan rámordult a párját szemügyre vevő férfira. A férfi riadtan felpillantott, és továbbhaladt az utcán. A viharajtó nem volt más, mint egy repedezett üveglap és rozsdás fémlemez kombinációja. Amikor belépett az előtérbe, észrevette, hogy a bejárati villanykörtét kicsavarták. Milyen kényelmes egy rablónak. Hálás volt, hogy nem látta, milyen állapotban van a padló, ugyanakkor aggasztotta, hogy a homályos előtér milyen biztonsági kockázatot jelent. Követte a lányt a sötét lépcsőn felfelé, ügyelve, hogy véletlenül se érjen a korláthoz. Meryn előkotorta a kulcsát, és indult, hogy kinyissa az ajtót. Amint a keze megérintette a kilincset, az ajtó megmozdult, és kissé befelé lendült. A lány hátraugrott, mintha áramütés érte volna. A szeme hatalmas volt, amikor a férfi felé fordult. Merynt maga mögé lökve, Aiden erőszakosan berúgta az ajtót, amitől az hangosan a falnak csapódott. Meryn Aiden hátára csapott.

– Shh, még meghallják! – suttogta.

– Kicsim, ha éppen kirabolják a helyet, azt akarom, hogy meghalljanak, hogy elmenjenek – magyarázta.

– Ó, jó ötlet! – bólintott.

– Maradj itt!

– Persze, a fenét! Rád tapadok, mint a pióca. Láttam már ezt a horrorfilmet, és mindig a folyosón várakozó ember hal meg! – rázta meg Meryn hevesen a fejét.

Aiden megfordult, hogy dühös pillantást villantson rá.

– Később majd megbeszéljük a filmválasztásodat! – Belépett a nyitott ajtón, és körülnézett a szobában.

– Hány szoba van? – kérdezte.

– Nappali, konyha és hálószoba, a hozzá tartozó fürdőszobával. Ennyi. – Meryn megmarkolta Aiden övét, és a férfi érezte az apró kezét a hátán.

Besétált a nappaliba, nem voltak szekrények, amelyekben bárki elbújhatott volna. Beugrott az apró konyhába. Az is üres volt.

– Kicsim, maradj itt, amíg megnézem a hálószobát, jó? – A lány bólintott. Becsukta a lakás ajtaját, és tekintete körbejárt a szobában. Látszott rajta, hogy próbálja felmérni, elvittek-e valamit.

Amikor Aiden kinyitotta a hálószoba ajtaját, azonnal elárasztotta egy másik férfi illata. Valaki vizelettel és ondóval jelölte meg ezt a szobát, mint a területét. Hányingert érezve visszahúzta az ágy takaróját, és felfedezte a felhasított matracot és az ondóval összefröcskölt párnákat. A medvéje üvöltve emelkedett a felszínre. Alig tudta megállni, hogy ne változzon át. A száján keresztül lélegezve, hogy nyugodt maradjon, ellenőrizte a fürdőszobát és a szekrényt. Mindkettő szintén meg volt jelölve, de üresek voltak.

– Mi tart ilyen sokáig? – kérdezte Meryn, miközben be akart lépni.

– Maradj kint! – csattant fel. A lány sértett arckifejezéssel nézett rá, de aztán észrevette az alig visszafogott dühét. Elbámult a férfi mellett, a szeme minden apró részletet észrevett.

– Az ott... az ott sperma? – kérdezte. A férfi nem válaszolt, nem is kellett.

– Hánynom kell! Meryn kirohant a folyosóra, a férfi pedig követte. A nő a mosogató fölé hajolt, és kihányta a lattéját. A férfi a hátát dörzsölte. Meryn kiöblítette a száját csapvízzel, aztán a hűtőhöz botorkált. Kinyitotta az ajtót, és felkapott egy doboz narancslét. Meglötykölte a gyümölcslét a szájában, mielőtt kiköpte volna a mosogatóba. Ivott még egy kortyot, és azt már lenyelte. Remegett a keze, amikor visszatette a gyümölcslét a helyére.

Aiden a telefonjáért nyúlt.

– Mi a helyzet? – kérdezte Colton.

– A Béta egység váltson fel titeket, ti pedig hozzátok az Alfa egységet Meryn lakására. Azt akarom, hogy a fiúk már öt perccel ezelőtt itt legyenek! – morgott Aiden a telefonba.

– Megsérültél? – követelte Colton, Aiden pedig a háttérből hallotta, ahogy Gavriel parancsokat osztogat.

– Jól vagyok, ahogy Meryn is. A régi bérházban vagyunk a kilencedik utcában, a 3B lakásban. Csak gyertek ide gyorsan!

– Már úton vagyunk! – Colton letette a kagylót.

– Mi lett volna, ha tegnap nem találsz meg, és rabolsz el? Mi lett volna, ha hazajövök, és ez a fickó vár rám? – Úgy nézett ki a teste, mintha szét akarna esni. Aiden felkapta, és az ölébe véve leült vele a kanapéra. Szorosan magához ölelte, és megpuszilta a haját.

– Velem kellett lenned. Ezért vett rá a Sors, hogy átmássz azon a kerítésen. Soha nem fog a közeledbe jönni, megígérem neked, Meryn! Az a fickó egy két lábon járó hulla! – Nem volt szíve elmondani a nőnek, hogy az ondó friss volt. Mindössze percekkel maradtak le erről a görényről.

– Pakoljunk össze. A srácok hamarosan itt lesznek. – Felállt, és talpra állította a lányt is.

– Honnan fogom tudni, hogy mihez nyúlt? Nem akarok semmit, amit... megérintett! – vágott egy grimaszt Meryn.

– Csak azokat hozom ide összecsomagolni, amin csak a te illatod van. Ha ezzel végeztél, végigmehetsz a hálószobán, hogy megnézd, a megmaradt dolgok között vannak-e olyanok, amiktől hajlandó vagy megválni. Ha meg akarod tartani azokat a tárgyakat, megtisztítom neked. – Felemelte a lány állát, és gyengéden megcsókolta. – Hogy tetszik? – kérdezte szelíden.

A lány szeme könnyekkel telt meg. – Csodálatos vagy! Lehet, hogy mégis megbánom, hogy megütöttelek a vécétartályod fedelével. – Bár a szemei könnybe voltak lábadva, elvigyorodott.

– Ezt sosem fogod elfelejteni, ugye?

– Nem.

– Én kis harcosom! – Megborzolta a haját.

– Elkezdem, engedd be a fiúkat, különben betörik az ajtót, ha ideérnek.

 

*****

 

Aiden a nő legtöbb holmiját a nappaliba hozta, hogy pakolja össze, mielőtt a fiúk megérkeznek. Amikor Meryn a hálószobába ment, hogy megnézze, mit „szennyeztek be”, Aiden észrevette, hogy megremeg az alsó ajka, de vett egy mély levegőt, és mindent átnézett. Nagyon büszke volt rá.

Végül minden, ami maradt, olyan dolog volt, amitől meg tudott válni. Aiden bedühödött, amikor látta, hogy a nő szinte összes alsóneműje, bugyija és hálóingje ott van az ágyon lévő kupacban. Vadiúj holmikat fog szerezni neki, és gondoskodik róla, hogy szórakozzon a kiválasztásuk közben.

Gavriel felszisszent, amikor belépett a hálószoba ajtaján.

– Meg kell találnunk ezt a fickót, meg kell halnia! – Aiden összeszorította és ellazította az öklét.

– Meglesz, testvér! Nem hagyjuk, hogy létezzen a párodat fenyegető veszély! – tette Gavriel Aiden vállára a kezét. Aiden hálás volt az egysége támogatásáért, tudta, ha nem akkor értek volna oda, amikor odaértek, talán elvesztette volna az önuralmát, és egyedül ment volna a fickó után. De a tudat, hogy a testvérei már úton vannak, segített neki a medvét kordában tartani, amíg megérkeznek.

– Aiden, érzed a szagát? – vett Gavriel még egy mély lélegzetet.

– Azt, hogy ez a seggfej mindenhol kiverte, igen, érzem.

– Akkor elkerülte a figyelmed a tény, hogy ez egy alakváltó! – Gavriel egy lépéssel közelebb húzódott az ágyhoz.

– Halvány, nagyon halvány. – Meglepve Aident, odasétált a szekrényhez, és elővett egy vállfát, mielőtt visszatért az ágyhoz. A műanyag vállfa segítségével széttolta a melltartókat és a bugyikat.

– Megtaláltam! – Gavriel felemelt egy melltartót a vállfa segítségével.

Aiden megrázta a fejét, bármi is volt az, még alakváltóként sem érezte a szagát.

Gavriel a melltartót a paplanra fektette, és a vállfával a melltartó kapcsára mutatott.

– Valaki megfeledkezett a kis fémhorgokról, amikor ezt használta a kiveréshez. Minden egyes kampó körül halvány vérnyomok vannak.

Aiden odalépett, és közelebbről is megnézte. Vörös foltokat látott, de nem vette volna észre, mivel a melltartó virágmintás volt.

– Szép munka! Zacskózd be, és vidd magaddal!

Kisétáltak a hálószobából a nappaliba. Aiden felmordult, amikor azt látta, hogy Darian egy kis bőröndbe pakolja azt a néhány bugyit, amit a pszichopata kihagyott. Meryn felnevetett, és odasétált hozzá. Megpaskolta a mellkasát, és Aiden lenyugodott.

– Olyan aranyos vagy! – mosolygott rá. Aiden örömmel látta, hogy eltűntek a félelem nyomai. Összevont szemöldökkel nézett a lányra.

– Nem vagyok aranyos! Egy kegyetlen gyilkológép vagyok! A paranormális lények mindenütt reszketnek előttem!

– Az én plüssmackóm! – Addig húzta a férfi pólóját, amíg az eléggé lehajolt, hogy elérje az ajkát, és ekkor megcsókolta. Odanézve Aiden látta, hogy Colton éppen mondani készül valamit.

– Egy kurva szót se! – figyelmeztette.

– Igen, parancsnok! – szalutált Colton, de a szemében visszafojtott vidámság táncolt. Aiden felsóhajtott. Hosszú napnak nézett elébe.

 

*****

 

Amíg befejezték a pakolást, Aiden felhívta az anyját, és tájékoztatta arról, hogy mi történt. A nő megígérte, hogy különleges vacsorát készít Byron és Meryn számára.

– Mi a következő, parancsnok? – kérdezte Colton.

– Hívd fel Lorcant, és mondd meg neki, hogy kivonom az Alfát a rotációból. Amíg el nem kapjuk ezt a rohadékot, ti a szüleim házában lesztek beosztva őrszolgálatra. Nem veszítem szem elől Merynt!

Meryn megpróbálta leplezni megkönnyebbült sóhaját. Nem mintha azt gondolta volna, hogy nem lesz biztonságban Adelaide és Byron mellett, csak jobban érezte magát, hogy Aiden is ott lesz.

– Vettem, mindjárt jövök! – Colton elővette a mobilját, miközben kilépett az ajtón.

Aiden Meryn felé fordult.

– Minden be van csomagolva?

– Igen, Darian és Keelan leszállította az utolsó dobozokat is, Gavriel pedig önként jelentkezett, hogy beszél a főbérlőmmel a bérleti szerződésemről.

Aiden elvigyorodott. – Lefogadom, hogy megtette. Gyere, nézzük meg, hogy a srácok nem okoznak-e bajt.

Meryn nem várta meg, hogy a férfi megfogja a kezét, inkább azonnal belekarolt. Egyáltalán nem bánta, hogy utoljára látta ezt a lakást. Tudta, hogy nem a város legjobb részén van, de ez volt az egyetlen hely, ahol nem volt várólista. Amikor elhaladtak a bérbeadó iroda előtt, Meryn bekukkantott, és látta, ahogy Gavriel épp a falhoz szorította a csúszómászó képű főbérlőt.

– És kicseréled a bejárati ajtót, valamint gondoskodsz róla, hogy az előtér jól ki legyen világítva, ugye? – Gavriel hangja kellemes volt, de az előtte lévő férfiról szakadt a verejték. Keelan szórakozottan figyelte. Valahányszor a főbérlő az irányába nézett, Keelan intett a kezével, és a lábánál ülő patkánytrió sziszegni kezdett a nyomortanya urára.

– Elég a mókából, srácok, ideje kiköltözni! – csattant fel Aiden. Gavriel és Keelan egyszerre fordultak meg, és csatlakoztak hozzájuk. Odakint Colton és Darian két férfit szorított a terepjárójukhoz. Aiden felsóhajtott.

– Esküszöm, ezeket nem lehet elvinni sehova!

– Amikor ideértünk, már leszedték a kocsid kerekeit, Aiden, szerintem Darian és Colton csak meggyőződtek róla, hogy minden rendben van-e – mondta Keelan. Aiden sötét tekintete a két férfi felé fordult. Fenyegetően odasétált, és megállt Colton mögött.

– Látjátok, nem mozogtatok elég gyorsan, a főnökünk pedig észrevette, mit tettetek. Próbáltunk figyelmeztetni titeket, haver! – Colton széttárta a kezét, mintha feladná.

– Ne, kérem! Sajnáljuk! Visszaraktuk őket! Visszatettük! – locsogott a két férfi közül a nagyobbik.

– Futás! – Aiden éles hangja mindkét férfit rándulásra késztette. Rémülten meredtek rá.

– Azt mondtam, futás! Ha hátranéztek, ott leszek mögöttetek! – morogta Aiden. Mindkét férfi felsikoltott, és elszaladt.

Meryn odasétált a férfiak mellé.

– Mindannyian kisfiúk vagytok! Mindegyikőtök! – A lábával Aiden térdhajlatát bökdöste, felnevetve, amikor a lába megrogyott, amitől megingott a teste.

– Azok az emberek rosszabbat érdemeltek volna! Talán kétszer is meggondolják, mielőtt még egyszer ilyen gonosz dolgokat tesznek. – Gavriel hangja szívélyes volt.

– Mozgás! – vakkantott Aiden, és a férfiak megindultak a kocsijuk felé. Aiden kinyitotta Meryn előtt az ajtót, ő pedig beszállt. Két nap. Az élete két rövid nap alatt teljesen megváltozott. Megrázta a fejét, és megpróbált nem gondolni rá. Most jobban érezte magát, mint évek óta bármikor. Aidenre pillantott. Még sosem volt szerelmes, de eddig csodálatos érzés volt. Felnőve megtanult magára hagyatkozni. Az, hogy mások gondoskodnak róla, újdonság volt. Vonakodva kényszerült arra, hogy megnyissa a kis buborékját, és beengedjen másokat. Ez sokkal félelmetesebb volt, mint szerelembe esni.

– Akármi is az, ne gondolkozz rajta olyan erősen! Ami történni fog, az megtörténik. – Aiden hangja kizökkentette a lányt a szorongás spiráljából.

– Mi van, ha attól félek, ami történni fog? – suttogta.

– Mondd el, mitől félsz, és én megölöm! – vonta meg Aiden a vállát. Meryn megrázta a fejét; persze, az arrogáns fattyúnak eszébe sem jutott, hogy a vele való közös jövőtől fél.

– Miért vagy olyan magabiztos velünk kapcsolatban? Elválnak valaha is a párok? – Figyelmesen nézte a férfi arcát. Kezdte megkedvelni a morcos arcát. Ha ez nem szerelem volt, akkor mi?

– Nem. Ha egyszer megtaláljuk a nekünk szánt párunkat, egy életre vele maradunk.

– Honnan tudod, hogy mi egymásnak vagyunk szánva? Talán csak tetszik neked a parfümöm. – Meryn nem tudta, miért küzdött ellene olyan keményen. Abból kiindulva, amit a paranormális lényekről mondtak neki, tudta, hogy Aiden a párja. De nehéz volt elhinni, hogy a férfi vakon elfogadta őt a Sors miatt, és nem azért, mert vágyott rá.

– Nem is viselsz parfümöt! – Aiden egyszerű válasza szinte arra késztette, hogy a műszerfalba verje a fejét. Elfordult, és némán bámult kifelé az ablakon.

Néhány perc múlva látta, ahogy a Colton által vezetett autó kanyarodni kezd, és Aiden szüleinek a háza felé fordul. Az ő autójuk viszont jobbra kanyarodott. Aiden lehúzódott az út szélére. A fejük fölött lévő faágak hosszan kinyúltak az út fölé, vörös, narancssárga és sárga színekben pompázó, őszi lombkoronát alkotva.

– Miért álltál meg itt?

– Te nem viselsz parfümöt! – ismételte meg Aiden. A lány el akart fordulni, de a férfi megfogta a tarkóját, így kénytelen volt ránézni.

– Nem viselsz parfümöt, így amit érzek, az a lényed. Minden apró árnyalatot, minden kémiai változást, amit a tested okoz, megérzem. Minden alkalommal, amikor dühös vagy, minden alkalommal, amikor szomorú vagy, minden alkalommal, amikor felizgulsz, van egy határozott illatod. Ma éreztem először a félelmedet, az igazi rettegésedet, és majdnem elvesztettem az önuralmamat. Tudom, hogy a párom vagy, mert bár az illatod fizikai megnyilvánulás, de a lelked valódi tükörképe, és ez a fényes lélek hozzám tartozik! – Kék szemei mintha saját belső fényüket sugározták volna. Mintha valóban a lénye mélyére láthatna, és amit látott, könnyeket csalt a szemébe.

A férfi szíve mélyén önmagát látta.

– Furcsa és esetlen vagyok! A legtöbb embert nem kedvelem, és nincs bennem társadalmi szájszűrő! – kiáltotta Meryn a szemét törölgetve. Aiden mosolya kedves volt.

– Tudom.

– Szemét kaját eszem, és nem tudom, hogyan, de mindig megtalálom a módját, hogy bajba kerüljek – szipogott Meryn, majd az ingujjába törölte az orrát. Aiden szája megrándult.

– Tudom.

– Erőszakos, lobbanékony és bosszúálló tudok lenni, és fogalmam sincs arról, hogyan kell hölgynek lenni! – Meryn szomorúan nézett a férfi arcába, hogy talán nem felel meg az elvárásoknak. A férfi bólintott.

– Tudom. Mindezt már tudom, Meryn. Átmásztál egy kerítésen, hogy magánterületre lépj, mert kíváncsi voltál. Azzal vádoltál, hogy a bőrödet akarom viselni, és kiütöttél a vécétartály fedelével. Társadalmunk egyik legidősebb és legtiszteletreméltóbb tagját szemétládának nevezted, a legjobb barátomat pedig kasztrálással fenyegetted meg. Ez nagyjából az első huszonnégy órában történt, amióta ismerlek. – Meryn lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. A meleg ujjak az álla alatt rávették, hogy újra a férfira nézzen.

– Tudod, mit gondoltam minderről? – kérdezte Aiden halkan. A lány megrázta a fejét, félt válaszolni.

– Azt gondoltam: „Ez a nő teljesen meghibbant. Nem tudom, mi a fenét fog mondani vagy tenni legközelebb” – Elhallgatott. Meryn hagyta, hogy kigördüljenek a könnyei. Tudta, hogy a férfi semmiképpen sem akarhatja őt! Elrántotta az arcát, próbálva szabadulni a szorításából, de a férfi nem volt hajlandó elengedni. Másodpercekkel később Aiden ajka az övére tapadt. Finoman beleharapott az alsó ajkába, amíg a lány ki nem nyitotta a száját. Aztán megkezdte a rohamot. A nyelve könyörtelenül összefonódott az övével, és teljesen uralta azt. Amikor elhúzódott, a lány halkan nyöszörgött a veszteségtől.

– És azt is gondoltam: „Ez a nő a legszebb, legragyogóbb és legcsábítóbb ember, akivel valaha találkoztam. Egész életünk hátralévő részében éberen fog tartani” – Aiden ajkai ezúttal egy gyengéd csókra tértek vissza. Amikor Meryn a férfira nézett, nem maradt kétség a szívében. Őt a férfinak szánták, egész hátralévő életében.

– Meg foglak őrjíteni! – mosolyodott el a könnyein keresztül. Aiden a hüvelykujjával törölte le a lány arcát.

– Istenek, remélem, hogy így lesz! – Egy utolsó gyors csók után beindította a kocsit, és visszahajtott a nő új otthonába.

 

*****

 

– Sajnálom, hogy valaki betört hozzád, Meryn, de egyszerűen nem tudom nem értékelni a következményeket. Itt lóghatunk, és ehetjük Marius kajáját! – lapátolt Colton egy újabb hatalmas homárfarkat a szájába.

Miután visszatértek a házba, Aiden felhívta a másik egység vezetőjét, Lorcant, és megbeszélte vele, hogy hallgassa ki az eltűnt párok szüleit. Komolyan gondolta, hogy a nő mellett marad.

– El sem tudom képzelni, milyen nehéz nap volt ez neked, kedvesem! – nyúlt át Byron az asztal túloldalára, és megpaskolta Meryn kezét.

– Nem volt olyan rossz. Sokkal inkább sajnálom, hogy esetleg gondot okoztam azzal a vámpír vénnel! – Meryn egy grimaszt vágott az emlékre. Gavriel feje a lány felé fordult.

– Mi ez az egész Evreux vénnel? – vonta fel a szemöldökét. Meryn érezte, hogy elvörösödik. Ben kuncogni kezdett az anyja mellett. Most már az összes férfi őt nézte, beleértve Aiden két idősebb testvérét is, akik történetesen vacsorára érkeztek haza.

– Úgy tűnik, Merynnek még meg kell tanulnia, hogy a paranormális lényeknek kivételes a hallásuk. Valamit suttogni próbált Aidennek, és persze mindenki hallotta a szobában. – Byron arca komoly volt.

– Mit mondott? – Colton a széke szélén ült.

– Azt kérdezte, hogy minden vámpír szemétláda-e, mert Gavriel nem az. – Byron hűvös nyugalma összeomlott, és nevetni kezdett. Annyira nevetett, hogy könnyek csordultak végig az arcán. Az asztal körül ülő férfiak mintha sokkot kaptak volna. Meryn nem tudta eldönteni, hogy ez a társasági baklövésétől vagy Byron reakciójától volt-e.

– Szemétládának nevezte Evreux vént? – suttogta Gavriel. Most azonnal lőjj le! Meryn legszívesebben a padlóba süllyedt volna. Az asztal körül férfi nevetés harsant. Először Colton, aztán Darian, majd Keelan, utána Aiden testvérei következtek. Ami a legjobban megdöbbentette, az Gavriel nesztelen nevetése volt. Egyszerűen elfedte az arcát a kezével, a teste pedig remegett. A lány figyelmesen nézte a férfit.

– Lélegzik? – kérdezte Aidentől aggódva. Aiden a helyettesére nézett, majd felemelte a kezét, és hátba vágta. Gavriel mély levegőt vett, és egy ragályos kuncogás tört elő belőle, aminek hatására persze az egész asztaltársaság ismét nevetésben tört ki.

– Nem értem, hogy ez miért vicces! Annyira szégyelltem magam! – meredt Meryn morcosan a saját homárfarkára, elhatározva, hogy ezúttal ő maga töri fel, ahelyett, hogy megint Aidennel csináltatná meg.

– Nem rajtad nevetünk, kedvesem, csak közülünk mindenki így és még rosszabbul akarta hívni az évtizedek során, hogy jó érzés, hogy végre megtörtént. – Byron megpuszilta a lány arcát.

– És a lányom volt az, aki a helyére tette azt a seggfejet. Micsoda csodálatos nap! – Byron könnyedén felpattintott egy újabb homárpáncélt, átnyújtotta Merynnek a húst, és szótlanul elvette azt, amivel a lány küszködött. Elfogadva, hogy hivatalosan is ő a leggyengébb ember, bárhová is megy, Meryn úgy döntött, hogy egyszerűen csak élvezi a homárt.

– A párom brutális az őszinteségében! – kacsintott Aiden rá.

– Csak azért, mert tudom, hogy a párom majd vigyáz rám – válaszolt vissza komolytalanul. Az asztal körül elcsendesedett a nevetés és a csevegés. Meryn körülnézett, hogy lássa, mi történt. Aiden csodálkozva bámult rá.

– Mi az? – nézett rá összevont szemöldökkel.

– Mondd még egyszer!

– Mit mondjak?

– Amit az előbb mondtál! – Aiden mosolya nem is lehetett volna szélesebb.

– Mert a párom majd vigyáz rám? – nézett rá Meryn zavartan.

Aiden hangosan felkiáltott, mielőtt felállt, és a karjába kapta a lányt. Nevetve körbeforgatta a levegőben.

– Ó, ez egyszerűen gyönyörű! – szipogott Adelaide, és a szalvétával megtörölte a szemét.

– Aiden, mindjárt lehánylak! – Meryn feje szédült. A férfi azonnal megállt, és leült, ezúttal a nővel az ölében. A lány megingott, próbálta elérni, hogy ne forogjon tovább a szoba, miközben a férfi a tarkóját simogatta.

– Mi a fene ütött beléd? – követelte.

– Ez az első alkalom, hogy a párodnak neveztél! – Ragyogó mosollyal fordult a szülei felé.

– Ó, valahogy elfogadtam, hogy veled vagyok! – Meryn felkapott egy kenyérszeletet, hogy elrágcsálja, amíg a gyomra megnyugszik.

– Mert én vagyok a neked szánt párod? – kötekedett vele Aiden.

– Nem, mert szeretlek, és borzasztóan birtokló vagyok! Soha nem engedlek el! Úgyhogy még ha a Sors hibázott is, megcsókolhatja a seggem! – Meryn úgy hadonászott a kenyérszeletével, mint egy karddal. Aiden felállt, és a karjába vette a lányt.

– Anya, apa, ha megbocsátotok nekünk!

– Természetesen, fiam! – Byron hangja fojtottnak tűnt. Az asztalnál ülő összes férfi idiótaként vigyorgott.

– Még mindig éhes vagyok! – fészkelődött Meryn. Aiden figyelmen kívül hagyta, és kirohant vele a helyiségből, az emelet felé véve az irányt.

A szobájába érve letette a lányt, és becsukta az ajtót.

– Biztos szándékosan mondod ezeket a dolgokat! – nyomult előre. A lány hátrált.

– Hogy érted ezt?

– Tudnod kell, hogy mit tesznek velem! – A nő hátrált, amíg a lába az ágynak nem ütközött.

– Aiden...

A férfi meg akarta csókolni, de Meryn ellökte magától.

– Még nem lehet! – Meryn hirtelen megszédült, úgy érezte, mintha a testében lévő összes vér az arcába tódult volna. A férfi megdermedt.

– Hogy érted, hogy nem lehet!? Párosodtunk! Épp most követeltél engem párodnak az egész családom előtt! Mondj egy jó okot, miért nem tehetjük meg! – harsogta.

– Mert ma este elkezdődött a ciklusom – bökte ki a lány a szavakat, és leült az ágyra. Amikor a férfi nem válaszolt, felnézett. Az pislogott egyet. Aztán megint.

– Ez mit jelent?

– Hogy érted, hogy mit jelent ez?

– Azt jelenti, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz! Már megint! – dobta Aiden a levegőbe a karját.

Meryn elgondolkodott. Egy harcos apa nevelte fel, és három fivére volt. Amikor elköltözött otthonról, más férfiakkal költözött össze egy katonai jellegű laktanyába. Nem igazán olyan típusú nőnek nézte Adelaide-et, aki elmagyarázza ezeket a dolgokat a fiainak, ezeket a dolgokat valószínűleg soha nem beszélték meg akkoriban. Ez úgy zuhant le rá, mint egy tonna tégla, a férfinak tényleg fogalma sem volt arról, hogy miről beszél.

– Így van. Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy a paranormális lények az év során csak egyszer tudnak teherbe esni?

Aiden bólintott.

– Oké, ez az emberek esetében az év minden hónapjában megtörténhet. Egy emberi nő esetében, ha nem esik teherbe, a méhfal leválik, hogy felkészüljön a következő havi terhességre – nézett a férfira. Az merőn bámult rá, várva, hogy folytassa.

– Szóval, lényegében minden hónapban összehúzódik a méhem, kitépve a nyálkahártyát a méhfalamból, én pedig körülbelül három-négy napig vérzek, és kilököm ezt a szövetet, miközben mindezt kínzó fájdalom kíséri. – Valójában a sok rázkódás amúgy is alaposan beindította a görcseit, már most érezte, hogy ez a hónap pokoli lesz a görcsök szempontjából.

– Azt akarod mondani, hogy belső vérzésed van, most is? – Aiden arcáról eltűnt a szín. A lány bólintott. A férfi felemelte, és az ágy közepére tette.

– Mit csináljak? Hívjak orvost, anyámat? – Meryn majdnem rosszul érezte magát a férfi pánikszintje miatt, de a görcsei a szokásosnál is gonoszabbá tették.

– Egyelőre jól vagyok. De észrevettem, amikor pakoltunk, hogy már csak egy tamponom maradt, és azt felhasználtam ma este, el tudnál szaladni a boltba, hogy vegyél még?

Meryn, te a pokolra fogsz jutni!

Aiden gyorsan bólintott, arcára teljesen kiült a döbbenet.

– Segítenek majd? Magadra hagyjalak? Talán meg kellene kérnem a bátyámat, hogy vizsgáljon meg! – Aiden idegesen járkált fel-alá az ágy mellett.

– Azt akarod, hogy a bátyád vizsgáljon meg belül? – kérdezte Meryn szórakozottan. Aiden feje felé rándult, és felmordult.

– Nem! Persze, hogy nem!

– Aiden, ez természetes része egy emberi nő létének. A fájdalom egy-két napon belül elmúlik, aztán már rendben leszek. Addig nagyon-nagyon nyűgös leszek. – Legalább a férfi nem mondhatta, hogy nem lett figyelmeztetve.

– Oké! Rendben! Oké! Maradj ott az ágyban! Megkérem Mariust, hogy hozzon fel neked valami harapnivalót. Kell még egy takaró? – Aiden aggódó arccal lebegett felette. A lány megrázta a fejét.

– Nem, Aiden, jól vagyok! – mosolygott a férfira.

– Oké, mindjárt jövök! Ne mozdulj! – Aiden már majdnem az ajtóhoz ért, majd megállt, és visszaszaladt az ágyhoz. Gyengéden megcsókolta a lányt, mintha az össze akarna törni, majd kirohant a szobából. Amikor az ajtó becsukódott, Meryn elmosolyodott magában, és kis gombócba gömbölyödött, amikor elkezdődött egy újabb görcshullám. Valahogy a tudat, hogy a vagány párja tamponvásárlásra indul, egy kicsit könnyebbé tette a görcsök elviselését, mint általában.