8.-9. Fejezet

 

NYOLCADIK FEJEZET

 

 

Becsapták. Adelaide kávét ígért neki, most viszont már elmúlt dél, és még mindig nem kapta meg a kora délutáni élénkítőjét. Jelenleg a negyedik butikban álltak, és az üzlet tulajdonosa ugyanazt a szöveget nyomta Adelaide-nek, mint a másik három. Nem volt nekik semmi olyan, ami illett volna rá, és kifogytak az anyagból, hogy új darabot rendelhessenek. Adelaide háta merev egyenes volt.

– Nagyon sajnálom, hogy ezt hallom! Talán jövőre. – Adelaide átkarolta Meryn vállát, és kikormányozta.

– Talán nem kellett volna keresztbe tennem az öreg Lady Bowersnek! – sóhajtott fel Meryn. Rettegett attól, hogy bálba kell mennie, hogy annyi idegen között kell lennie, ahol elvárják majd tőle a semmitmondó csevegést, és a nevek megjegyzését. De azt be kellett ismernie, hogy kifejezetten várta, hogy beöltözzön egy halloweeni bulira egy paranormális városban.

– A létező összes gyerekes csíny közül ez mindent visz! Bárcsak képes lenne végre elengedni a múltat! – Adelaide a kezével árnyékolta a szemét a délutáni napfény elől.

– Menjünk, szerezzünk egy kis koffeint, amiért már régóta rángatózol! – Meryn azonnal felélénkült Adelaide javaslatára. Egymásba karolva sétáltak a Jitterbug felé. Amikor beléptek, Meryn mélyet lélegzett. Az egyetlen dolog, amitől jobb illata lenne ennek a helynek, ha könyveket árulnának.

– Na, megjöttél! Üljetek le és meséljetek! – Sydney a két üres bárszékre mutatott a pult túloldalán, ahol a pénztárgépet kezelte. Meryn és Adelaide helyet foglaltak. Meryn azt a tökös almás lattét rendelte, amit legutóbb is ivott, Adelaide pedig meglepte, amikor ugyanezt rendelte. Adelaide arcán szégyenlős kifejezés jelent meg.

– Szeretem a teát, de a változatosság az élet fűszere.

– Kérlek, mondd, hogy igaz a pletyka, amit arról hallottam, hogy semmibe veszed Lady Bowerst!? Rólad beszél az egész város! Senki sem hiszi el, hogy így kiálltál vele szemben – osztotta meg Sydney, miközben elkészítette az italukat.

– Megerősíthetem, hogy ez megtörtént. Csak udvariatlan volt a menyével.

Sydney felhorkant. – Ismered a banyát, a bunkóság nála alapjárat!

– Nem félsz rosszat mondani róla? Nyilvánvalóan már ellenem fordította az embereket. A városi boltok nem adnak el nekem jelmezt.

Sydney csak legyintett, elhárítva az aggodalmát.

– Szóváltásba keveredtünk, amikor azt mondta, hogy elferdítettem és meggyaláztam a Sors által nekem rendelt párt. Pedig mindenki tudja, hogy nincs semmi beleszólásunk abba, ki lesz a párunk, az a nő egyszerűen bolond! – Sydney átnyújtotta nekik az italukat.

– Biztos még mindig azt hiszi, hogy elloptam tőle Byront. Találkozgattak akkoriban, amikor ő és én megismerkedtünk. Nagy illúziói voltak arról, hogy Lady McKenzie lesz. De ha egyszer találkozol a pároddal, akkor ennyi. Eddig azt hittem, hogy túllépett ezen, de látva a boltosok reakcióját Merynre, nem tudok nem csodálkozni – ingatta Adelaide a fejét. – Ha kell, áttúrom a szekrényemet, és kézzel összerakok egy új jelmezt! – mondta hevesen.

– Ne aggódj a jelmez miatt! Bármikor vághatok néhány lyukat egy lepedőbe, és elmehetek szellemnek. – Meryn felsóhajtott, miközben belekortyolt az italába. Az édes, fanyar főzet belülről kifelé melegítette.

Sydney és Adelaide aggódó pillantásokat váltottak.

– Meryn, nem érted, ez nem csak egy jelmezbál! Ez az év egyik legnagyobb társasági eseménye – magyarázta Sydney.

– Azt mondom, jelmez, de ez inkább egy báli ruha, rendkívüli kiegészítőkkel – folytatta Adelaide. Meryn egyikről a másikra nézett.

– Szóval nincs almahalászat, vagy egy hámozott szőlőszemekkel teli tálba nyúlkálás, úgy téve, mintha szemgolyók lennének?

– Ezt csinálják az emberek? Ez undorító! – Sydney megborzongott.

– Édesem, ez egy nagy bál! Az ezen az egy éjszakán lezajló találkozások, megbeszélések, bemutatkozások, társadalmi ranglétrán való felkapaszkodás és üzleti megállapodások meghatározhatják a nagy házak sikerét az évre. – Adelaide hangja kedves volt. Meryn úgy érezte, forogni kezd a szoba.

– Nem mehetek el ilyesmire! Megőrültél? Megalázom Aident! – Meryn levegő után kapkodott. Adelaide a lába közé nyomta a fejét.

– Most pedig hagyd abba! Láttalak akcióban a Varrókör alatt, meg tudod állni a helyed! – Adelaide megdörzsölte a hátát.

– Gondoltam, hogy itt talállak! Az unokám már alig várta, hogy beszélhessen veled a tegnapi Varrókörről.

Meryn felpillantva Lady Fairfaxet látta az ajtóban állni egy szaténtáskával a kezében. Ősz haja elegáns kontyba volt felfogva, dundi alakját divatos öltözet fedte. Súlyosan támaszkodott ébenfa sétabotjára. Bár idősebb volt, a szeme még mindig olyan pajkossággal csillogott, amelyet általában a fiatalabbaknak tartogattak.

– Nagymama, mit keresel itt?

– Hallottam a pletykákat, hogy Daphane Bowers ma reggel körbejárta az összes ruhaboltot. Ami érdekes, hogy ezek mind olyan üzletek voltak, amelyek jelmezruhákra specializálódtak. Neked még nem volt lehetőséged beszerezni egyet, ugye, Meryn? – Az idősebb nő leroskadt az asztalhoz, amely mögött Meryn a bárszéken ült. Meryn kihúzta magát, és szembefordult vele.

– Nem, egész reggel azt kerestünk.

– Akár abba is hagyhatnátok az időpocsékolást, Daphane Bowers nem végez félmunkát! Sydney, lennél olyan kedves, és hoznál nekem egy csésze teát? – A nő az asztalnak támasztotta a sétabotját.

– Azt mondod, hogy Merynnek nem kellene elmennie? – kérdezte Adelaide.

Lady Fairfax megrázta a fejét.

– Szerintem mindenképpen mennie kell.

– De nincs ruhája – mutatott rá Sydney, egy csésze teát téve az asztalra.

– Sydney légy jó fiú, és add oda neki azt a táskát! – Lady Fairfax a közepes méretű fehér szaténtáskára mutatott, amelyet a mellette lévő székre tett. Sydney felemelte, és átnyújtotta Merynnek.

– Csak rajta, szerintem tetszeni fog! – mondta Lady Fairfax.

Meryn kinyitotta a táskát, és kivett belőle egy nagy, fehér szaténruhát. Teljesen alaktalan volt, egészen a padlóig lógott. Az ujjai olyan szélesek voltak, hogy Meryn biztos volt benne, hogy simán elférne az egyikben.

– Hm. Köszönöm? – Meryn összevont szemöldökkel nézte az anyagot. Amikor felnézett, látta, hogy Adelaide csodálkozva bámulja a ruhát. A finom kéz, amely előre nyúlt, hogy végigsimítson az anyagon, remegett.

– Ez az, amire gondolok? – kérdezte elakadó lélegzettel.

Lady Fairfax vigyorogva bólintott.

– Alig várom, hogy lássam Daphane Bowers arckifejezését, amikor Meryn besétál ebben a ruhában! Ó, ó, meg fogja szépíteni az évem! – harsant fel Lady Fairfax hahotája, megriasztva a körülötte lévő vendégeket. Meryn Sydney felé fordult, mintha azt akarná mondani: „Komolyan?” – A férfi megszánta.

– Meryn, ez egy nagyon különleges ruha. Generációk óta a családunk tulajdonában van. Maga a Tündér Királynő ajándékozta a nagyanyámnak. Ez a ruha Éire Danu ruhája. Felveszed, és olyan ruhává változik, amilyenre csak szükséged van, a gondolataid és kívánságaid szerint alakul át. Már régóta nem volt viselve. – Sydney hangja szomorúnak hangzott. Lady Fairfax bólintott.

– Az édesanyja óta – Isten nyugosztalja a lelkét! Én már öregszem, és bármennyire is szereti Sydney Justice-t, sosem vonzódott a női ruhákhoz. Úgyhogy neked ajándékozom. Az egyetlen kérésem az, hogy ha Sydney-nek és Justice-nak kislánya lesz, akkor add majd tovább neki!

– Azzá változik, amivé akarom? – nézte Meryn kétkedve a ruhát.

– És úgy működik, mint a saját udvarhölgyeid. Kicseréli a cipődet, megváltoztatja a hajadat, a sminkedet és a kiegészítőidet, hogy minden tökéletesen passzoljon a ruhához. Az egyetlen ruha, amire valaha is szükséged lesz.

– Alig várom, hogy lássam az arcát! – Adelaide már annyira nevetett, hogy eltakarta az arcát. Lady Fairfax ismét kuncogni kezdett.

– Lady Fairfax, nem is tudom, hogyan köszönjem meg! Már a gondolat is ajándék, hogy soha többé nem kell ruhát vásárolnom! – Merynnek ez többet jelentett, mint egy tündérek által készített ruha.

– Gondoltam, hogy ezt értékelni fogod! Mondd csak, kislányom, milyen közel voltál tegnap ahhoz, hogy megüsd Daphane-t? – Lady Fairfax szemében vidámság táncolt.

– Ó, ne, látszott rajtam? – Meryn tiszteletteljesen visszatette a ruhát a különleges táskájába.

– Én észrevettem, de kétlem, hogy a tegnapi, mesterkélten bájolgó libák is felfogták volna. Tényleg, gyermekem!? Megérintette az Istenség? – vonta fel a szemöldökét.

– Hé! Működött, nem igaz? – tiltakozott Meryn.

– Van egy olyan érzésem, hogy a dolgok hamarosan érdekesebbé válnak Lycaoniában. – Lady Fairfax belekortyolt a teájába. Sydney feszülten figyelte a nagyanyját, mielőtt ledobta volna a pletykabombáját.

– Tudtad, hogy Evreux vént szemétládának nevezte? – kérdezte lazán. Lady Fairfax szétfröcskölte a teáját az asztalon, és Meryn felé fordult, hogy rámeredjen.

– Véletlen volt!

– Hogy lehet valakit véletlenül szemétládának nevezni? – kérdezte Sydney.

– Nem kellett volna meghallania! – mormogta Meryn.

Lady Fairfax zihálni kezdett, az aggódó Meryn pedig ugrott, és elkezdte hátba veregetni.

– Jól vagy?

– Ó, alig várom, hogy ezzel cukkoljam! Nagyképű seggfej! Ó, Meryn, te jót teszel a szívemnek! – Lady Fairfax felnevetett, és lehúzta Merynt, hogy megpuszilja az arcát. Meryn dühösen elpirult.

– Meryn, fel tudod hívni Aident? Ha már kint vagyunk, tudnom kell, hogy akarja-e, hogy elhozzam a fehér ruháját a szabó raktárából. – Adelaide mosolya fültől fülig ért.

Hálásan a lehetőségért, hogy megúszhatja, hogy a figyelem középpontjában legyen, Meryn visszalépett a hátizsákjáértt.

– Ki kell menned, valamiért a kávézóban mostanában eléggé szaggatott a térerő! – tanácsolta Sydney.

Meryn elindult kifelé, de rájött, hogy nincs meg a férfi száma. Visszafordult.

– Megvan a száma? – kérdezte Adelaide-től. Adelaide felírta a számot egy szalvétára, és odaadta neki.

– Csak nyugodtan, kedvesem! Élvezem a lattémat! – Adelaide kacsintott egyet.

– Köszönöm! – Meryn gyakorlatilag futott az ajtóhoz. Kilépett, és mély levegőt vett. Friss levegő. Kényelembe helyezte magát az egyik kis bisztróasztalnál, elővette a laptopját, és kinyitotta. A táskája alján kutatott a telefonja után. Miután megtalálta, tárcsázta Aiden számát.

– Halló? – Aiden mély hangjától megborzongott. A hangja kifulladtnak tűnt.

– Miért lélegzel ilyen nehezen? – kérdezte.

– Gyakorlatokat végzünk. Jól vagy? – Miközben a férfi légzése lelassult, Meryn elképzelte izzadtan, és ahogy minden izma megfeszül. Átkozott hormonok!

– Igen. Még mindig az anyáddal vagyok. Azt akarta, hogy megkérdezzem, el kell-e hoznunk a fehér ruhádat.

– Hála az isteneknek az anyámért! Teljesen megfeledkeztem arról, hogy a Seamlessben tároltam őket! A városi szabók boszorkányok, és amikor náluk hagyod a ruháidat, varázslatot alkalmaznak, hogy azok tisztán, vasalva és hordhatóan maradjanak. Ha az utolsó pillanatra hagytam volna, várnom kellett volna, amíg kiadják, mivel ahhoz el kell végezniük egy visszafordító varázslatot. – Aiden légzése normálisnak tűnt, a hangja pedig vidámnak. Meryn azt kívánta, bárcsak előtte állna, fogadni mert volna, hogy mosolyog.

– Oké, majd szólok neki... – Megesküdött volna, hogy érezte, hogy a semmiből valaki elsétál mellette. Ténylegesen érezte a test melegét. Körülnézett, és a járda, ahol ült, üres volt.

– Meryn? – kiáltotta Aiden a nevét. A lány megrázta a fejét.

– Bocsánat, egy pillanatra elterelődött a figyelmem. Ott leszel a házban vacsorára? – Kezdte megszeretni az evést. Aiden előtt az evés azt jelentette, hogy laptopozás közben gépiesen legyűrt egy melegszendvicset. Most viszont azt jelentette, hogy beszélget és nevetgél a barátaival és a családjával.

– Igen, ott leszünk. Marius elszólta magát, hogy estére a világhírű fasírtját fogja készíteni. Meg kell majd küzdenünk a srácokkal egy jó szeletért.

– Lefogadom, hogy Marius hagyni fog nekem néhányat... – Meryn torka összeszorult, valaki épp most lehelt a tarkójára. Libabőr futott végig a bőrén, beborítva a testét. Egy baljós kuncogástól elakadt a lélegzete, és megpördült a székében. Senki sem volt ott.

– Meryn, mi a baj? – Aiden kétségbeesett kérdését alig fogta fel.

– Azt hiszem, van itt valaki, de nem látok semmit – suttogta a lány.

– Hol van Colton? Hol van az anyám? – kérdezte. A háttérben parancsokat kiabált a férfiaknak, hogy szálljanak be a járművekbe.

– Nem láttam Coltont, az anyád pedig a kávézóban van. – Meryn szeme a környéket fürkészte.

– Azonnal húzz befelé! – kiabálta Aiden. Meryn felállt, csakhogy egy nehéz kéz visszalökte.

– Aiden, valami meglökött! Nem enged be! – A szíve ellenőrizhetetlen sebességre gyorsult.

– Sikíts! Sikíts olyan hangosan, ahogy csak tudsz! Ben egysége ma a városban járőrözik, valaki meg fogja hallani – kiabálta Aiden.

Már épp nyitotta a száját, hogy sikítson, amikor valami eltakarta azt. Csak a nedves forróságból döbbent rá, hogy valaki megcsókolja. Egy idegen nyelv nyomult le a torkáig. A lány vadul kapálózott, miközben egy erős kéz durván rámarkolt a mellére. Hátravetve magát, végre sikerült elszakadnia a támadójától. Amint szabaddá vált a szája, mély levegőt vett, és amilyen hangosan a torkából telt, elsikoltotta magát. Másodpercekkel később egy alak termett mellette. Colton volt az.

– Mi történt? – kérdezte, körülnézve. A lány nem tudott válaszolni. Csak remegni és sírni tudott. Kinyílt a kávézó ajtaja, és kirohant Adelaide.

– Meryn, mi a baj? – Adelaide az ölelésébe húzta, de Meryn még mindig nem tudott megszólalni.

– Colton, te semmirekellő korcs, vedd fel azt a kurva telefont! – Aiden olyan hangosan kiabált, hogy még Meryn is hallotta. Colton óvatosan lefejtette a lány ujjait a mobiljáról.

– Aiden esküszöm, végig őt figyeltem. Senki sem közelítette meg! – Colton a hajába túrt.

Az utca végén felbőgő motor hangja hirdette a Gamma egység érkezését. Ben kiugrott a terepjáróból, és odarohanva letérdelt Meryn elé.

– Mit keresünk, kicsim? – kérdezte. A lány megrázta a fejét.

– Egy szellemet – suttogta. Ben zavartan nézett rá, mielőtt Coltonhoz fordult.

– Colton, mit keresünk itt?

– Kurvára fogalmam sincs, nem volt ott semmi! – Colton gyakorlatilag üvöltött. Ben továbbra is Meryn előtt térdelt, a kezét fogva.

– Most már biztonságban vagy. Bármi is volt az, át kell törnie rajtunk, hogy eljusson hozzád! – Meryn Colton felé fordult, és pillantást váltottak. Csak Colton értette meg. Mert ő sem látott semmit. Hogyan harcolhatnál valami ellen, amit nem láttál?

Mögöttük a Gamma egység szétszéledt, és elkezdték kikérdezni a vásárlókat és a boltosokat, akik kijöttek Meryn sikolya hallatán. Meryn felnézett a kerékcsikorgásra. Egy ismerős fekete terepjáró, amely gyakorlatilag felborult, fordult be a sarkon.

– Aiden! – suttogta. A terepjáró egyenesen eléjük hajtott, majd hirtelen lefékezett. Mielőtt a jármű megállt volna, Aiden már ki is ugrott az anyósülésről. Odarohant a nőhöz, és a karjába emelte. A lány érezte a keze alatt, hogy a férfi remeg. Félretolva saját félelmét, megsimogatta a férfi mellkasát.

– Jól vagyok! Jól vagyok! – Addig ismételgette, amíg a férfi meg nem nyugodott. Nem volt hajlandó elengedni a lányt, leült, és az ölében tartotta.

– Mi történt, Meryn? Vezess végig minket az események sorrendjén, ne hagyj ki semmit! – kérte Aiden. Meryn bólintva felült.

– Épp amikor a szabókról beszélgettünk, meleget éreztem, mintha egy test haladt volna el mellettem. De nem volt ott semmi, így nem foglalkoztam vele. Aztán leheletet éreztem a tarkómon, és valaki nevetett. Azt mondtad, hogy menjek be, de amikor felálltam, visszalöktek. Kiáltani akartam, és... – Meryn nagyot nyelt, miközben könnyek töltötték meg a szemét. Vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatta.

– Valami megcsókolt, és megmarkolta a mellemet. Bűzös volt a lehelete, és megpróbált megfojtani, lenyomva a nyelvét a torkomon. – Meryn érezte, ahogy a könnycseppek kigördülnek a szeméből. Aiden szorosan magához ölelte.

– Hátralöktem, és felsikoltottam. Aztán megjelent Colton. – Megtörölte a szemét.

– Colton, te őrszolgálaton voltál, hogy hagyhattad, hogy ez megtörténjen!? – követelte Aiden. Meryn fejbe csapta. A férfi továbbra is fintorogva nézett a legjobb barátjára. Meryn füstölgött.

– Melyik részét nem értetted annak, hogy nem láttam semmit!? Akárki is ez a pöcs, a nyelve olyan mélyen volt a torkomban, hogy a mandulámat simogatta, és én semmit sem láttam! Mit tehetett volna Colton? – követelte. Aiden mély levegőt vett.

– Aiden, az életemre esküszöm, hogy nem láttam semmit! Soha nem engedném, hogy bármi történjen Merynnel! – suttogta Colton élesen.

– Tudom, hogy nem tennéd – ismerte el Aiden, mielőtt a másik férfi felé fordult, aki parancsokat adott.

– Jelentést! – vakkantotta.

– Uram, szinte mindenkit kikérdeztünk az utcán. Senki sem látott semmit, senki sem ült az asztalnál, vagy futott el. – Meryn a fehér hajú óriást nézte.

– Köszönöm, Sascha! Magadra hagylak téged és a Gammát, hogy befejezzétek itt. Én hazaviszem a páromat és az anyámat. Az Alfa továbbra is a McKenzie-ház mellett marad, amíg el nem kapjuk ezt a fickót! – Aiden felállt.

– Igenis, uram! – Sascha bólintott, és elkezdett utasításokat adni az embereinek, hogy fejezzék be a kihallgatásokat. Amikor Aiden elindult a terepjáró felé, Meryn vonaglani kezdett, hogy ismét talpra álljon.

– Fel kell vennem a táskámat! – Aiden letette a lányt. Meryn visszatért az asztalhoz, csak hogy észrevegye, bár a táskája még mindig ott volt, a laptopja eltűnt.

– A kurva anyját, a kurva anyját! – ordította. A körülötte álló férfiak megdermedtek.

– Meryn? – kérdezte Aiden óvatosan.

– Ellopta a laptopomat! Évek óta nálam van az a cucc! Imádom a laptopomat, az az én kicsikém! Megért és szórakoztat engem! – A lány hiperventillálni kezdett.

– Vehetünk neked egy újat, lélegezz, bébi, lélegezz! – próbálta Aiden kétségbeesetten megnyugtatni. Meryn úgy érezte, mintha a fejét pamutba csavarták volna. Hallotta, ahogy Adelaide egy pohár vizet kért Sydney-től. Nem értették meg. A laptopja volt az egész világa; a laptop billentyűzete mögött legyőzhetetlen volt.

– A kedvenc Doctor Who-s tokom volt rajta – sóhajtott fel. Nem akart többé senkivel szembenézni. Nem harcolt tovább, amikor megjelentek a kis szürke pöttyök. Hagyta, hogy elnyelje a sötétség.

 

*****

 

– Nem értem, ez csak egy laptop! Veszek neki akár százat, ha ettől jobban érzi magát! – Meryn Aiden suttogására ébredt.

– Nem a laptopról van szó, Aiden! A párod, bár jól elvolt velünk, nem szeret emberekkel érintkezni. Bár lekicsinyli, eléggé elszigetelt gyerekkora volt. Soha nem tanulta meg, hogyan kell másokkal lenni. Számára a laptop olyan volt, mint egy biztonsági takaró, és amikor ezt hirtelen és erőszakosan elvették tőle, az az egekbe lőtte a szorongásszintjét, ami pánikrohamot váltott ki belőle.

Meryn egyenletesen tartotta a lélegzetét, és csukva a szemét. Aiden a bátyjával, Adammel beszélgetett. A fanyar szag arra engedte következtetni, hogy a klinikán van, és nem a házban.

– Nem értem! – Aiden hangja tele volt frusztrációval. A lány egy nehéz sóhajt hallott.

– Oké. Ha valaki olyan ajándékot ad neked, ami nem feltétlenül tetszik, mit teszel? – kérdezte Adam.

– Mi a fene köze van ennek bármihez is? – csattant fel Aiden.

Meryn halk puffanást hallott.

– Aú! – Igen, Adam tarkón csapta Aident.

– Csak válaszolj a kérdésre a bölcsebb és idősebb bátyádnak!

– Rendben! Megköszönöm, aztán kigondolom, mire lenne felhasználható, és megígérem, hogy beszámolok róla, hogyan vált be – válaszolta Aiden.

– Honnan tudod ezt?

– Nem tudom!

– Én igen. Marius megtanított téged és mindannyiunkat arra, hogyan kell tisztelettel elfogadni az ajándékokat. Kifejezetten emlékszem, hogy a hatodik születésnapi bulid előtt tanított téged.

– Mire akarsz kilyukadni?

– Mi van, ha sosem tanítottak volna? Mi lenne akkor, ha valaki adna neked valamit, neked pedig fogalmad sem lenne, mit tegyél, vagy mit mondj. Mi lenne akkor, ha egyszerűen csak leblokkolnál, ugyanakkor maga a leblokkolás ténye további stresszt okozna. Onnantól már azért stresszelsz, mert stresszelsz, ehhez pedig add hozzá az esetleges negatív reakciókat, és a probléma máris hatványozódik. – Adam magyarázatát csend fogadta.

– Most képzeld el, hogy ez a reakciód minden alkalommal, amikor beszélned kell valakivel, akit nem ismersz. Vagy a figyelem középpontjában állsz?

– Te jó ég! – kiáltott fel Aiden halkan.

– Ahogy mondtam, nagyon jól feltalálta magát velünk, ez azért lehet, mert te vagy a párja, és minden természetes elfogadás, amit irántad érzett, kiterjedt a barátaidra és a családodra is. De a társasági körödön kívül igazi pánikrohamokat él át. Szerintem ezt úgy tanulta meg távol tartani magától, hogy a laptopját használja pajzsként. Ha olyan helyzetbe kerül, ahol esetleg beszélnie kell másokkal, lefogadom, hogy egy nyitott laptop van előtte, hogy elfoglaltnak vagy érdektelennek tűnjön.

Meryn felült, mire mindkét férfi felé fordult.

– Így van! Ha úgy nézel ki, mintha dolgoznál, az emberek békén hagynak, és nem próbálnak csevegni – ismerte el. Aiden gyorsan mellé lépett.

– Jobban érzed magad?

Meryn megvonta a vállát. Üresnek érezte a kezét.

– Aiden azt javaslom, hogy vidd haza, és dugd ágyba! Egy jó alvás rengeteget fog segíteni – tanácsolta Adam.

Meryn bólintott, és még erősebben kapaszkodott Aiden karjába.

– Hazamehetnénk, kérlek? – Jobban érezné magát, ha egy ismerős helyen lenne. Körülnézett.

– Miért néznek ki ezek a cuccok úgy, mintha az ötvenes évekből maradtak volna vissza? – kérdezte. A hordágy, amin feküdt, és a helyiségben lévő almazöld fémszekrények határozottan láttak már szebb évtizedeket is.

– Mert azok is – válaszolt Adam.

– De miért? Nem lehet újabb cuccokat venni? – kérdezte Meryn. Adam és Aiden is megrázták a fejüket.

– A személyes vagyon nem használható egy közintézmény finanszírozására – magyarázta Aiden.

– Ez szívás!

– Az év végén újabb adománygyűjtést fogunk tartani, de a legtöbb ember nem gondolja, hogy az egység tagjainak szüksége van egy klinikára, mivel paranormális lények vagyunk, és gyorsan gyógyulunk. – Adam kivett egy takarót a magas szekrényből, és a lány válla köré csavarta. – Vidd egyenesen haza és ágyba! – parancsolta.

– Gyerünk Menace, ideje indulni! – Aiden felállt, és óvatosan felkapta a lányt.

– A lábaim elfelejtik, hogyan kell működni, ha így folytatod.

– Semmi baj! Majd én elviszlek, ha így lesz!

Az út a házig csendes volt. Aiden egész úton fogta a kezét, amiért a lány hálás volt. Aiden a klinikai takaróba burkolva vitte be a házba. Marius és Adelaide az elülső szalonból siettek elő.

– Jól van? – Meryn látta Adelaide arcán az aggodalmat.

– Jól van. A nap hátralévő részét odafent töltjük pihenéssel. Marius, fel tudnál küldeni később egy könnyű vacsorát? – kérdezte Aiden.

– Természetesen, uram! – A férfi meghajolt.

– Holnapra külön reggelit készítünk neked, Meryn, te csak pihenj most! – Adelaide előrehajolt, és megpuszilta a lány homlokát.

– Köszönöm, anyuci! – Meryn elégedetten nézte Adelaide arckifejezését.

– Anyuci? – suttogta.

– Mindenki anyának hív, de szerintem az anyuci jobban hangzik – magyarázta Meryn.

– Hát persze! – Adelaide mosolya megingott.

– Reggel találkozunk! – mondta Aiden, és felcipelte a lányt a lépcsőn.

Miután becsukódott mögöttük az ajtó, Aiden nevetni kezdett.

– Fogadok, hogy anyám az irodába rohant, hogy felhívja apámat, és elmondja neki, hogy anyucinak hívtad. Teljes mértékben várható, hogy apa megkér majd, szólítsd apucinak! – Aiden óvatosan az ágyra fektette a lányt.

– Ha ez boldoggá teszi őt, akkor megteszem! – Meryn összegömbölyödött az oldalán. Aiden a nőre nézett, és a szeretet, amit Meryn a szemében látott, majdnem újra könnyekre fakasztotta, de már nem sírt. Aiden csak állt ott tovább. Meryn rájött, hogy a férfi nem tudja, mit tegyen. Félig megfordult, és megpaskolta maga mögött az ágyat. Nem vesztegetve az időt, a férfi bemászott mögé, és a teste ívébe húzta. Az ereje és a melegsége olyan volt, mint egy nyugtató balzsam. Meryn csak a fejét fordította el.

– Csókolj meg! Nem akarom többé az ő ízét érezni! – suttogta.

Aiden halk morgással lehajtotta a fejét. Az ajkai az övét harapdálták. Amikor a férfi nyelve játékos fogócskába kezdett az övével, a lánynak nevetve kellett elhúzódnia. A férfi ekkor a nyakához szorította az ajkait, és Meryn érezte, hogy mosolyog. A férfi megpróbálta felvidítani őt.

– Mesélj nekem a karácsonyról! Valami szépet akarok hallani, hogy elűzzem a félelmet. – A lány addig hátrált az ágyon, amíg teljesen egyértelművé nem vált, hogy a csókjuktól Aidenben felébredt a vágy. A férfi keze megállította a visszavonulását.

– Légy óvatos, különben a végén még kapsz tőlem egy ajándékot, ahelyett, hogy meséket hallanál róluk.

– Holnap után vége a ciklusomnak.

– Hála az isteneknek! – volt Aiden heves fohásza.

– Karácsonyi mesét kérek! Mi nem igazán ünnepeltük, miközben felnőttem. Kaptam két-három új ruhát a turkálóból, és egy új pár cipőt, ennyi volt. Még fánk sem volt soha. – Aiden felzihált.

– Nem volt fa!? Ez a kedvenc részem a karácsonyban. Imádom feldíszíteni a fát. Annyi különböző izzót és díszt gyűjtöttünk össze, hogy el kellett kezdenünk különböző témák szerint felosztani és váltogatni őket. Az idei év szerintem az állattéma. Ez az egyik kedvencem, nagyon rusztikus. – Aiden hangja izgatott ritmust vett fel.

– És az ételek! Istenek, az ételek! Marius és az anyám minden nap főznek és sütnek. Pulyka, sonka és töltött liba. Darálthúsos pite és lángoló puding. Bronwyn süteményeitől minden évben sírni tudnék, annyira finomak – sóhajtotta Aiden.

– A bálnak kell azonban a legjobbnak lennie. Ott nincs üzletkötés vagy üzleti megállapodás, mint Mindenszentek estéjén. Csak az évszak öröme, egész éjjel tánc és éneklés. A vének vajas rumot készítenek és szolgálnak fel, ami mindenkit jókedvre derít. Egész éjjel gyertyákat gyújtunk, és hajnalig fennmaradunk, hogy köszöntsük a napot. Onnantól kezdve a nappalok egyre hosszabbak lesznek. – Meryn szemei lecsukódtak, ahogy a nap utolérte. Az Aiden által festett kép ott táncolt a fejében. Alig várta a karácsonyt, még akkor is, ha az egy újabb ostoba bált jelentett.

 

KILENCEDIK FEJEZET

– A laptopod egy kalap szart sem ér, és főbe kéne lőni, amiért egyáltalán a birtokodban van! – dühöngött Meryn. A dolog körülbelül négy kilót nyomott, és Windows 95 futott rajta. Kénytelen volt egészen közel ülni a férfi íróasztalához, mivel a nethez kábelre volt szükség, túl őskövület volt ahhoz, hogy vezeték nélkül csatlakozzon.

– Semmit sem tudok ezzel csinálni! Hogy a fenébe tudsz bármit is megcsinálni rajta?

– Meryn az én dolgom az, hogy üldözzek és lelőjek dolgokat. A fegyveremre van szükségem, nem egy laptopra! – magyarázta Aiden. Szétszedte a pisztolyát, és éppen átolajozta.

Másnap reggel még mindig a szobájukban voltak elkülönítve, amiért Meryn hálás volt. Nem sok ideje volt magára, hogy feltöltődjön. Meglepő módon egyáltalán nem zavarta Aiden jelenléte a szobában.

– Eddig nem is gondoltam rá, de elvesztettél mindent, amit az eltűnt személyek ügyével kapcsolatban összeállítottál, igaz?

– Ki mondta, hogy elvesztettem? Mindig biztonsági mentést készítek a saját személyes online szerveremre. Csak el kell jutnom hozzá. Fúj! Az isten szerelmére, ez a vacak az AOL-on keresztül akar csatlakozni! – Legszívesebben üvöltött volna. Folyamatosan szitkozódott, amikor kopogtak az ajtón. Aiden letette a fegyverét és az olajos rongyot, majd kinyitotta az ajtót.

– Hoztam nektek reggelit. Hadd legyek az első, aki elmondja, hogy Miss Meryn nagyon hiányzott ma reggel az asztalnál! – Marius betolt egy kocsit.

– Kávét! – Meryn felpattant, és egyenesen a kocsihoz szökkent. Marius három csésze cappuccinót és egy kancsónyi friss kávét hozott. Aiden azonnal a szalonnával és kolbásszal megrakott tányérhoz nyúlt.

– Marius, el tudnál ma menni vásárolni? – kérdezte Aiden. – Szeretnék Merynnek egy új laptopot venni az ellopott helyett! 

– Természetesen, uram! Azt hiszem, most nyitottak egy új Apple-boltot Madisonban. Ott biztosan találok neki valamit. 

Meryn dühös pillantás villantott Aidenre.

– Ő ismeri az Apple-t. Neked miért nincs rendes számítógéped!? – Belekortyolt a cappuccinójába, és küzdött a késztetéssel, hogy belerúgjon a férfi laptopjába. Aiden felemelte a megolajozott pisztolycsövet, és folytatta az evést.

– Ha a kisasszony mindent leírna, amire szüksége van, akkor ma el tudnék menni megvenni, és este vissza is térnék. – Marius felfedett egy tányért, amin háromszög alakúra vágott bundáskenyerek sorakoztak. Odasétált a kis íróasztalhoz, amelynél a lány dolgozott, és nekilátott, hogy feltálalja a reggelijét a saját apró só- és borsszóróival együtt. Meryn a hátizsákjához lépett, kirántott egy darab papírt, majd tollért kotorászott. Öt perc keresgélés, és a táskájában lévő összes holmi előhúzása után megtalálta a tollat, amelyet az elején lévő jegyzetfüzetéhez csíptetett. Frusztráltan a listájához látott. 

Majd ő megmutatja neki. Mosolyogva megírta a listát, és sunyiban odacsúsztatta Mariusnak. A férfi megnézte, majd elkomorult. Talán mégsem ússza meg a dolgot.

– Kisasszony, ezt a tételt, csak kettőt? – vonta fel a szemöldökét. Meryn nem tudott rájönni, mire gondol. Megrázta a fejét, és kérdőn nézett rá. A férfi egy „A” betűt rajzolt. „A?” Ó! Alfa! Annyit kellene kérnie, hogy mindenkinek jusson. 

– Tizenkettő?

A férfi bólintott. – Ez nagyjából pontosan hangzik. Jó étvágyat a reggelihez, kisasszony! Hamarosan indulok, hogy szerezzek Önnek egy működő laptopot. – Meghajolt, és elhagyta a szobát.

– Olyan veszettül menő a csávó! – csapott Meryn diadalmasan a levegőbe az öklével. Aidenre nézett, és látta, hogy az bele van merülve a fegyverébe. Magában motyogva felnyitotta a férfi laptopját, és várta, hogy az kapcsolódjon a netre. 

A következő húsz percben befejezte a reggelijét és a második és harmadik cappuccinóját. Már éppen feladni készült, amikor meglátta a szerverének ismerős nyitólapját. Újabb tíz percbe telt, mire megnyitotta az előző nap összeállított jelentéseit. Valami nyilvánvaló dolog hiányzott neki, és ez elevenen felemésztette. Előhívta az első eltűnt pár adatait, majd a másodikét. Mi kötötte össze ezt a két párt? Miért pont most?

– Lenyűgöző kis morgásod van! – Aiden hangjától összerezzent. 

– Morogtam? – kérdezte. Aiden bólintott.

– Nagyon szexi volt.

– Idióta! 

– Na, ez az, amiről őszintén mondhatom, hogy még sosem hívtak így – nevetett fel Aiden. Meryn a szemét forgatta. Még csak nem is sértegethette, túl nagy volt a feje. Fintorogva nézett le a laptopra.

– Miért? – Hangosan elgondolkodott.

– Mit miért? – kérdezte Aiden.

– Semmi, csak magamban beszélek.

– Hát, érezd jól magad! Visszaviszem Gavrielt a kaszárnyába, hogy találkozzon Saschával a tegnapi nap kapcsán. Colton, Darian és Keelan itt maradnak. – Aiden lehajolt, szájon csókolta a lányt, majd megfordult, hogy elmenjen. Meryn érezte, ahogy összeszorul a szíve. Felnyúlt, és megmarkolta a férfi ingét. Úgy tűnt, ha vele marad, semmi rossz nem fog történni. A férfi megfordult, és letérdelt előtte.

– Visszajövök, mielőtt észrevennéd! Tájékoztatnom kell az embereket, és meg kell etetnem Jawst.

– Jawst? Mid van, valami rottweiler vagy ilyesmi? 

Aiden elpirult, és megrázta a fejét.

– Egy halam van.

– Egy piranha?

– Nem. Egy bohóchal. – A lány pislogott, a férfi pedig összevont szemöldökkel nézett rá, mintegy kihívva, hogy merészeljen nevetni.

– Van egy Jaws nevű bohóchalad? – kérdezte, és akkor hirtelen leesett neki a tantusz. Kuncogni kezdett.

– Szereted a Némó nyomábant, igaz? – Ha egyáltalán lehetséges volt, a férfi arca még mélyebb vörösbe borult.

– Ez már túlzás! – A lány kuncogva az oldalára dőlt. Aiden továbbra is komoran nézett rá.

– Ez egy végső túléléstörténet! Némót elrabolja az ellenség, de az apja nem adja fel, hogy megpróbálja visszaszerezni. Valószínűtlen szövetségeket köt, és legyőzi a félelmeit, hogy visszaszerezze a fiát. Némó sem hajlandó fogoly maradni, és a harcosok kódját követve megszökik, hogy visszatérhessen a családi egységéhez – magyarázta Aiden. Meryn felült, és átkarolta a férfi nyakát.

– Te vagy a legimádnivalóbb férfi, akivel valaha találkoztam. Olyan szerencsés vagyok, hogy a Sors összehozott minket. – Erősen átölelte a férfit.

– Én nem vagyok imádnivaló! Én az egységparancsnok vagyok, az ellenségeim reszketnek... 

Meryn mélyen megcsókolta őt.

– Igen, igen, tudom! Über ijesztő vagy!

Erős karjaival átölelte a lányt, és addig fúrta az arcát a nyakába, amíg Meryn fel nem visított. 

– Szeretlek, Meryn! És bármit megteszek, hogy biztonságban tudjalak! – Hátrahúzódott, és a lány látta az elszántságot és a sebezhetőséget a szemében. Összeszorult a torka, soha semmit nem szeretett még jobban, mint az előtte álló férfit.

– Én is szeretlek, nem éreztem magam biztonságban, amíg nem voltál ott.

A férfi szorosan magához ölelte a lányt.

A nő visszahúzódott, és gyengéden szájon csókolta a férfit. – Menj, etesd meg Jawst, alig várom, hogy találkozzam a vad kis haladdal! 

A férfi felállt. – Légy jó! – A lány csak bámult rá. 

– Próbálj meg jó lenni! – Meryn bólintott.

– Aiden! – szólt utána, amikor a férfi kilépett az ajtón.

A férfi megfordult. – Igen?

– Köszönöm, hogy eljöttél értem! – A férfi mosolya meleg és kedves volt, de a tekintete szinte perzselt a vágy ígéretétől. Becsukta maga mögött az ajtót.

– Átkozott ciklus! – mormogta, és visszatért Aiden őskövület laptopjához.

*****

Délre Meryn már ott tartott, hogy vagy felvágja az ereit, vagy megveri Aident a saját laptopjával, még nem döntötte el. A türelme, ami az oldalak betöltődését illetően egyébként is a nullával volt egyenlő, végleg elpárolgott. Lecsapta a laptop fedelét, és úgy döntött, inkább lezuhanyozik. Hagyta, hogy a matuzsálem a padlóra essen, ő pedig a bőröndjéhez lépett. Sajátítsa ki az egyik fiókot? Ez lenne az új szobája? Áttúrta a ruháit, és mentálisan feljegyezte, hogy mindenképpen rá kell kérdeznie a közös jövőjükre. Mivel épp harcias kedvében volt, előkereste az egyik kedvenc pólóját, amire az volt írva, hogy „Mindenkit utálok!”, és elindult a fürdőszoba felé. Készülődés közben realizálta, hogy elmúltak a nehéz napjai. Ennek örömére egy kis boldog táncot lejtett a zuhany alatt. Miközben a haját samponozta, azon tanakodott, mi lenne a legjobb módja annak, hogy ezt Aiden tudtára adja.

– Gyerünk, nagyfiú, te, én és Jaws! – horkant fel Meryn nevetve, ami hiba volt, mert sikerült vizet szippantania az orrába. Köhögve és szipogva, és morcosabbnak érezve magát, mint valaha, befejezte a zuhanyozást, majd felöltözött. Aiden laptopját a padlón hagyta, és kilépett az ajtón. Már éppen megtette volna az első lépést a lépcsőn, amikor megakadt a szeme a korláton. 

És csak nézte. 

Körbepillantott, hogy lássa, figyeli-e valaki. Aztán minden óvatosságot félredobva, felmászott a fából készült korlátra, vett egy mély lélegzetet, és áthelyezte a súlyát.

Atyaég! 

– Rossz ötlet, rossz ötlet, rossz ötlet, rossz ötlet! – sikoltozott végig Meryn a lefelé vezető úton. Még mindig sikoltozva lerepült a korlát végéről, és a farokcsontján landolt az előcsarnok drága márványpadlóján. Könnyes szemmel hempergett a padlón, a fenekét szorongatva.

– Mi a fene! – rohant ki Adelaide és Byron a férfi irodájából. Bámulták a lányt, aki nyögve vonaglott.

– Tartozol nekem öt dollárral! – tartotta Byron a tenyerét. Adelaide a fejét rázta.

– Lehet, hogy tartozom neked öt dollárral, mert arra fogadtál, hogy le fog esni a korláton, de tartozol nekem hússzal, mert mondtam, hogy eszébe sem fog jutni párnát tenni alulra, mint Bennek! – billegtette Adelaide az ujját a párja felé. 

– Ti aztán gonoszak vagytok. Nyomorék lettem! – állt fel Meryn az ingatag lábaira.

– Gyere, ülj le a társaságunkban az irodámban, ott kényelmesebbek a székek, mint a szalonban. – Byron segített neki az irodájába bicegni, majd leültette.

– A mai nap szívás! Aiden laptopja szívás! És a zuhanyzás is szívás! És a korlátok is szívás! – Meryn tudta, hogy gyerekesen hangzik, de azért duzzogott. Néhány naphoz egyszerűen csak egy újraindító gombra volt szükség.

– Szegénykém! Tessék, igyál egy kis teát, mindjárt jobban leszel! – Adelaide átnyújtott neki egy csésze gőzölgő teát. Meryn beszívta a könnyű illatot.

– Jázmin?

– Igen, ez Byron egyik kedvence. – Adelaide egy kis tányért is átnyújtott neki, tele süteményekkel. Jobbra tőlük egy nagy kőkandallóban égett a tűz, meleg fényt adva a szobának. Meryn fészkelődött a székében, igyekezve kényelembe helyezni magát, figyelmen kívül hagyva a farokcsontjából érkező fájdalmat, és felsóhajtott. A nap már sokkal jobbnak tűnt.

A kényelmes csendben Adelaide írt, valójában leveleket írt kézzel, miközben Byron a számítógépén kopogtatott. Meryn már alig várta, hogy megnézze, vajon a férfi asztali számítógépe jobb-e, mint Aiden laptopja.

– Meryn gyere ide, mielőtt kificamítod a nyakad! – Byron felállt, és a saját székére intett. Meryn gyorsan letette a teáscsészéjét, és gyakorlatilag odafutott az íróasztalhoz. Byron leült a párja mellé, és elkezdett segíteni neki néhány boríték címzésében.

Meryn megropogtatta az ujjait. Ez egy Mac volt. Vendégként bejelentkezett, és másodpercek alatt az interneten volt. Megnyitotta az adatbázisát, és kezdte előhívni a jelentéseket.

– Ó, azt tépd szét! Nem hívjuk meg Bowerséket, nem azok után, amit ma reggel megtudtam! – dühöngött Adelaide. Byron meglepetten nézett rá.

– Mit csinált Ethan?

– Nem Ethan, Daphane! Marius szinte szégyenkezve jelentette, hogy a bál utáni interjúra felsorakoztatott lehetséges udvarmester-jelöltek szinte kivétel nélkül visszaléptek. Nyilvánvalóan Daphane pontosan ugyanazon a napon tart meghallgatásokat Elise számára, és azt terjeszti, hogy nagyobb presztízs egy kisebb, de valódi paranormális háztartásban dolgozni, mint egy embernek a McKenzie-házban! – Adelaide dühösen lecsapta a tollát. Meryn csak megvonta a vállát.

– Ha csak ennyi kellett ahhoz, hogy meggondolják magukat, akkor talán szívességet tettek nekünk. Immár nem kell őket kigyomlálnunk. – Ujjaival Byron íróasztalának fényes fáját kocogtatta.

– Ez nagyon pozitív szemléletmód, Meryn! – Byron büszkének hangzott.

– Ez azt is jelenti, hogy kevesebb meghallgatást és kevesebb emberekkel való beszélgetést kell tartani – nézett fel Meryn vigyorogva. Adelaide felnevetett.

– Persze, hogy te így néznéd! 

– Túlságosan is jól ismersz, anyuci! – Meryn visszatért a jegyzetekhez, amelyeket Airgead vén adott neki. 

Egy torokköszörülés hallatszott.

– Ah, Meryn, valójában beszélni akartam veled valamiről – kezdett bele Byron. Merynnek volt egy olyan érzése, hogy tudja, mit akar a férfi mondani.

– Igen, apuci? – A férfi arckifejezése felbecsülhetetlen volt. Igaza volt. Azt akarta, hogy apucinak szólítsák. A férfi nagyot nyelt.

– Ööö... hogy működik a számítógép? – váltott gyorsan irányt.

– Jobban, mint Aidené, az biztos. Hé, kérdezhetek valamit? A paranormális lények is beléphetnek a Facebookra? Vagy van valami szipi-szupi paranormális verzió?

– Nem, mi ugyanazt a Facebook-verziót használjuk, mint a világ többi része, csak óvatosnak kell lennünk azzal, hogy mit osztunk meg. Minden eszközön ki van kapcsolva a helymeghatározás – magyarázta Byron. 

– Hmm. – Meryn megnyitotta a Facebookot, és visszatért a munkájához.

– Nos, jelen állás szerint három interjúnk van. Egy ígéretes fiatalember Londonból, egy Németországból és egy másik fiatalember Japánból. A családnevét még sosem hallottam, szóval lehet, hogy új a szolgálatban. Őszintén szólva, nevetséges ez az egész hátba döfés és kicsinyesség azért, mert Daphane Bowers úgy érzi, hogy nem mindenki fordít elég figyelmet a leendő unokájára. Mintha nem az évnek ez az időszaka lenne az alakváltó születési bejelentések ideje – csóválta meg Adelaide a fejét, Meryn pedig lefagyott.

– Mit mondtál? – fordult Meryn Adelaide felé.

– Daphane-ről?

– Nem, az alakváltó születési bejelentésekről.

– Aiden nem magyarázta el a fogantatási ablakainkat? – kérdezte.

Meryn bólintott. – De miért mondtad azt, amit a születési bejelentésekről mondtál?

– Meryn, az alakváltók a nyári napforduló körül esnek teherbe. Október van, a legtöbb pár az első trimeszter utánig vár azzal, hogy bármit is bejelentsen, mert az balszerencsét hoz. Ezért vannak mindig ilyenkor az alakváltó születési bejelentések – magyarázta Adelaide. 

– Ó, Istenem! – Meryn érezte, ahogy a vér kifolyik az arcából.

– Kérlek, tévedj, kérlek, tévedj! – motyogta magában újra és újra.

– Meryn? – Adelaide és Byron felálltak, és odaléptek hozzá. Meryn gyorsan átfutotta a megnyitott oldalt, majd émelyegve hátradőlt.

– Tudom, hogyan kapcsolódott össze a két eltűnt pár. Mindketten egy napon belül tettek közzé születési bejelentést a Facebookon – suttogta. Adelaide felzihált, és megragadta Byron kezét.

– Byron! – A férfi már mozgott is. Felkapta a kabátját, és az ajtó felé tartott.

– Szép munka, Meryn, hívd fel Aident, és tájékoztasd! Összehívok egy rendkívüli tanácsülést. Ki kell küldenünk egy nyilvános figyelmeztetést, hogy álljunk le a születési bejelentésekkel! – Kirohant az ajtón. Meryn megdermedt a székében.

– Meryn. Meryn! Hívd fel Aident! – Adelaide a lány felé tolta az asztali telefont. 

Meryn remegő kézzel tárcsázta Aiden mobilját.

– Apa? – hangzott fel Aiden hangja zavartan.

– Nem, én vagyok az. Mármint Meryn.

– Miért hívsz apám asztali telefonjáról?

– Megengedte, hogy használjam a számítógépét. Figyelj, megtaláltam a kapcsolatot a két pár között, mindketten gyermeket vártak. Ugyanazon a napon tettek közzé születési bejelentést a Facebookon – magyarázta el neki. A férfi nyomdafestéket nem tűrő módon káromkodni kezdett.

– Az apád összehívja a tanácsot, hogy megállítsák a születési bejelentéseket.

– Mennem kell, tájékoztatnom kell az egységvezetőket! Meryn, maradj ma a szüleimmel! Ne menj ki egyedül! 

– Nem fogok. Megígérem! Aiden? – Meryn habozott.

– Mi az, édesem?

– Légy óvatos, oké? Már valahogy megszoktalak.

– Úgy lesz. Megígérem! Szeretlek! – suttogta.

– Én is szeretlek! – Meryn letette a telefont, és rábámult. Amikor megfordult, látta, hogy Adelaide az ajtó mellett áll, és kísérteties arckifejezéssel bámul kifelé. Odament hozzá, és átkarolta a derekát. Adelaide halkan felsírt, és szorosan visszaölelte Merynt.

– Ezért akartam mindig is egy lányt. – Adelaide hátrahúzódott, és megtörölte a szemét a kézfejével. Egy mosolyt villantott Merynre.

– Aiden megígérte volna, hogy megöli, bármi is zavar engem, aztán elment volna edzeni, hogy biztosra menjen. Pedig néha csak egy ölelésre van szükséged. – Meryn Adelaide vállára hajtotta a fejét. Beszívta az idősebb nő parfümjét, és az arcát a ruhájába temette.

– Ez egy anyai ölelés?

Adelaide felnevetett. – Igen, ez egy anyai ölelés, te drága kislány. Mi lenne, ha átvennénk a konyhát, és csinálnánk egy hatalmas kupit sütikészítéssel, amíg Marius nincs itt, hogy megdorgáljon minket? – javasolta Adelaide. Meryn határozottan meg tudná szokni, hogy van egy anyukája.

– Csak ha bevezethetlek a sütitésztaevés örömeibe! 

– Áll az alku!

A konyhába sétáltak, és Adelaide elkezdte előszedni a hozzávalókat.

– Adelaide, kérdezhetek valamit? – Meryn kimérte a barna cukrot, beleöntött egy keveset a tálba, és megevett egy teáskanállal. Egy csésze a tálba, egy teáskanál neki.

– Természetesen, kedvesem! – Adelaide a lisztet és a csokoládéforgácsot mérte ki.

– Nehéz volt ennyi éven át Byrontól külön élni? – Meryn a teáskanálját szopogatta. Adelaide egy pillanatra megmerevedett, majd folytatta az öntést.

– Igen. Igen, nagyon nehéz volt. Voltak éjszakák, amikor ébren feküdtem odafent, és azon tűnődtem, miért vagyunk olyan közel egymáshoz, de mégis külön. Nem szerettem, de voltak éjszakák, amikor Byronnak el kellett indulnia az egységével, és alig értek időben a helyszínre, hogy megmentsenek egy életet. Még a kaszárnyáig tartó plusz idő is életekbe került volna. Megértettem, hogy miért kellett így élnünk, de nem, nem szerettem.

– Miért nem költöztél vele a barakkba? Amennyire emlékszem, az a hely olyan, mint egy kis villa, kellett volna, hogy legyen hely – csent el Meryn még egy teáskanál cukrot.

Adelaide pislogva nézett rá. – Ezt egyszerűen nem szokás csinálni.

– Hmm! – Meryn beleöntötte a barna cukrot a tálba. 

– Egy idő után hozzá fogsz szokni, és ott lesz az udvarmestered, hogy társaságot nyújtson neked. – Meryn lenyűgözve figyelte, ahogy Adelaide könnyedén keverte a fakanállal a sűrű, darabos masszát. Neki mindig meggyűlt a baja ezzel a résszel, vékony karjaival alig bírta megmozdítani a kanalat. Folyton elfelejtette, hogy Adelaide is alakváltó.

– Oké, összekevertem. Csak úgy megeszed? – nézett Adelaide a tálra.

– Nem. Tegyük be a hűtőbe egy időre. Aztán majd meg tudjuk enni. A tészta hűtésétől a sütik is jobbak lesznek. – Meryn letakarta a tálat egy konyharuhával, és betette a hűtőbe.

– Igyunk egy kis teát, amíg várunk! – Adelaide feltette a vízforralót a tűzhelyre forrni.

Meryn leült az asztalhoz, és egy szalvétára halmozta a kockacukrot. A laptopja nélkül kiszolgáltatottnak érezte magát. Éppen a fal harmadik során dolgozott, amikor Adelaide megérkezett két csésze teával. Leült Merynnel szemben, és belekortyolt a teájába.

– Milyen volt Aiden gyerekkorában? – kérdezte Meryn, megragadva az alkalmat, hogy jobban megismerje a párját. Adelaide elmosolyodott, de kissé szomorúan.

– Nagyon komoly, lelkiismeretes gyerek volt. Mindig megvédte Bent, és időt szakított arra, hogy megmutasson neki dolgokat. Mindig meggyőződött róla, hogy jól érzem magam, mielőtt elhagyott egy szobát. És persze bálványozta az apját. Amikor elment otthonról, hogy beköltözzön az akadémiára gyakornoknak, rettenetesen hiányzott. Byron már vén lett, amikor Aiden elment kiképzésre, és Adam és Adair már elutasították, hogy örököljenek Byron után. Azt hiszem, Aiden kötelességének tekintette, hogy harcos legyen, és Byron nyomdokaiba lépjen. Vannak napok, amikor elgondolkodom azon, hogy vajon Aiden valóban ezt akarta-e, és talán mélyen legbelül neheztel a testvéreire, amiért más utat választottak, és arra kényszerítették, hogy harcos legyen. – Adelaide megforgatta a teáscsészéjét a csészealjon. Meryn egy pillanatra elgondolkodott, majd megrázta a fejét.

– Túlságosan is átkozottul makacs. Lehet, hogy eleinte kötelességének érezte, de nem ragaszkodott volna hozzá, ha nem akarta volna ezt csinálni. Amikor Adam és Adair bemutatkozott, láttam Aiden szemében egy csipetnyi büszkeséget. Nem hiszem, hogy neheztel rájuk, amiért azt csinálják az életükkel, amit akarnak.

– Jó, hogy beszélhetek erről valakivel – ismerte el Adelaide.

– Ne aggódj, Adelaide, segítek neked éberen tartani a fiúkat! – ígérte Meryn.

Adelaide csilingelő nevetése feldobta Meryn hangulatát.

– Szerintem már most is ezt teszed. Menjünk be az elülső szalonba, és megtanítalak varrni! – Adelaide felállt, Meryn pedig felnyögött.

– Miért? Azt hittem, kedvelsz? – Meryn felhajtotta a teáját, és ő is talpra állt.

– Ugye nem akarsz esélyt adni Daphane Bowersnek, hogy lenézzen téged? – vonta fel Adelaide az egyik elegáns szemöldökét.

– Nem! Így is elég muníciót adok neki – ismerte el Meryn.

– Helyes! Valami egyszerűvel fogjuk kezdeni. Első lecke; a tű befűzése. – Adelaide-del karöltve elindultak a ház elülső része felé. 

Ölj meg most!

*****

A délután hátralévő részében Meryn felfedezte, hogyan érezhette magát Sziszifusz, miközben újra és újra felgörgette azt a kősziklát a hegyre, hogy aztán a csúcs közelében végignézze, ahogy az újra legurul a mélybe. Négy óra elteltével még egyetlen tűt sem sikerült befűznie. Valahányszor kifújta a levegőt, elhibázta. Ahogy minden egyes belégzésnél is. Ezért megpróbálta visszatartani a lélegzetét, amitől majdnem elájult. Mire Marius visszatért a csomagjaival, Meryn titokban azt tervezte, hogy összegyűjti a házban lévő összes tűt, és beolvasztja azokat a hátsó udvaron.

– Azt hihetném, hogy tréfálsz velem, de látom, milyen elszánt vagy – ingatta Adelaide a fejét.

– Akkor is befűzöm ezt a kibaszott tűt, ha belehalok! – esküdözött Meryn az öklét rázva.

– Miért nem tartasz egy kis szünetet? Azt hiszem, Mariusnak van valamije a számodra. – Adelaide az ajtó felé mutatott. Meryn meglátott egy nagy dobozt az általánosan ismert Apple-logóval, és hangosan felkiáltott. Felpattant, és táncikálni kezdett Marius előtt.

Marius nagy lendülettel kinyitotta a dobozt, és egy vadonatúj laptopot nyújtott át neki.

– Szia kicsikém, olyan jól fogok rád vigyázni! Gyere a mamához fiacskám! – duruzsolta Meryn a kis laptopnak, és visszarohant a székéhez. A gép másodperceken belül elindult, ő pedig végigfuttatta rajta az utolsó beállításokat. Párhuzamosan telepítette a Linux operációs rendszert, és a saját programjait a pendrive-járól. Pár perc múlva létrehozta a vezeték nélküli kapcsolatot, és visszatért az internetre.

– Gyengédebben bánsz azzal a dologgal, mint a legtöbb ember a háziállataival. – Aiden hangja kizökkentette őt az új gépének örömteli felfedezéséből.

– Visszajöttél!

– Segítek Mariusnak megszervezni a vacsorát! – Adelaide megpuszilta a férfi arcát, majd elindult a konyha felé.

– Ja, figyeltem, ahogy simogatod az új laptopodat. Féltékenynek kéne lennem? – viccelődött.

– Persze! – bólintott Meryn, és szorosan magához ölelte a laptopját. A 13 hüvelykes Mac Book Pro mellett döntött. Könnyebb volt, mint a régi laptopja, és nagyobb volt a teljesítménye. Már fel is ment a netre, és talált egy új Doctor Who-tokot. Mentálisan feljegyezte, hogy megkérdezze Mariust, milyen címet használjon a kiszállításhoz.

– Melyik férfi versenyezhet egy új laptoppal, mi? Rendeltünk pizzát, hogy Mariusnak szabadnapot adjunk, mivel elment vásárolni helyettünk. Miután lezuhanyoztak, a többiek is itt lesznek. Remélem, szereted a zöldpaprikát! – A feje fölé nyújtotta a karját, és körözött a nyakával. Meryn megcsodálta, ahogy a férfi izmai hullámoznak a szűk pamutpóló alatt. Felsóhajtott, mire a férfi felvonta a szemöldökét.

– Talán mégiscsak versenyezhetek? – Becsukta maga mögött az ajtót, és lassan odalépett hozzá. Meryn érezte, hogy a szíve őrült vágtába kezd. A férfi kikapta a laptopját a kezéből, és letette a mellette lévő asztalra. Egy mozdulattal, amelyet alakváltó gyorsasága és ereje tett lehetővé, lerántotta a lányt a székéről, és hátradöntötte, és egy szenvedélyes, perzselő csókkal elnémította. Ahogy a csók elmélyült, felegyenesedtek. Meryn teljesen a testéhez simult, és megérezte a férfi merevedésének kemény vonalát a hasához feszülni. A testük közé nyúlt, és határozottan rászorított a férfi domborulatára, amitől Aiden mélyen felnyögött a torkából.

– Ezt nem teheted velem, Meryn! Még mindig a nehéz napjaid vannak, anyám pedig szétrúgná a seggem, ha a szalonjában tennélek a magamévá! – A férfi légzése egyre szaggatottabbá vált, ahogy a nő tovább simogatta. Meryn leengedte a kezét, és Aiden homloka a vállára hullott. Gonoszul elvigyorodott, miközben ajkait a férfi füléhez fordította.

– Ma véget ért a ciklusom! – A férfi lélegzete elakadt. Visszarándult, és a szemei teljesen elsötétültek. Épp amikor a keze a lány karjára szorult, hogy közelebb húzza magához, az anyja kinyitotta az ajtót.

– Megérkezett a pizza. Gyertek érte, amíg meleg! – Elsétált, nyitva hagyva az ajtót.

– Hurrá! Pizza! – Meryn felkapta a laptopját, és ártatlan arckifejezéssel fordult vissza Aidenhez.

– Nem vagy éhes? – A férfi morgása kuncogásra késztette, miközben kisprintelt a szobából. A férfi válasznevetése és csipkedő ujjai egészen az ebédlőig üldözték.

Amikor odaértek, a férfi gyorsan megcsókolta, majd a figyelme a nagy étkezőasztalon feltálalt pizzahalomra fordult. Nézve, ahogy a férfi felkap egy egész dobozt, Meryn könnyebbnek érezte a szívét. Be kellett ismernie, még ha csak magának is, hogy ma rettenetesen hiányzott neki a férfi. Adelaide-del ellentétben ő nem volt hajlandó magára maradni, amíg a fickó a kaszárnyában lakott. Egy új tétellel a „tennivalók” listáján, Meryn felkapott egy tányért, és leült Aiden mellé, amikor az egység többi tagja is csatlakozott hozzájuk a vacsorához.