6.-7. Fejezet

 

HATODIK FEJEZET

 

 

Aiden hevesen kalapáló szívvel rohant le a lépcsőn. Becsúszott az ebédlőbe, és minden tekintet rá szegeződött.

– Ez gyors volt, testvér – cukkolta Adam.

– Alfa egység indulás! Küldetésünk van! – vakkantotta Aiden, majd sarkon fordult, és elindult kifelé a szobából. Mögötte hallotta, ahogy a székeket gyorsan hátrébb tolják, és lépések dübörögtek, hogy utolérjék. Felkapta a terepjáró kulcsait az előszobai asztalról, és ment beindítani a kocsit.

Percekkel később az emberei már az autóban voltak, ellenőrizték az oldalfegyvereiket, és egy kupacba gyűjtötték a náluk lévő fegyverarzenált.

– Aiden, mi a célpont? Kaptál egy hívást, amíg fent voltál? – kérdezte Colton.

– Nem, én... – Aiden nem tudta, hol kezdje. A gondolattól, hogy a párja odafent van, fájdalmakkal és belső vérzéssel, rosszul lett. Bármit is kért, meg fogja kapni. Megköszörülve a torkát, folytatta: – Tudtátok, hogy az emberi nők minden hónapban képesek teherbe esni? – kérdezte. Körülötte a férfiak megrázták a fejüket.

– Nos, nyilvánvalóan, amikor nem esnek teherbe, a méhük kifordul, és leválik a nyálkahártyájuk. Ez rendkívül fájdalmas és belső vérzést okoz. – Aiden remegve vett egy nagy levegőt.

– Azt akarod mondani, hogy Meryn most ezen megy keresztül? – nézett rá Colton döbbenten.

– Alig láttam rajta, hogy fájdalmai vannak, nagyon bátor! – Aiden értékelte a csodálatot Keelan hangjában.

– Az emberi nőstények tényleg rejtélyes lények – tette hozzá Gavriel.

– Azok. Minden hónapban ezt csinálja. Hogyan éli túl? Nem halna bele a vérveszteségbe? – Aiden megmarkolta a kormányt, és kikanyarodott a főútra. Jelenlegi sebességükkel alig húsz perc múlva elérik az emberi várost, Madisont. Biztos volt benne, hogy ott talál tampont.

– Mivel ez minden hónapban megtörténik, nem hiszem, hogy belehalna a vérveszteségbe. Mi a küldetés? – kérdezte Darian.

– Szüksége van tamponokra. Nyilvánvalóan segít ebben a folyamatban. Be kell mérnünk a helyszínt, ahol árulják, megszerezni, majd sürgősen visszavinni a páromnak.

– Számíthatsz ránk, Aiden! – Colton keze megjelent a hátsó ülésről, hogy megveregesse a vállát. Hirtelen már nem is érezte magát olyan pánikban. Nem állt szándékában hagyni, hogy bármi történjen a párjával, és tudta, hogy az egysége fedezi a hátát.

Az ízlésének persze korántsem elég gyorsan, de végre leparkoltak a helyi élelmiszerbolt, a Duck In előtt.

– Mindenki készen áll?

– Igen, uram! – válaszolták az emberei. Bólintott, és mindannyian kiszálltak a járműből. Amikor beléptek a boltba, a pénztárosnő abbahagyta, amit csinált, és rájuk bámult. Aiden a háta mögé pillantott. Darian egy nyílpuskával a hátára szíjazva lépett be.

– Darian, talán a kocsiban hagyhatnád a számszeríjat.

Darian megrázta a fejét. – Nem uram, az Ön figyelmét elvonja párja egészsége miatti aggodalom. Hiperébernek kell lennünk!

Aiden egy másodpercig elgondolkodott, majd helyeslően bólintott. Megveregette Darian vállát.

– Jó ember!

Az öt férfi együtt sétált fel-alá a folyosókon. Bármerre mentek, mindenhová tekintetek követték őket.

– Figyelnek minket – suttogta Colton.

– Tudom. Csak folytasd a keresést, talán megússzuk sérülés nélkül! – Aiden szeme minden polcot végigpásztázott, ahol gyógyszer volt.

– Uram! Megtaláltam őket! – kiáltott fel Keelan. A másik négy férfi a hangja felé igyekezett. Együtt kezdték el a dobozokat fürkészni.

– Uram, nem akarok tiszteletlen lenni a párjával, de látva a formájukat, ezeket esetleg oda... – Keelan nem tudta befejezni a mondatot. Aiden azonnal megértette, mire utal a fiatal boszorkány.

– Azt hiszem, igazad van, Keelan. Valahogy biztosan segít csillapítani a fájdalmat. – Aiden szavaitól megvilágosodás töltötte meg Keelan szemét.

– Persze!

Néhány perc múlva Aiden érezte, hogy szédeleg a zavarodottságtól.

– Uram, nem tudom, hogy ezek biztonságosak-e. Van rajta egy figyelmeztetés a toxikus sokk szindrómáról. Ezek a dolgok ölhetnek! – Keelan elejtette a kezében tartott dobozt, és a nadrágjába törölte a kezét. A többi férfi azonnal eldobta a kezében tartott dobozokat.

– Ezt kérte, szóval talán tud valamit, amivel elkerülhető ez. – Aidennek nem tetszett a gondolat, hogy ezek a dolgok ölni tudnak, de ha a nőnek szüksége van rájuk, elviszi neki.

– Mit gondolsz, mit jelent a Szuper Plusz? Nem mondott semmit pluszokról vagy mínuszokról. – Aiden feltartott két hasonló dobozt, csak az egyikre az volt írva, hogy Plusz, a másikra pedig az, hogy Szuper Plusz.

– Uram, ennek az oldalán láttam egy táblázatot, azt hiszem, annak a nedvszívó képességhez van köze – magyarázta Darian.

– A nedvszívó képesség alatt azt érti, hogy mennyi vér... – Aiden összerezzent. Szegény párja!

Darian elsápadt. – Igen, uram!

Aiden pánikba esett. Számított ez valamit? Mi van, ha olyat visz, ami nem szív fel annyit, amennyire a nőnek szüksége volt, ártott volna neki hosszú távon?

– Uram, ez tetszik! Itt az áll, hogy „antigravitációs szivárgásgátló védőfonattal” van ellátva – emelt fel Keelan egy kék dobozt.

– Antigravitációs, tényleg? Ennek kell lennie az egyik legjobbnak, igaz? Ez egy szuper?

Keelan megnézte. – Szuper plusz, uram.

– Ezt elvisszük.

– Mit gondolsz, hány dobozzal? – kérdezte Keelan. Aiden a férfiakra nézett. Mindannyian megvonogatták a vállukat.

– Hány van?

– Körülbelül tizenöt.

– Hozd mindet!

– Igenis, uram! – Keelan és Darian felmarkolták az összes dobozt a polcon. Együtt indultak el a kasszákhoz. A fiatal, csinos pénztárosnő helyett most egy ráncos, idősebb ember állt ott. Letették a dobozokat a szalagra, és Aiden odalépett az idősebb férfihez.

Az idősebb férfi vetett egy pillantást a futószalagon lévő tizenöt dobozra, majd szemügyre vette az előtte álló öt embert.

– Fiam, az asszonyod küldött téged? – kérdezte lusta, déli akcentussal.

– Igen, uram! – Volt valami ebben az idős emberben, amitől Aiden legszívesebben tisztelgett volna.

– Friss házasok vagytok?

– Igen, uram!

– Gondolom, még sosem vásároltál ilyeneket.

– Nem, uram!

– Fogalmad sincs, hogy mit csinálsz, ugye fiam? – Az öregember szánakozva nézett rá. Aiden előrebukott.

– Nem, uram!

– Hallottam, ahogy az embereiddel beszélgettél ezekről a dolgokról. Katonák? – kérdezte, miközben lassan beütött minden egyes dobozt.

– Igen, uram!

– Látszik! Mindenesetre, jól csináltátok. Ezek elég jól fogynak, a legtöbb hölgynek tetszenek. Most pedig, ha nem bánod, adhatok egy tanácsot egy olyan embertől, aki negyvenhét éve házas és hat lányt nevelt fel. – Szünetet tartott.

– Persze, hogy nem bánom! Bármilyen tanácsot szívesen fogadok! – Aiden megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem csoda, hogy úgy érezte, tisztelegnie kell ennek a férfinak. Egész életében nők között élt, és megélte, hogy meséljen róla.

– Nos, ahogy mondtam, ezt viszik a legjobban. De ha még csak most ismerkedsz a hölgy ciklusával, akkor azt a dobozt ajánlom, amiben mindenféle fajta van. Vannak napok, amikor a nők gyengébben véreznek, máskor erősebben. Egy ilyen vegyes dobozzal biztosan meglesz minden, amire csak szüksége lehet.

– Keelan! – dörrent rá Aiden. Az öregember kissé megriadt, amikor Keelan máris visszarohant a sorok közé, majd öt olyan dobozzal tért vissza, amelyek különböző méretű tamponokat tartalmaztak.

– Még valami! A feleségem a legtöbbször olyan édes, mint a méz. De azokon a napokon, amikor épp megvolt neki, egyenesen kibírhatatlanná vált. Egyszer hozzám vágta a vasalót.

– Ez nem hangzik olyan vészesen – jegyezte meg Darian.

– Épp vasalt, úgyhogy még mindig forró volt – tisztázta az idősebb férfi. Darian összerezzent.

– Uram, azt mondja, hogy normális körülmények között a felesége kedves és jó természetű volt? – kérdezte Gavriel. Az idősebb férfi bólintott. Gavriel aggódó arccal fordult Aiden felé.

– Meryn normális körülmények között erőszakos és őrült! – Gavriel olyan betegnek tűnt, mint amilyennek Aiden érezte magát.

– Haver, te aztán megszívtad! – suttogta Colton.

– Ha ez a helyzet, akkor csak csokitortát akartam javasolni, de ha temperamentumos a csajod, akkor talán érdemes lenne a brownie-ból is vinni néhányat. A csokoládé enyhíti a fájdalmukat, és újra szerethetővé teszi őket. Legalábbis a legtöbbször – magyarázta az öregember.

– Darian, hozz három csokoládétortát és öt csomag brownie-t! – utasította Aiden.

– Igenis, uram!

– Fiam, mennyire erőszakos a nőd? – kérdezte az idősebb férfi, kíváncsinak tűnő hangon. Aiden odahajolt és suttogott.

– Egyszer kiütött a vécétartály tetejével. – Az idősebb férfi szeme elkerekedett.

– Jobb, ha hozok neked néhány tábla csokoládét! Azokat távolról is oda tudod dobni. – Aiden bólintott.

– Tetszik, ahogy gondolkodik! – Aiden lekapta az egész doboz csokit a kassza melletti polcról, amikor Darian visszatért a süteményekkel. Az idős férfi beütötte a tételeket, és megadta a végösszeget. Aiden fizetett, és a férfiak felkapták a szatyrokat. Elindultak kifelé, de Aiden megállt. Visszament a kasszához.

– Köszönöm szépen a felvilágosítást! Ön nagyon bátor és bölcs, hogy ennyi mindent átélt! – Aiden kezet nyújtott neki. Az idősebb férfi kuncogott, és megrázta a kezét.

– Úgy tűnik, mintha egy röppentyű lenne a kezedben, fiam.

Aiden szélesen elvigyorodott. – Igen, uram, így van, és nem is szeretném másképp.

– Jó neked fiam! Bármikor gyere vissza tanácsért!

– Köszönöm, uram!

Aiden tudta, hogy szövetségesre és értékes információforrásra talált, hogyan gondoskodjon emberi párjáról. Sokkal jobban érezve magát, mint bármikor azóta, hogy Meryn elmagyarázta az állapotát, beült a kocsiba, és visszahajtott Lycaoniába.

 

*****

 

– És most hol van? – kérdezte Sydney.

– Elment, hogy hozzon nekem valamit a boltból. Nem tudom, mennyi ideig fog tartani, úgyhogy gyorsan kell beszélned! – Meryn a füléhez igazította a mobilját. Amint Aiden elment, eszébe jutott a kávézó tulajdonosának ajánlata. Úgy döntött, hogy amíg Aiden nincs otthon, felhívja őt.

– Csajszi, tudok gyorsan beszélni! Most pedig... A legtöbb hölgy, paranormális énje ellenére, tiszta birka, vagy úgyis mondhatnám, hogy együgyű. Esküszöm, közös agysejtjük van! Igazi csordaszellem mentalitás van abban a társaságban. Képzeld el az összes rosszindulatú, gyűlölködő, hátba támadó ribancot, akit utálsz, amikor régenskori romantikus regényeket olvasol, és tedd őket egy szobába, és máris megkapod a Lycaonia Lányai Varrókört.

– Honnan tudtad, hogy régenskori romantikus regényeket olvasok? – szakította félbe Meryn.

– Hát nem mindenki teszi? – kérdezett vissza Sydney.

– Jó érv. Folytasd csak!

– Mindegy. A legtöbb nő ártalmatlan kis bárányka, hacsak nem követik valakinek a példáját. A legtöbb esetben vagy Adelaide-et utánozzák, mert ő tényleg tökéletes dhá-gám, vagy hátbatámadó üszőkké válnak, amikor Daphane Bowers jó oldalán próbálnak maradni, hogy elkerüljék a megtorlást.

– Szóval Daphane az, akivel vigyázni kell?

– Aha. A pletykák szerint gyakorlatilag idegösszeomlást kapott, amikor meghallotta, hogy Adelaide meggyőzte a tanácsot, hogy kivessék azt a varázslatot, amivel idevonzzák a harcosok párjait. Úgy érezte, hogy Adelaide háttérbe szorítja a menyét, aki épp most esett teherbe.

– Úgy hallottam, ez egy nagyon fontos dolog – mormogta Meryn.

– Csajszi, te még a felét sem tudod! A mi társadalmunkban hatalmas dolog, ha egy nő teherbe esik. Minden terhességet az istenek áldásának tekintenek, szó szerint. Nincs bizonyíték, de fogadni mernék rá, hogy Daphane volt az, aki elterjesztette a pletykákat arról, hogy Adelaide fekete mágiát használt, hogy teherbe essen hétszáz évvel ezelőtt, amikor teherbe esett Aidennel. Daphane férje épp akkor nyújtott be petíciót a tanácshoz, hogy Byron túl régóta tanácstag, és új ötletekre van szükségük. Hajlottak a javára dönteni, amikor Adelaide teherbe esett. Ezt mindenki annak jeleként vette, hogy az istenek a McKenzie-háznak kedveznek, és Byron megtarthatta a tanácstagságát. Persze ez később megerősödött, amikor Adelaide ismét teherbe esett Bennel.

– Hűha! Méhháborúk.

– Nem hazudok. Örülök, hogy meleg vagyok!

– Szóval az ottlétem úgy fog tűnni, mintha Adelaide próbálná felülmúlni Daphane-t?

– Abszolút!

– Valószínűleg nagyon passzív-agresszívek és kegyetlenek lesznek velem, mi? – kérdezte Meryn lehangoltan.

– Erre számíthatsz.

– Akkor miért is megyek? – kérdezte.

– Mert ha nem mész, az rossz fényt vetne Adelaide-re. – Sydney hangja együttérzőnek hangzott.

– Ez szívás lesz.

– Sajnálom, drágám, ha túléled, ugorj be a kávézóba, és készítek neked valami különlegeset! – ajánlotta fel Sydney.

– Kedves vagy! Köszi!

– Bármikor! Figyelj, rohannom kell, Justice hálószobai szemekkel néz rám, ha érted, mire gondolok. Sok szerencsét holnapra!

– Még egyszer köszönöm Sydney, jó éjt!

– Jó éjt! – Sydney letette, Meryn pedig a telefonjára meredt. Az ajtón érkező kopogásra megriadt.

– Kisasszony, hoztam egy kis kamillateát, hogy enyhítse a görcseit. – Marius letette a teáscsészét az éjjeliszekrényre. A lány a férfira meredt.

– Honnan tudtad?

– Sokkal idősebb vagyok Lady Adelaide-nél, és van egy saját párom. Ráadásul... – Megköszörülte a torkát. – Egy nősténynek más az illata, amikor elkezdődik a ciklusa. – Marius szeme felcsillant.

– Egyébként hány éves vagy? – Meryn belekortyolt a teába, és felsóhajtott. Édes volt, pont olyan, amilyennek szerette. Kezdte megérteni, mire gondolt Adelaide, amikor azt mondta, hogy szüksége van egy udvarmesterre. Marius megnyugtató volt a közelében.

– Idősebb, mint amilyennek látszom. Mit mondtál Aiden uraságnak? Kicsit vad szemmel szaladt ki innen – vonta fel Marius az ezüstös szemöldökét.

– Nem hazudtam! – mondta Meryn gyorsan.

– Persze, hogy nem! Szerintem jót fog tenni neki, ha elgondolkodik az élet gyakorlatiasabb dolgain. Most már párosodott ember, ezek a dolgok ezzel a felelősséggel járnak.

Meryn érezte, hogy elnehezül a szeme.

– Nagyon jó fej vagy, tudtad ezt?

A férfi elmosolyodott. – Igen.

Amikor egy váratlan ásítás tört rá, Meryn gyanakodni kezdett.

– Tettél valamit a teámba?

A férfi bólintott. – Igen, kisasszony. Nagyon izgalmas volt az elmúlt pár napja, ráadásul ma kezdődött a ciklusa. Szüksége van egy jó kis pihenésre! – Felhúzta a takarót a lány füléig.

– Sunyi udvarmester! – Meryn ismét ásított.

– Hát persze! Jó éjt, kedves Meryn!

– Jó éjt, Marius, köszönöm! – Meryn érezte, ahogy a férfi meleg keze apai gesztussal hátrasimítja a haját, mielőtt átadta magát a sötétségnek.

 

*****

 

Amikor Meryn másnap reggel felébredt, felült, és döbbenten nézett körül a szobában. Tamponokkal, süteményekkel és brownie-kkal teli dobozok borították az éjjeliszekrények és a komód felületét. Felpattant az ágyból, felkapott egy dobozt, és elindult a zuhanyzó felé. Miután megmosakodott, kinyitotta a bőröndöt, és szinte táncolt örömében, hogy más ruhákat vehet fel. Ma volt az a Varrókörös dolog. Felemelte a pólóit, és felsóhajtott. Nem volt semmi, ami akár csak távolról is nőies lett volna. Semmi olyan, mint azok a pompás ruhák, amiket Adelaide viselt. Az alhasára tette a kezét, amikor újra elkezdett görcsölni. Bassza meg! Kényelmesen akarta érezni magát. Felhúzta a zokniját, a farmerját és a csizmáját. A csinos csipke melltartó helyett a kedvenc fehér pamut melltartóját vette fel. Amikor pólóért nyúlt, habozott. Arra gondolva, hogy Adelaide milyen szeretetteljesen fogadta őt, végül a rózsaszín „Epres sütemény” feliratú pólót választotta. Az legalább rózsaszín volt. Belőtte a haját tüskés tincsekbe, majd a púderkompaktjával leheletnyit beporozta a fénylő orrát. Belenézett a tükörbe, és megvonta a vállát. Ebből többet már úgysem lehetett kihozni.

Amikor belépett az ebédlőbe reggelizni, mindenki elborzadva nézett rá.

– Miért keltél ki az ágyból? – ugrott fel Aiden.

– Éhes voltam, és reggelit akartam. Nem reggelizhetek? – kérdezte zavartan.

– Dehogynem reggelizhetsz! Gyere, ülj le mellém, kedvesem! Nem hiszem, hogy Aiden teljesen értékeli, milyen erősek tudnak lenni a nők. – Meryn Adelaide és Aiden közé ült. Észrevette, hogy Aiden nagyon figyelmesen tanulmányozza őt. Talán túllőtt a célon tegnap este.

– Hoztam neked süteményt! – Aiden odahajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.

– Láttam. Tutira azt tervezem, hogy később megeszem.

– Melyiket?

– Az összeset.

– Az összeset? – kérdezte Aiden.

– Ja, nem tudom, honnan tudtad, hogy csokoládéra vágyom, de esküszöm, tegnap este ölni tudtam volna egy kis csokiért.

Látta, hogy Colton felemeli a hüvelykujját Aiden felé. Mi a fenébe keveredtek tegnap este?

– Ha rosszul érzed magad, elhalaszthatjuk a Varrókörbe való bemutatásod. Alakváltóként évente csak egyszer van ciklusom, el sem tudom képzelni, hogy minden hónapban megkapjam! – rezzent össze Adelaide.

– Nem is olyan rossz, ha megszokod.

Marius egy tojással, szalonnával, pirítóssal és sült krumplival megrakott tányért tett le elé. Adelaide mosolyogva köszönte meg.

– Nem kaphattad még meg nagyon régóta. Alig vagy még a foganóképes korodban! – Adelaide zavartnak tűnt.

– Körülbelül... huszonkét éve van ciklusom. – Meryn hatalmasat harapott a pirítósból.

– Huszonkét éve? Hány éves vagy, Meryn? – kérdezte Adelaide.

– Harmincnégy. Miért?

– Ez azt jelenti, hogy tizenkét évesen kezdted a ciklusodat? Az elmúlt huszonkét évben minden hónapban? – Adelaide úgy nézett ki, mint aki rosszul van.

– Igen. És?

– Az embereknek ilyen fiatalon vannak gyerekeik? Ebben a korban gyakorlatilag ti magatok is csecsemők vagytok! – kérdezte Adelaide.

Meryn megvonta a vállát. – Attól függ. A gyerekek manapság egyre fiatalabban szexelnek. Nem ritka, hogy tizenkét-tizenhárom évesekről olvasni, akiknek gyerekük születik. – Meryn óvatosan a pirítósra emelte a tojást. A kedvenc része az volt, amikor beleharapott a sárgájába.

– Ez barbárság! Ezeknek a lányoknak az apjai vajon bosszút akarnak állni a lányaikért? – követelőzött Byron.

– Néha, néha pedig egyszerűen kirúgják a lányokat.

– Kirúgják!? Hogy érted ezt? – kérdezte Keelan, csatlakozva a beszélgetéshez.

– Néhány családban, ha olyasmit teszel, mint hogy fiatalon teherbe esel, vagy felvállalod, hogy homoszexuális vagy, a szülők kiteszik a szűrödet a házból – magyarázta Meryn. Minden paranormális világiasságuk ellenére, felfedezte, hogy Lycaonia lakosai meglehetősen burokban élnek, ha a városukon kívüli rideg valóságról van szó.

– De ez azt jelenti, hogy nincs hova menniük, igaz? – kérdezte Ben.

– Igen. Ha szerencsések, van egy másik rokonuk, aki befogadja őket, de túl sokszor fordul elő, hogy hajléktalanként végzik, és ki vannak téve az utcai ragadozóknak. A legtöbben drogfüggőként végzik, vagy prostitúcióra kényszerülnek.

– Lycaoniában minden gyermeket nagy becsben tartanak. El sem tudom képzelni, hogy így elhagyd a saját gyermekedet! – Byron átkarolta Adelaide-et. Meryn szörnyen érezte magát, amiért elrontotta mindenki reggelijét. Számára ez annyira hétköznapi dolog volt, hogy bele sem gondolt, mielőtt szóba hozta.

– Ezek azért szélsőséges esetek. Nem olyan borzasztó a helyzet odakint. Én is túléltem, pedig mindkét szülőmet elvesztettem. Vannak odakint jó emberek is. – Meryn letette a villáját, hirtelen égető vágyat érezve a csokitorta iránt.

Aiden, megérezve a nő hangulatváltozását, az ölébe emelte. Meryn kezdte természetesnek érezni, hogy ott van.

– Túlságosan fájna beszélni róla? – kérdezte Ben, együttérzéssel a szemében.

– Nem sok mondanivaló van. Mindkét szülőm meghalt egy autóbalesetben, amikor ötéves voltam. Utána a nagyanyámmal éltem. Szigorú volt, de nagyjából békén hagyott. Amíg volt mit enni, addig jól megvoltam. Végül a középiskola utolsó évében meghalt. A tanácsadóm megengedte, hogy a végzős év utolsó hónapjára és a főiskola előtti nyárra hozzá költözzek. Ezután ösztöndíjakból, részmunkaidős állásokból és támogatásokból éltem. Elvégeztem az egyetemet, és elkezdtem dolgozni. Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjek, hogy nem szeretek másoknak dolgozni – különösen azért, mert a legtöbbjük butább volt nálam –, úgyhogy alapítottam egy saját internetbiztonsági céget, és azóta is ezt csinálom. Vége.

– Tizenéves korod óta egyedül vagy? – kérdezte Colton.

Meryn bólintott, aztán elgondolkodott.

– Igazából a szüleim halála óta. A nagymamám nem nagyon beszélt velem. Az egyetlen kedves dolog, amit valaha is tett értem, az az volt, hogy szerzett nekem egy könyvtári kártyát.

– Az emberek hihetetlen teremtmények, nem igaz? – mondta Gavriel, csodálkozással teli hangon. Mindenki bólintott. Meryn elpirult.

Adelaide megtörölte a szemét: – Nem kell velem jönnöd a Varrókörbe. Meggondolatlan voltam, és nem is gondoltam a múltadra. – Meryn elnyomta a pillanatnyi megkönnyebbülését. Nem hagyhatta cserben Adelaide-et.

– Nem bánom. Csak csendben elleszek a sarokban. Megismerkedem mindenkivel, így később senki sem jöhet azzal, hogy fanyalgok, vagy hogy felsőbbrendűnek képzelem magam, amiért még csak oda sem köszöntem nekik.

– Pont ezt gondolnák! Jaj, kedvesem, az elmúlt pár nap után, amin keresztülmentél, ráadásul elkezdődött a ciklusod, szörnyen érzem magam, hogy kiteszlek ennek! – tördelte idegesen Adelaide az ujjait.

– Drágám, ha azt mondja, hogy képes rá, akkor képes is rá, szerintem Meryn bármire képes, amit a fejébe vesz! – Byron széthúzta a társa kezét, hogy ne bántsa magát.

– Átkozottul úgy van! – Meryn elhallgatott, és körülnézett. – Ugye a laptopomat azért elvihetem?

 

*****

 

Meryn a középiskola poklában volt. Körülötte Lycaonia hölgyei kuncogtak és vihogtak, mindegyik kedves bókokat osztogatva a másiknak. Meryn úgy érezte, legszívesebben öklendezne.

– Szerintem a ruha, amit Lady Rosethorn őszi teáján viseltél, lenyűgöző volt. Csak nem Laurel készítette neked a Just Sew Sew-ből?

Meryn azon nyomban elfelejtette mindenki nevét, de magában csak Lópofának hívta az éppen beszélő szőke hölgyet. Szegény párának az a balszerencséje volt, hogy hosszúkás arccal és horkantó nevetéssel áldotta meg a sors. Lópofa egy jóval molettebb nővel beszélgetett, akit Meryn Dilis Dundi címkével látott el. A nő kerekded volt, citromillatú, és láthatóan kissé lökött.

– Hogy tetszik neked Lycaonia, kedvesem? Nehéz lehet lépést tartani mindennel, így, hogy ember vagy, meg minden. – És íme, maga a Ribanckirálynő, Daphane Bowers. Ironikus módon az egyetlen a bandából, akit Meryn képes volt elviselni, Daphane tündéri, szerény, anyuka-jelölt-menye, Elise volt.

– Nem, minden elég könnyen érthetőnek tűnik – vonta meg Meryn a vállát. Daphane kuncogott. Meryn nem tudta, hány éves Daphane, de ahol Adelaide képes volt kuncogni, ott ez a nő nem tudott. Már vagy kétszáz éve abba kellett volna hagynia.

– Badarság, persze, hogy össze vagy zavarodva, hiszen eddig csak Adelaide volt itt, hogy utat mutasson neked! Feltétlenül hozzánk kell fordulnod, ha bármilyen kérdésed van, drágám. Végtére is pontosan ezért jött létre a Lycaonia Leányai Varrókör, hogy segítsünk a kevesebb eséllyel rendelkező, szerencsétlenebb sorsú egyéneknek. – Olyan édesen mondta ezt, hogy Meryn egy pillanatra csak pislogott.

Ez az üsző most komolyan egy alacsonyabb rendű egyénnek nevezte?

– Milyen nagylelkű vagy! De az összes ember közül Adelaide a tökéletes választás, hogy segítsen megismerni a világotokat. Elvégre ő a tanácsos párja és a leendő anyósom. Olyan türelmes, és csodálatos módon magyarázott el nekem dolgokat arról, milyen lesz Lycaonia egyik leghatalmasabb házát vezetni.

Meryn szünetet tartott, és drámaian szipogott. Majd a szalvétával megtörölte a szemét.

– Most végre tudom, milyen az, amikor az embernek anyja van! – Újra szipogott, és valaki bekapcsolta a drámai zenét.

– Szegénykém!

– Egyedül a világban, el tudod képzelni?

– Adelaide tényleg a legédesebb, jobbat nem is kívánhatnál, kedvesem! – Meryn bólintott, elfogadva az együttérzésüket.

– Az anyák tényleg különlegesek. Folyton azt mondom Elise-nek, hogy csodálatos anya lesz belőle. Már hetek óta tervezzük a gyerekszobát, igaz, Elise?

Ó, ó, valaki korán kijátszotta a babakártyát.

Meryn Elise felé fordult, és őszintén gratulált neki.

– Annyira izgatott vagyok miattad! Szerintem csodálatos anya leszel! Itt Lycaoniában témák alapján díszítik a gyerekszobákat? – kérdezte Meryn.

– Témák? – Elise halk hangja alig hallatszott.

– Igen. Mint például Hello Kitty, ha lány lesz, vagy baseball téma, ha fiú.

– Jaj, nem! Nekünk itt nincs semmi ilyesmi. Csak különböző színek. Mit ajánlanál egy farkasváltó babának? – kérdezte Elise, szemei felcsillantak a kíváncsiságtól.

– Hmm. Semmi túl ijesztőt. Talán rajzolt farkaskölykök különböző színű kendőkkel a nyakukban – javasolta Meryn.

– Az olyan imádnivaló lenne! – Elise összekulcsolta a kezét.

– Lycaoniában senkinek sincs ilyen, Elise, ez biztosan valami újdonság lenne. A bejelentésünk csak később fog kikerülni, de az én Eleanorom is várandós. Fogadok, hogy neki is tetszene valami ilyesmi – szólalt meg az Elise-től jobbra lévő nő félénk hangon.

– Annyira izgatott vagyok Ellie miatt Lady Canter! Mondja meg neki, hogy később felhívom! – Elise jóindulatot sugárzott. Meryn meglepődött, hogy Daphane és Elise személyisége teljesen különbözik egymástól.

– Ne légy nevetséges! Ki hallott még olyat, hogy mesefigurákkal díszítsenek egy gyerekszobát!? Nevetséges! Mi a hagyományos lycaoniai árnyalatokat használjuk, a fiúknak való kékeket és zöldeket. Biztos vagyok benne, hogy fia lesz, egy pont olyan kisfiú, mint az én Donovanem! – szólt közbe Daphane, a hangja kissé szigorú volt. Elise Meryn szeme hunyászkodott meg és zárkózott magába. Meryn most már komolyan kezdte felhúzni magát, mindennél jobban gyűlölte a zsarnokoskodó seggfejeket.

– Elise szerintem úgy kellene berendezned a gyerekszobádat, ahogy akarod. Elvégre a te babád. Tudom, hogy valószínűleg már régóta vársz erre – találgatott Meryn. Elise hálásan nézett rá.

– Valami újat és világosat szeretnék. Tetszik a rajzfilmkölykök ötlete. Csinálhatnánk különböző színű kendőkkel, így rögtön elkezdhetnénk. Nem számítana, hogy fiú lesz-e vagy lány. Én...

– Elise, ne butáskodj! Nézd, túlságosan felizgatod magad. Ez nyilvánvalóan felzaklat téged! – Daphane Meryn felé fordult. – Amíg egy kicsit jobban meg nem érted a szokásainkat, talán az lenne a legjobb, ha nem avatkoznál bele! – Daphane éles tekintete nem tántorította el. Meryn egyszerűen figyelmen kívül hagyva Daphane-t, Elise felé fordult, hátat fordítva a nőnek.

– Vagy lehetnének a mennyezeten átviharzó farkas csillagképek. Mindig is úgy gondoltam, hogy a pislákoló fények megnyugtatóak. – Meryn úgy fordította a fejét, hogy csak Elise lássa a kacsintását. Elise szeme tágra nyílt, és elrejtette a mosolyát a szalvétája mögé.

– Tényleg! Elise! – tiltakozott Daphane.

– Hagyd a fiatalokat beszélgetni, Daphane! Szeretek új ötleteket hallani, nagyon ösztönző – szólalt meg először Lady Fairfax, egy idős, nyűgös tekintetű asszony. Meryn eleinte ódzkodott tőle, mert a saját nagymamájára emlékeztette, de gyorsan az egyik kedvencévé vált a hölgyek között.

– Igen, Daphane, Elise hónapok óta nem nézett ki ilyen jól – tette hozzá Lópofa. Látva, hogy alulmaradt, Daphane meghátrált. De Meryn érezte, hogy valami más készülődik.

– Szóval Adelaide, milyen érzés, hogy az egyik gyermeked végre párosodott? Meg kell mondanom, eléggé megdöbbentett, amikor hallottam, hogy varázslatot kellett mondanod ahhoz, hogy a fiad párt találjon, méghozzá embert. – Daphane belekortyolt a teájába.

Mit mondott a szuka? Oké, most már lekerül a kesztyű!

– Hát nem csodálatos? – áradozott Meryn. Egészen teátrális mozdulattal a torkához kapta a kezét. A hölgyek ösztönösen előrehajoltak.

– A Sors pont Adelaide-et választotta ki arra, hogy segítsen ennyi harcosnak megtalálni a párját. Úgy értem, az egész világon pont benne bízott meg annyira, hogy rajta keresztül teljesítse be a célját. Adelaide-nek köszönhetően rengeteg rendes ember fog rálelni a párjára, beteljesítve a Sors akaratát. Egyedül ő volt képes ilyen praktikus és mégis hatékony tervvel előállni. Szinte olyan, mintha Adelaide eggyé vált volna az Istenséggel. – Meryn lehunyta a szemét, és álmodozva sóhajtott egyet. Résnyire kinyitotta a szemét, hogy kikukkantson. Imádkozott, hogy bárcsak ne vitte volna túlzásba a dolgot. Legnagyobb örömére a körülötte lévő nők már mind sírtak, és szinte vallásos áhítattal bámulták Adelaide-et.

– Mindig is tudtam, hogy nagy dolgokra hivatott!

– Lady McKenzie, egyszerűen el kell jönnie a jövő heti ebédemre!

– Maga az Istenség vezérelte!

– Mindig is tudtam, hogy a McKenzie-házat áldás kíséri! – A körülötte csivitelő nők izgatott hangzavarában Meryn kénytelen volt elfordítani a fejét, hogy elrejtse a vigyorát.

Sakk és matt, szuka!

– Ha belegondolok, hogy maga a Sors dolgozott rajtad keresztül Adelaide! Milyen izgalmas! – Lópofa gyakorlatilag vibrált a székében.

Odakint halk harangzúgás jelezte az óra végét. Adelaide felállt, és mindenki azonnal elcsendesedett. Kissé meglepettnek tűnt ettől.

– Hölgyeim, köszönöm szépen, hogy eljöttek ma, hogy üdvözöljék a lányomat Lycaoniában! Az itteni jelenlétük sokat elárul a jellemükről. Remélem, hogy ő is annyi barátra lel majd Önök között, mint én! – A hölgyek mind büszkén páváskodtak, és tapsviharban törtek ki.

– A legközelebbi viszontlátásra! – biccentett Adelaide, mire a nők egyenként megálltak előtte, hogy váltsanak még néhány szót.

Elise odament, ahol Meryn állt Adelaide mellett, és mindkét kezét a sajátjába fogta.

– Köszönöm, nem fogom elfelejteni a mai segítségedet! Szeretnék majd megint beszélni veled – mondta Elise szégyenlősen.

– Persze, az remek lenne, bár figyelmeztetnem kell, hogy tényleg eléggé félszeg vagyok, és még sosem volt barátnőm – ismerte be Meryn.

– Nekem sem. Nem volt igazi barátnőm. Van egy olyan érzésem, hogy te igazi barátnő lennél, Meryn McKenzie! – Elise bólintott, és sietett, hogy utolérje anyósát, aki az elsők között távozott.

– Meryn McKenzie, mi? Nem is hangzik olyan rosszul – tűnődött Meryn magában. Adelaide kikísérte az utolsó nőt. Amikor visszatért a szalonba, szinte bugyborékolt belőle a nevetés. Átkarolta Merynt, gyakorlatilag rávetve magát.

– Eggyé vált az Istenséggel? Te jó ég, Meryn, azt hittem, azt mondtad, nem tudod, milyenek a társasági nők! – Adelaide és Meryn kiegyenesedtek, alig kaptak levegőt a nagy nevetéstől.

– Azt mondtam, hogy nem szeretem őket, de azt egy szóval sem mondtam, hogy nem értek hozzájuk!

– Azért ma szereztél egy ellenséget – figyelmeztette Adelaide.

Meryn megvonta a vállát. – Ezzel együtt tudok élni. Még jó, hogy ez a dolog háromkor befejeződött, két másodpercre voltam attól, hogy torkon vágjam azt a ribancot. Hogy bírja elviselni őt? – Meryn összeszorította a fogait.

– Mert sok jó munkát végez a közösségben. Lehet, hogy az indítékai nem mindig tiszták, de a végeredmény ugyanaz. – Adelaide megvonta a vállát.

– Tetszett Lady Fairfax, menő, idős hölgynek tűnik.

– Én is kedvelem őt. Nagyon közvetlen és őszinte. Azt hiszem, talán ő is megkedvelt téged. Az unokájának van egy kávézója a városban, a Jitterbug. – Adelaide felállt.

– Sydney az unokája? Nem csoda, hogy megkedveltem őt. – Meryn elgondolkodott, összerakva a kettőt a kettővel. Mindkettőjük vezetékneve Fairfax volt.

– Tedd el a laptopodat, kedvesem! Hallom, ahogy a fiam a konyhában járkál. Alig várom, hogy elmondhassam neki, milyen elképesztő voltál!

Meryn elpirult. Követte Adelaide-et a konyhába. Aiden és az egysége ott álltak. A Varrókör teadélutánjának maradékából falatoztak.

– És hogy ment? – Aiden kihúzott neki egy széket. Meryn egy pillanatra csalódottnak érezte magát, hogy a férfi nem emelte az ölébe. Leült, és intett Adelaide-nek, hogy tájékoztassa őket.

– A párod egymaga meghiúsított minden kísérletet, amit Daphane Bowers tett, hogy lekicsinyelje őt vagy engem. Sőt, talán még „isteni” rangra is emelt engem – mosolyodott el Adelaide szélesen.

– Mindig is azt gondoltam, hogy isteni vagy! – lépett Byron a párja mögé, és megcsókolta a nyakát.

– Ó Byron, bárcsak láthattad volna! Meryn abszolút tökéletes volt. Amikor Daphane arra célozgatott, hogy a fiunknak csak úgy lehet párja, ha varázslatot használunk, Meryn azonnal ellene fordította. Azt mondta, hogy a Sors engem választott ki közvetítőül, hogy segítsek ennyi harcosnak megtalálni a párját.

Byron Merynre nézett. – Ez tulajdonképpen egy nagyon is megalapozott elmélet.

– Aha, és arra is teljesen jó, hogy kifogja a szelet a vitorlájából, ha esetleg megpróbálná újra felmelegíteni azt a szörnyű pletykát, hogy Lady Adelaide fekete mágiát használt, hogy teherbe essen. – Meryn ásított egyet. Adelaide és Byron megdöbbenve meredtek rá.

– Honnan hallottad ezt a régi történetet?

– Vannak forrásaim! – dicsekedett Meryn.

Byron megdörzsölte az állát. – Nagyon jó húzás, Meryn! Igazad van! Senki sem támaszthatja fel többé azt a régi mesét, hogy Adelaide-nek fájdalmat okozzon. Kitűnő manőver! – Byron elismerésétől a lány kihúzta magát a helyén.

– Az én kis politikusom! Hogy vagy? – kérdezte Aiden halkan.

– Ó! A görcseim? Jobban. Találtam egy régi üveg Aleve-ot a hátizsákom alján. Remekül vagyok! – Meryn küzdött a késztetés ellen, hogy az ölébe ugorjon. Mi a fene baj volt vele? Idegesnek érezte magát, mintha nem tudna nyugton ülni.

– Aiden! – Byron Merynre mutatott. Aiden arca mosolyra húzódott. Szótlanul átemelte a lányt a helyéről az ölébe. A lány nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől, és a férfi mellkasába temette az arcát.

– Nem gondoltam, hogy hatással lesz rá, hogy ember – mormogta Aiden, miközben az arcát a lány hajához dörgölte. Merynnek kedve támadt dorombolni. Amikor rájött, hogy mit csinál, megdermedt.

– Mi történik? – húzódott el, hogy Aidenre nézzen.

– Ez a párzási vonzalom. Egyre erősebb lesz, minél tovább vagyunk együtt. – Aiden a nő nyakához dörzsölte az orrát. Meryn Adelaide és Byron felé fordult.

– Hogy a fenébe tudnak maguk így létezni!? – Tudta, hogy ők már nagyon régóta együtt vannak. Byron csak nevetett.

– Mi már egy pár vagyunk, Meryn. Az az érzés, hogy egyszerűen meg kell érintened a párodat, sosem múlik el, de könnyebb lesz, miután igényt tartanak rád – magyarázta Adelaide.

– Átkozott időszak! – Meryn összegömbölyödött Aiden karjai között. Byron elpirult és köhögött.

– Ha már itt tartunk, vacsoráig a dolgozószobámban leszek. – Lehajolt, és megcsókolta Adelaide-et, mielőtt az irodája felé vette az irányt.

– Miért nem viszed fel Merynt szundikálni? – javasolta Adelaide.

– Mi pedig járőrözni fogunk a ház körül! – jelentette be Colton, amikor ő, Darian, Gavriel és Keelan felálltak.

– Majd később jelentkezem! – Aiden is felállt, Merynt a karjaiban tartva. A férfiak katonásan tisztelegtek, majd kivonultak a hátsó ajtón. Aiden rámosolygott az anyjára, és felsétált az emeletre.

– Tulajdonképpen meg tudnám szokni, hogy így cipelnek.

– Én is meg tudnám szokni, hogy állandóan a karjaimban tartsalak! – mondta Aiden, és belépett vele a szobájukba.

 

HETEDIK FEJEZET

 

 

Amikor Meryn felébredt a szunyókálásból, és teljesen begubózva találta magát Aiden karjai között, meglepődött, hogy nem érezte magát csapdában, és még csak nem is idegesíti a dolog. A korábbi pasijaival gyakran kapta magát azon, hogy éjszakánként azért fohászkodott, hogy ne szuszogjanak hangosan, hogy el tudjon aludni, most mégis természetesnek érezte az Aiden melletti alvást. A szunyókálás valóságos csodát tett vele, úgy érezte, mintha kicserélték volna.

Most lent vacsoráztak az ebédlőben. Az Alfa egység és Aiden testvérei is csatlakoztak ismét hozzájuk. Meryn úgy vélte, hogy Marius főztje miatt érkeztek látogatóba, nem pedig az ő társasága miatt.

Amikor Aiden átnyúlt az asztalon a kenyereskosárért, Meryn észrevett valami feketét a férfi felkarján. Kíváncsiságból elkezdte felhúzni a férfi pólójának ujját. Aiden, látva, hogy a nő mire kíváncsi, feltűrte az ingujját egészen a válláig. A tetoválás egy nagy pajzsot ábrázolt, amelynek négy részre volt osztva a belseje, és minden kvadránsban különböző szimbólumok látszottak. Furcsa betűk alkották a pajzs szélét, és kelta csomók kötötték össze az egészet.

– Ez gyönyörű! Mit jelentenek a különböző szimbólumok? – Meryn előre nyúlt, és végigkövette ujjaival a vonalakat.

– A pajzs az egységhez tartozást jelképezi. A bal felső sarokban a címer a griffel, az Lycaoniát jelképezi. A griff teste egy oroszláné, a feje és a szárnya pedig egy sasé. Mivel az oroszlánt az állatok királyának tartják, a sast pedig a madarakénak, ezért választották ezt a lényt az összes alakváltó képviseletére. A jobb felső sarokban az alfa, azaz a görög „A” betű látható. Ez azt jelképezi, hogy az Alfa Egység tagja vagyok. Alatta egy hosszúkard látható, amely azt a döntésemet jelképezi, miszerint harcba szállok, és megvédem a népünket. A bal alsó sarokban a kör egy négyzetben egy háromszögben, majd egy újabb körben, az átalakulás szimbóluma, ami arra utal, hogy alakváltó vagyok. A pajzs tetején a családi címerem látható, a középen lévő csillag pedig azt jelképezi, hogy egységparancsnok vagyok. A tetoválások meg vannak bűvölve, így ha egy harcos egységet vált, a szimbólumok frissíthetők. – Aiden mély tisztelettel mutatott minden egyes szimbólumra. Meryn Byronra pillantott. Az kötelességtudóan feltűrte az ingujját, és neki is volt egy ugyanolyan tetoválása, hiszen ő is egységparancsnok volt Aiden előtt. Az ő tetoválásán azonban eggyel több szimbólum volt, mint Aidenén. Byron a pajzs tetejéről lelógó babérkoszorúra mutatott.

– Ez azt jelenti, hogy vén vagyok, egy nap majd Aiden is hozzá fogja ezt adni a tetoválásához.

– Mik azok a hullámvonalak a szélén? – kérdezte Meryn.

Darian felnevetett.

– Azok nem hullámvonalak, az a tündérek írott nyelve. Ezek varázsigék, hogy biztonságban tartsanak minket, segítsenek a gyógyulásban, és fohászok az istenekhez, hogy vigyázzanak ránk. – Darian feltűrte az ingujját. Az ő családi címere más volt, de Lycaonia, az Alfa Egység és a hosszúkard szimbólumai ugyanazok voltak. Rámutatott a kelta csomókkal készített bonyolult napra.

– Ez a tündérek szimbóluma?

Darian bólintott.

– Ha már ezt a „megmutatjuk és elmeséljük” dolgot csináljuk... – Keelan elvigyorodott, és felhúzta az ingujját. Nap helyett egy balra néző félhold, egy telihold és egy másik, jobbra néző félhold volt a karján.

– A boszorkányok szimbóluma a hármas Istennőt jelképezi, a három inkarnációját mutatja be: a Leányt, az Anyát és a Vénasszonyt.

Gavriel is felhúzta az ingujját. Az ő karján egy sárkány tekeredett körbe, amely a saját farkába harapva egy végtelen szimbólumot formázott.

– Ez a vámpír szimbóluma az örökkévalóságnak, mivel mi halhatatlanok vagyunk. – Leengedte az ingujját.

Meryn Aiden felé fordult.

– Én is akarok egy tetoválást!

Aiden félrenyelte a teáját. – Neked nem lesz!

– Miért nem? Nincsenek pár tetoválások? Van emberi szimbólum? – kérdezte Meryn Adelaide-től, mivel Aiden makacskodott.

– Attól tartok, nem, kedvesem. Talán tervezhetnél egyet – javasolta a nő.

– Anya! Én... – Szavait a mobiltelefonja csörgése szakította félbe. Azonnal félbehagyta, amit mondott, és felvette a telefont.

– Itt Aiden! Igen, uram, igen, uram! Értettem! – Aiden felállt, és az ujjával Gavriel felé csettintett. A férfiak felpattantak.

– Máris! – Letette a telefont.

– Colton, te itt maradsz, azt akarom, hogy őrizd Merynt! A többiek velem jönnek! – Aiden lehajolt, és gyorsan megcsókolta Merynt.

– Vidd magaddal Coltont, én jól megvagyok itt! – tiltakozott Meryn.

– Bárcsak többet hagyhatnék itt! – Meryn látta Aiden tépelődését.

– Mi mik vagyunk, talán leprásak? Menj Aiden, nem hagyjuk, hogy bármi történjen a pároddal! – Adam felállt, és odasétált Meryn mögé.

Adair bólintott. – Lehet, hogy te vagy az egységparancsnok öcskös, de ne felejtsd el, hogy én vagyok a kiképzőakadémia főparancsnoka! – tette hozzá. Ben is felállt.

– És én is egységharcos vagyok, Aiden! Felhívom Saschát, és megmondom neki, hogy itt maradok éjszakára! – Meryn még soha nem érezte magát ennyire védve.

– Ugye nem kell emlékeztetnem fiam, hogy én voltam az egységparancsnok? – kérdezte Byron. Aiden megrázta a fejét.

– Oké, oké! – A lányra nézett. – Amint tudok, visszajövök. Colton itt marad veled. – A férfiak felé fordult. – Alfa, indulás! – A férfiak kirohantak az ebédlőből. Amikor Meryn meghallotta, hogy becsukódik a bejárati ajtó, rádöbbent, hogy a férfi elmegy, hogy kockáztassa az életét, és még csak el sem köszönt. Adam felborzolta a haját.

– Hé, pöttömke, hamarosan visszajön! Ne aggódj miatta, nagyon jó abban, amit csinál! – Aiden helyére ült, és egy újabb szelet marhasültet tett a nő tányérjára.

– Edd meg! A vörös hús a ciklusod alatt segít helyreállítani a vasszintet a véredben. – Meryn bólintott, de nem gondolta, hogy képes lenne még egy falatot enni. A már elfogyasztott étel téglává vált a gyomrában.

– Marius, talán rávehetnéd Bronwynt, hogy készítsen Merynnek egy különleges csésze teát – javasolta Adelaide.

Marius bólintott. – Éppen ezt akartam javasolni én is – mondta Marius.

– Ki az a Bronwyn? – nézett Meryn Mariusra.

– Bronwyn a párom. Szörnyen szégyenlős. Arra számítok, néhány napon belül be fog mutatkozni. Ő készíti a legnyugtatóbb és legfinomabb teákat Lycaoniában – mondta büszkén.

– Mint a tegnap esti?

A férfi bólintott: – Igen, ez az egyik legnépszerűbb keveréke. – Rövid meghajlás után elindult a konyha felé.

Meryn tologatta az ételt a tányérján. Percekkel később Marius visszatért egy csésze gőzölgő teával, és egy nagy szelet csokoládétortával. Meryn megnyalta az ajkát.

– Köszönöm, Marius! – Meryn félretolta az ételestányérját, és maga felé húzta a szelet csokoládétortát. Adam már nyúlt, hogy visszahúzza a pecsenyét, amikor a lány a kezére csapott.

– Ez csokoládé, megkésellek!

Adam összevont szemöldökkel nézett a lányra. – Nem kell erőszakoskodni!

Colton kuncogott: – Betörte az orrom. Már az elejétől fogva mondtam, hogy tökéletes Aidenhez. Az őrületbe fogja kergetni.

Meryn egy újabb falatot harapott a süteményből, megrágta és lenyelte.

– Nem kellene?

Byron bólintott. – De igen, kell.

Miután megitta a teáját és elfogyasztott két szelet tortát, Meryn ásított. A fenébe is, ez a tea gyorsan hatott. Újra ásított. Nem törődve az asztali illemmel, keresztbe fonta a karját az asztalon, és lehajtotta a fejét. Éppen kezdett elszundítani, amikor meghallotta, hogy Byron azt mondja.

– Nem, majd én viszem! – Óvatosan felemelték. A hordozás ringatózó mozdulata tovább altatta, mielőtt feladta és álomba merült.

 

*****

 

– Meryn, Meryn! – Egy suttogó hang rángatta ki álmából.

– Aiden? – A lány pislogott, alig tudva kivenni az alakot a sötétben.

– Nem, Colton vagyok.

– Hány óra van? – motyogta.

– Reggel hét óra, éppen hajnal előtt. Azt akartam mondani, hogy Aiden visszatért. Ő és az emberei a kaszárnyában húzták meg magukat, majd később találkozol vele. – Colton ugyanolyan megkönnyebbültnek hangzott, mint amilyennek ő érezte magát.

– Köszönöm, hogy szóltál! – A férfi alakja kezdett távolodni, és Meryn hirtelen nem akart egyedül maradni.

– Nem tudnál maradni, egy kicsit?

– Azt akarod, hogy Aiden megöljön?

– Kérlek? Remegek, mintha sírni akarnék, de nem tudom, miért. Zavaros – ismerte be. Hallotta, ahogy a férfi felsóhajt.

– Azért, mert megkönnyebbültél, hogy Aiden jól van, és a tested az övé után vágyik. Jól van! De ha elmondod Aidennek, hogy ezt tettem, letagadom! – Hallotta, ahogy a férfi neszezik a sötétben.

– Colton? – Nem kapott választ. Másodpercekkel később egy súlyos test ugrott fel az ágyra. A hajnali derengésben nézte, ahogy egy óriási farkas végigsétál a matracon, majd összegömbölyödik mellette. Egy farkas mellett fog aludni! Milyen fantasztikus volt ez?

– Még sosem volt kutyám! – Erre Colton morogni kezdett.

– Azt hiszem, így jobban kedvellek! – Meryn gyengéden megvakarta a füle mögött a puha szőrzetet. Az állat egyik lába ritmikusan rángani kezdett.

– Tetszik mi, kishaver? Hm? Olyan jó kutyus vagy! – Megpuszilta az orrát, és átkarolta.

– Köszönöm Colton, most már jobban érzem magam! – Ásított egyet, és vissza elaludt.

 

*****

 

– Egyetlen okot! Mondj egyetlen kibaszott okot, amiért ne öljem meg! – hallotta Meryn Aiden dühös hangját, és felpattant az ágyban. Aiden a marjánál fogva tartotta Coltont, és a farkas tehetetlenül lógott a szorításában. Gavriel eközben megnyugtatólag a parancsnok karjára tette a kezét.

– Mert ő a legjobb barátod, mert ő a harmadik a ranglétrán, és mert soha nem árulna el téged, nem mintha Meryn elárulna – magyarázta Gavriel egyenletes hangon.

Meryn kiugrott az ágyból, csak a Voltronos alvó pólóját és az alsóneműjét viselve. Kihúzta Coltont a férfi kezéből. Colton négykézlábra ereszkedett, és passzívan ült. A lány a nyaka köré fonta a karját.

– Hagyd békén a kiskutyámat! – kiáltott fel Aidenre. A férfi megdermedt.

– A micsodádat? – kérdezte Gavriel, miközben Aidennel együtt pislogva néztek rá.

– A kiskutyámat! Még sosem volt kutyám, ezért örökbe fogadom Coltont. – Megdörzsölte Colton feje búbját. Le kellett nyelnie egy mosolyt, amikor látta, hogy Colton mindent eljátszik, amit csak lehet. A hátára fordult, feltárva a hasát, hogy azt is dörzsölhesse. Vigyorogva megvakarta a hasát. Élesen pillantott Aidenre.

– Kérj bocsánatot mindkettőnktől! Mert Gavrielnek igaza van. Egyikünk sem bántana téged így! – Felállt, és csípőre tette a kezét. Colton halk morgással állt fel mellé.

– Sajnálom, nem akartam azt sugallni, hogy bármelyikőtök is elárulna engem! De a fenébe is! Besétálok, és Colton ruháit látom a padlón, kettőtöket pedig összebújva! – dobta Aiden a levegőbe a kezét. Meryn elgondolkodott.

– Jó érv! Legközelebb hajtogasd össze a ruháidat, és tedd a komódra! – mondta, lenézve Coltonra.

– Nem ez a lényeg! – kiáltotta Aiden.

– Colton vidd a ruháidat a fürdőszobába, változz vissza és öltözz fel! Mindjárt kész a reggeli. Minél hamarabb lemegyünk, annál hamarabb tud Meryn is felöltözni! – Colton a szájába kapta a ruháit, és berohant a fürdőszobába. Gavriel szeme nevetett, mégsem tört meg a mosolya. Meryn felnézve látta, hogy Aiden halántékán lüktet egy ér. Ez nem lehetett jó, még egy alakváltónak sem.

– Te... te... – A férfi a pólójára mutatott.

– Mi az? Voltron tök király!

– Én ezt nem bírom! Lemegyek a földszintre. A reggelinél újrakezdjük ezt a mai napot! – Aiden megfordult, és becsapta maga mögött az ajtót. A fürdőszobaajtó kinyílt, és Colton kirohant, ügyelve arra, hogy még csak ne is nézzen Meryn irányába. Kinyitotta az ajtót, és elviharzott.

Gavriel a nő derekára meredt. Meryn lejjebb rántotta a pólóját. A fickó csak nem az ágyékát bámulta?

– Mi az?

– Elvétetted a napot – mutatott rá. Meryn ráébredt, hogy a férfi a napok neveivel hímzett bugyijáról beszélt.

– A kényszerbetegségemnek volt egy kis problémája ezzel. Amikor Aiden elrabolt, teljesen felborult a heti rendem. Pont azon a napon kellett volna új hetet kezdenem, amikor elrabolt. Megkönnyebbültem, hogy a perverz, aki tönkretette a lakásomat, nem szórakozott ezzel a szettel, ez a kedvencem. Amikor elhoztuk a cuccaimat, nem tudtam eldönteni, hogy továbbra is sorrendben viseljem őket, vagy hagyjak ki néhány napot, hogy megfeleljen az aktuális napnak. Ha kihagytam volna napokat, akkor másképp kopnának – magyarázta Meryn. Gavriel komolyan bólintott.

– Hogyan döntöttél?

– Ezt viselem délig, aztán átöltözöm, még ma utol kell érnem magam, és vissza kell térnem a régi kerékvágásba.

– Nem hiszem el, hogy ezt megértettem. Találkozunk a reggelinél, Meryn! – Gavriel tisztelgett, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Meryn úgy döntött, hogy nem fog sietni. Lezuhanyozott, és alaposan átnézte a pólóválasztékát. Ma határozottan úgy érezte magát, mint Doctor Who. Felhúzta a TARDIS-os pólóját, és a kék Converse-ét keresve, kotorászni kezdett a bőröndjében. Hosszú, többszínű sálja tette teljessé az együttesét. Felkapta a kapucnis pulóverét és a MacBook Air gépét, és elindult az ajtó felé. A tükör előtt bólogatva kacsintott magára, miközben elhaladt mellette.

– Allons-y![1]

Végigszökdécselt a lépcsőkön egészen a földszintig, miközben a hosszú fakorlátot méregette. Ma nem. De hamarosan. Muszáj lesz kipróbálnia, milyen lecsúszni rajta. A fényesre csiszolt fa gyakorlatilag könyörgött érte. Besétált az étkezőbe, és leült Aiden mellé. Észrevette, hogy Keelan, Darian és Aiden testvérei nincsenek ott. Letette a kapucnis pulóverét és a laptopját a szék mellett a padlóra.

– Hol van mindenki?

– Adam visszament a klinikára. Adairnek kora reggel órája volt, Darian és Keelan pedig reggeli gyakorlatokat kezdett Ben egységével – válaszolt Aiden, mielőtt alaposan szájon csókolta volna. A lány lelkesen viszonozta a csókot, amíg meg nem érzett valamit, amitől összefutott a nyál a szájában. Megrándult az orra.

– Mi ez a finom illat? – nézett körül.

– Ma reggel eszembe jutott az eszpresszógéped. Tegnap mindketten a kocsim hátsó ülésén hagytuk. Marius azóta tökéletesíti az eszpresszóját, mióta behoztam. – Aiden beleharapott a szalonnába.

– Ha már az autóknál tartunk. Hol van az enyém? – követelte. Aiden megborzongott.

– A kerekeken guruló halálcsapdádra gondolsz? Az Alfa egység kaszárnyájában.

– Te csak hallgass Serenityről! Jól szolgált engem!

– Nevet adtál a kocsidnak? – kérdezte Colton.

– Te nem? – kérdezte Meryn meglepődve. Azt hitte, mindenki ezt teszi. A konyha ajtaja kinyílt.

– Azt hiszem, pont megfelelő! Ha nem tetszik az erőssége, kérem, szóljon! – Marius odahozott egy kis elefántcsontszínű csészét, amelyet fehér hab borított. Meryn türelmetlenül előre nyúlt, és felvette az elegáns csészét, majd az orrához emelte.

– Csodálatos illata van! – Belekortyolt. Maga a hab édes volt, és az eszpresszó keserűségét a tej enyhítette. Felnézett Mariusra.

– Szeretlek! – Aiden megdermedt. Mariusnak a szeme sem rebbent.

– Én pedig imádom Önt, kisasszony! Palacsinta vagy bundáskenyér ma reggel? – kérdezte, kezében egy üres tányérral.

– Mi van a palacsintában?

Marius pislogott. – Tudja, a fiúk még sosem kérdezték ezt tőlem. Egyszer sem.

– Azért, mert általában két adagot esznek mindegyikből, nem számít, mi a töltelék. – Adelaide úrihölgyi pontossággal vágta fel a palacsintáját.

– Ma reggel kétféle palacsinta van. Áfonyás és krémsajtos vagy krémsajtos és mandulás – válaszolt Marius elégedetten Merynnek.

– Kaphatnék egyet a mandulásból, kérlek? – Meryn megdöntötte a csészéjét, megpróbálva kiszívni a habot a belső faláról. Amikor letette, boldogan felsóhajtott. Már érezte, ahogy a koffein hatni kezdett.

– Kaphatnék még egyet abból a cappuccinóból? – Meryn felemelte az üres csészét. Aiden a csészére tette a kezét.

– Az attól függ, mik a terveid a mai napra? – kérdezte.

– Úgy terveztem, hogy elviszem vásárolni, Coltonnal, mint kísérővel – válaszolt Adelaide, mielőtt Merynnek esélye lett volna megszólalni. A lány elborzadva bámult az aranyos nőre. Aiden felemelte a kezét, és megvonta a vállát.

– Oké! – bólintott.

 Meryn a férfira nézett.

– Mi van, ha azt terveztem volna, hogy ma meglátogatlak?

Aiden a nőre nézett.

– Bármennyire is szeretném veled tölteni a napot, meg kell írnom a tegnap esti küldetésről szóló jelentést, és át kell beszélnem néhány új aggályt a többi egységvezetővel. – Meryn csak bámult rá. A férfi egyáltalán nem a kérdésére válaszolt.

– Át akartam nézni még egyszer az ügy részleteit, amelyeket Airgead vén adott nekem – mormogta Meryn, miközben Marius egy tányért tett elé egy friss palacsintával.

– A Varrókörben tegnap egész délután a laptopodat nézted! Ma megmutatom neked a kedvenc butikjaimat! Meg kell vennünk a mindenszentek esti jelmezedet. Remélem, találunk valami tisztességeset. Ilyen késői időpontban a legjobbakat már biztosan elvitték! – Adelaide szinte remegett az izgalomtól a bevásárló körút gondolatára. Meryn kezdett felemelkedni a székéről. A Varrókörös dolgot már megcsinálta, de ez és a vásárlás ugyanazon a héten túl nagy kérés volt. Aiden nehéz karja átölelte a vállát, és visszahúzta a székre.

– Anya már nagyon-nagyon-nagyon régóta vágyik egy lányra, Meryn! – nézett rá könyörgő szemmel.

– Hát, felőlem! – Egy pillanatra elgondolkodott rajta. – Visszamehetnénk abba a kávézóba? Megígértem Sydney-nek, hogy tájékoztatom, hogy ment a Varrókörön. – Meryn egy hatalmas falatot vágott a palacsintából, majd az arcába tömte. A krémsajt selymes volt és édes, egy csipetnyi mandulával. Marius egy újabb csészét tett le elé.

– Annyira finom! Most már értem, miért mondta, hogy annyira szüksége van rá, Lady Adelaide! – Meryn felvette a második cappuccinóját.

– A bál utáni napra szerveztem az udvarmesteri interjút. Marius beleegyezett, hogy segít a képesítési tesztek egy részében. – Adelaide szünetet tartott, és Meryn felpillantott. Adelaide habozott, mielőtt folytatta.

– Meryn, a Lady Adelaide olyan hivatalos. Szeretném, ha anyának szólítanál, vagy ha nem tetszik, csak Adelaide-nek. – Meryn bámult. Amióta az eszét tudta, soha senkit nem szólított még anyának.

– Anya. – Furcsán hangzott a szó.

– Anyuuuu.

– Anciiii.

– Te vagy az anyukám? – Meryn kuncogott, majd Adelaide felé fordult, aki aggódva kezdett rá nézni.

– Még sosem használtam ezt a szót. Nekem tetszik... Anya. Ez azt jelenti, hogy hívhatlak apának? – kérdezte Meryn szégyenlősen Byront. Szipogást hallott, és Meryn arra számított, hogy Adelaide lesz az, aki elérzékenyül. Ő azonban mosolyogva nézett a párjára. Meryn meglepődve látta, hogy Byron az, aki a szemét dörzsölgette, mint egy álmos kisgyerek. Férfiasan megköszörülte a torkát.

– Nagyon örülnék, ha apának szólítanál! – Meryn rámosolygott, a férfi csak egy hatalmas mályvacukor volt. Szerelmesen nézett Adelaide-re.

– Van egy kislányunk! – mondta csodálattal teli hangon. Adelaide bólintott, majd egy villanásnyi gyors számítás villant át az arcán.

– Byron, a te kártyáddal megyek ma vásárolni! – Byron szórakozottan bólintott, széles, bolondos vigyorral az arcán. Aiden lehajolt, és megcsókolta a lány arcát.

– Köszönöm, hogy boldoggá tetted őket!

– Nem mintha én nem kapnék semmit az üzletből. Még sosem voltak szüleim – vonta meg Meryn a vállát.

– Coltont melletted hagyom a mai napra. Mondd meg neki, hogy ne vegye le a ruháit! – Aiden megcsókolta a halántékát, és felállt.

– Micsoda? – kérdezte Byron.

– Rájöttem, hogy Coltont jobban szeretem kutyaként! – Meryn befejezte a palacsintáját.

– Nem vagyok kutya! Farkas vagyok! – Colton megpróbált gőgösnek tűnni, de senkit sem győzött meg.

– Látnod kellett volna kölyökként! Azt hiszem, van itt valahol néhány vázlatom. Néhány Aidenről is – ajánlotta fel Adelaide.

– Nincsenek fotók? – kérdezte Meryn.

– Akkor még nem találták fel a fényképezőgépeket, kedvesem – magyarázta Adelaide óvatosan.

– Ó! – A lány Aidenre nézett. – A fenébe is, öreg vagy!

A férfi a szemét forgatta, és felállt.

– Jó szórakozást a vásárláshoz! Maradj Coltonnal! – Megcsókolta a lányt, majd elindult, de visszatért. A második csók addig tartott, amíg a lány feje szédülni nem kezdett. Vonakodva váltak el egymástól. Aiden megpuszilta a lány homlokát, és hátralépett.

– Légy jó! – Felkapott egy banánt a gyümölcstálból, és kisétált Gavriellel.

– Mindig jó vagyok! – Adelaide, Byron és Colton csak bámultak rá.

– Az vagyok! – Tovább bámultak.

– Többnyire.

– Ma nagyon jól fogjuk érezni magunkat – mondta Adelaide sugározva.

– Hurrá! – ujjongott Meryn gyengén. Utált vásárolni!

 

---

[1] Ez a tizedik Doktor (Doctor Who) ikonikus, francia nyelvű felkiáltása, ami azt jelenti: „Gyerünk!” vagy „Indulás!”.