Prológus 1- 2 - 1. Fejezet

PROLÓGUS 1

 

 

Adelaide McKenzie zihálva ült fel az ágyban. Odanézett, ahol a párja feküdt, még mindig mély álomban. Már a harmadik egymást követő éjszaka volt rémálma, amelyben végignézte, ahogy egy fiatal lányt, aki a fiáért, Aidanért kiált, meggyilkolnak.

Csendesen kibújt a takaró alól, felkapta a köntösét az ágy végéből, és lábujjhegyen kisétált a szobájukból. Csendben leballagott a lépcsőn, és a konyhába ment. Öt percnél tovább nem volt fent, amikor az udvarmestere, Marius is csatlakozott hozzá.

– Nem kellett volna felkelned, tökéletesen képes vagyok elkészíteni egy csésze teát – mondta, egy mosolyt villantva a férfira a székről, ahová Marius terelgette.

– Persze, hogy képes rá, de akkor kivel beszélgetne? Ez már a harmadik éjszaka egymás után, hölgyem, talán el kellene mondania Byronnak. – Marius leemelte a vízforralót a tűzhelyről, és a forró vizet a várakozó teáskannába töltötte. Másodpercekkel később a nő kedvenc teájának megnyugtató illata szállt felé.

– Nem akarom aggasztani őt! – csavargatta Adelaide a szalvétát a kezében.

Marius egy ciccegő hangot adott ki. – Nos Adelaide, tudod, hogy Byron ezt nem így látná.

Adelaide összerezzent, Marius csak akkor használta a nevét, amikor szerinte gyerekesen viselkedett. De nehezen tudta megfogalmazni, miért aggódik ennyire. Nem volt boszorkány, rémálmai voltak, nem pedig előérzetei. – Csak néhány buta, rossz álom, semmi több.

Marius töltött neki teát. – Rossz álmok, amelyek miatt három egymást követő éjszaka is felkelsz az ágyból? – vonta fel a szemöldökét.

A nő felsóhajtott, és az ajkához emelte a csészét.

– Majd beszélek erről Alice-szel, ő mindig képes perspektívába helyezni a dolgokat számomra.

Marius töltött magának is egy csésze teát, majd leült. – Józan paraszti esze van annak a lánynak – mondta önelégülten.

Adelaide elrejtett egy mosolyt. Amióta Alice Marius nevét adta Colton középső nevének, Marius mindkettőjüket roppantul elkényeztette. Belekortyolt a teájába, és gondolatban végigvette a napi teendőit. Remélhetőleg a mai varrókör csendes lesz, és lesz ideje beszélgetni Alice-szel.

 

*****

 

Adelaide megvárta, amíg a körülötte lévő hölgyek elfoglalják magukat az éppen aktuális feladatokkal, mielőtt odahajolt, hogy beszéljen Alice-szel.

– Kérdezhetek valamit?

Alice egy pillanatig csak bámult rá, majd a szemét forgatta, és folytatta a takaróján való munkát. Adelaide elmosolyodott, Alice volt kettejük közül a nyersebb.

– Az elmúlt néhány éjszakán a legszörnyűbb rémálmaim voltak.

Alice keze megdermedt, és félelemmel a szemében nézett fel. – Láttál egy sötét hajú, szürke szemű nőt és egy gyereket?

Adelaide megrázta a fejét. – Nem, zöld a szeme, és nincs gyermeke.

– De Aident hívja.

– Coltonért kiált. – Pontosan egyszerre mondták.

A szoba túloldalán Tabitha Armstrong élesen beszippantotta a levegőt. – Mit mondtál az előbb?

A szobában lévő összes nő elcsendesedett, és Adelaide felé fordultak, aki bosszúsan összenézett Alice-szel, mielőtt felállt volna, hogy szembe forduljon a többiekkel.

– Az elmúlt három éjszaka rémálmaim voltak, amelyekben meggyilkoltak egy fiatal nőt, aki a fiamért, Aidenért kiált.  

Tabitha szeme elkerekedett. – A húgom, Myra Viharvárban él. Ő Graham és Hunter Armstrong édesanyja. Graham, mint tudod, a Delta egység vezetője, Hunter pedig Caiden Ironwood alatt szolgál a Nu egységben. Myra az elmúlt napokban kifejezetten aggódva hívogatott, ráadásul rémálmai voltak egy fiatal nőről, aki Grahamet szólogatja.

– Ez nem lehet véletlen! – mondta Alice halkan.

Tabitha letette a kötését. – Kik azok a fiatal nők?

Adelaide a szíve mélyén tudta, ki az az alacsony, zöld szemű nő, és az igazság halálra rémítette. – Ők a jövendőbeli lányaink, a fiaink párjai.

Alice felállt, és letette a takaróját a székére.

– Hölgyeim, sajnálom, de a mai találkozót rövidre kell zárnunk, Adelaide-nek és nekem sürgős dolgunk van!  

A nők azonnal felálltak, és összeszedték a holmijukat. Együttérzőnek és aggódónak látszónak, a nők gyorsan távoztak, és a szoba hamarosan kiürült. Alice a táskájába pakolta a takaróprojektjét, és leült.

Adelaide Alice felé fordult. – Ez hirtelen jött, van valami terved? – kérdezte, visszaülve a helyére.

Alice elmosolyodott, és megrázta a fejét.

– Nincs, de semmit sem érnénk el úgy, hogy ezek a kotnyeleskedők ott lógnak minden szavunkon.

– Látom, Ms. Alice tud a rémálmokról – mondta Marius mosolyogva, miközben teát hozott mindkettejüknek.

Adelaide felkacagott. – Tud, és nagyon szeretné kideríteni az okát.

Marius bólintott. – A hölgyek éppen erről beszélgettek, amikor elmentek.

Adelaide az alsó ajkát harapdálta, amíg Marius az orrára nem koppintott. A férfira mosolygott, majd abbahagyta. – Van egy ötletem, de Byronnak nem fog tetszeni.

Alice szeme felcsillant. – Fejtsd ki bővebben!  

Marius felsóhajtott. – Ó, kedvesem! – A tálalókocsira terítette a konyharuhát. – Megyek, összeszedem a hozzávalókat a tortához.

Adelaide bólintott. – Köszönöm, Marius!

Miután Marius becsukta maga mögött az ajtót, Adelaide a legrégebbi barátnőjéhez fordult. – Semmi sem fontosabb számomra, mint a fiaim boldogsága! Biztos vagyok benne, hogy a többi anya is így érez. – Alice bólintott. – Mi lenne, ha megkérnénk Airgead vént, hogy vessen ki egy varázslatot, ami a fiúkhoz vonzza a párjaikat. Nem mintha elmehetnének csavarogni, hogy esetleg találkozzanak ezekkel a lányokkal.

Alice szeme tágra nyílt, aztán elmosolyodott. Minden alkalommal, amikor így mosolygott rá, Adelaide láthatta, honnan ered Coltonnak az az ördögi vonása. – Szerinted képes lenne rá?

Adelaide egy pillanatig elgondolkodott. – Szerintem igen. Nem ártana megpróbálni.

Alice hátradőlt a székében. – A neheze az lesz, hogy elkapjuk Rowant egyedül, távol a tanácstól, hogy előadjuk a kérésünket. – A nő elkomorodott. – Tudod, hogy Byron dühöngeni fog, ha megtesszük ezt, és Aiden is. Olyan horderejű változtatásokat akarunk végrehajtani, amelyek az egység összes harcosát érinteni fognak.

Adelaide a kezére nézett. – A szívem mélyén tudom, hogy ha nem teszünk valamit, a fiaink elveszítik a párjaikat. – Felnézett, az elszánt elhatározás erőt adott neki. – És hideg nap lesz a pokolban, mielőtt ezt megengedném!

Alice felállt. – Akkor mire várunk?

Adelaide felállt, és Alice karjába karolt. – Nincs jobb alkalom, mint a most!  

Alice kuncogott. – Talán ha szerencséd van, Byron el fog fenekelni téged.

Adelaide felzihált, érezte, ahogy felforrósodik az arca. Megköszörülve a torkát, peckesen felszegte az állát.

– Úgy mondod, mintha ez nem lenne természetes! – kacsintott a barátnőjére.

Alice kuncogásban tört ki, miközben a garázs felé indultak.

Bocsáss meg, szerelmem, de ez a fiunknak szól.

 

*****

 

– Adelaide, szerelmem, megjöttem! – hallotta Adealide Byron kiabálását, amint az belépett a házba.

Lenyelte az epét, ami a torkán akart felkúszni. Minden olyan gyorsan történt. Airgead vénnek megvolt minden szükséges összetevője a varázslathoz, és a szerencse úgy hozta, hogy éppen telihold estéje volt. Mielőtt ő és Alice elhagyták volna a férfi birtokát, a varázslat már ki volt vetve. Nem volt elég ideje arra, hogy mentálisan felkészüljön arra, hogy elmondja Byronnak, mit tett. A kezét tördelve járkált az íróasztala előtt, várva, hogy a férfi megtalálja.

Nem telt sok időbe, mire az ajtó kilendült, és belépett a szerelme az ajtón. Érezte, hogy elakad a lélegzete, mint mindig a férfi láttán.

Byron szélesen elmosolyodott, majd beleszimatolt a levegőbe. A tekintete az asztalon lévő két süteményen landolt, majd összeszűkült a szeme. – Mi történt?

– Nem is tudom, hogyan mondjam el neked – kezdte Adelaide.

Byron szeme megtelt aggodalommal, átment a szobán, majd dörzsölni kezdte a nő karját. – Édesem, szerelmem, csak lélegezz! Minden rendben lesz!

Adelaide bólintott. – Tudom, ezért tettem. Azt akartam, hogy minden rendben legyen.

Byron felvonta a szemöldökét. – Mit csináltál?

Adelaide nagyot nyelt, a férfi szeme pedig tágra nyílt.

– Szerelmem, mi a fenét csináltál?

Adelaide a férfi mögötti bőrszékre mutatott. – Ülj le!  

Byron habozott, de engedelmeskedett. A nő tudta, hogy a férfi bármit megtenne, hogy megkönnyítse a dolgát, áldja meg érte az ég.

– Nos, bármi is történjék, meg kell esküdnöd nekem, hogy nem hagyod el azt a széket! – A nő az alsó ajkába harapott.

– Soha? – kérdezte a férfi.

A nő a szemét forgatta. – Nem, persze, hogy nem, a becsületedre apellálok, hogy addig nem kelsz fel abból a székből, amíg el nem száll a haragod. – Érezte, hogy megszakad a szíve a férfi fájdalmas ábrázatát látva.

– Soha nem bántanálak téged, soha ebben az életben – suttogta.

– Jaj, ne, drágám! – Adelaide a férfi karjai közé vetette magát, és csókokkal szórta az arcát. Mint a morgós medve, aki volt, a férfi elfogadta a szeretetét, időnként úgy mozdítva az arcát, hogy elkapja a nő ajkát.

– Soha nem gondolnám, hogy bántani tudnál, csak azt hiszem, szükséged lehet egy kis időre, hogy lehűtsd magad, ennyi az egész. Amíg te itt ülsz, addig én segítek Mariusnak befejezni a nagy, ünnepi vacsorádat. – Felállt, és rámosolygott a férfira.

Byron beleszimatolt a levegőbe. – Homár, lazac, steak és azok az apró fokhagymás krumplik, amiket imádok. Asszony, mit csináltál? – követelte.

– A szavad? – kérdezte a nő.

A férfi bólintott. – A szavamat adom, hogy ha annyira feldühít, amit mondasz, hogy időre van szükségem, hogy lehűtsem magam, akkor ebben a székben maradok!

– Éjszakánként rémálmaim vannak – vallotta be a nő, de képtelen volt a férfi szemébe nézni. – Az elmúlt három éjszaka minden éjjel. Ugyanaz a rémálom, ami vérrel és gyilkossággal végződik. – Vett egy szaggatott lélegzetet, és lopva a párjára pillantott. Annak azonnal aggodalom töltötte el a szemét, fel akart állni, de a nő feltartotta a kezét. – Van még más is.

A férfi hátradőlt a székben. – Folytasd csak! Annyi időd van, amennyire csak szükséged van.

Adelaide szörnyen érezte magát, hogy a férfi annyira megértő volt. Hirtelen ostobának érezte magát, amiért ezt eltitkolta előle. De szinte mintha kényszerítve lett volna, hogy cselekedjen.

– Beszéltem Alice-szel erről.

– De velem nem?

– Nem akartam, hogy aggódj.

– Az istenadta kiváltságom, hogy aggódjak érted! – morogta.

– Ahogy az enyém is, hogy segítsek megkönnyíteni a terheidet – vágott vissza.

– Megértettem – bólintott a férfi. – Gyerünk, szerelmem!

– Nos, Alice beismerte, hogy neki is vannak rémálmai. Tabitha kihallgatott minket, és azt mondta, hogy a húgának, Myrának is vannak rémálmai.

– Szerelmem, ez komoly dolog. Nem lehet véletlen, hogy a közösségünkből három nőnek is egyszerre vannak rémálmai.

– Örülök, hogy így gondolod – kezdett el Adelaide fel-alá járkálni a férfi előtt.

– Csak mondd el! – ösztökélte Byron gyengéden.

– Alice és én rávettük Airgead vént, hogy vessen ki egy varázslatot, hogy elhozzuk a fiunk párját hozzá! –  bökte ki a nő.

Byronnak arcára fagyott a döbbenet.  

– Bocsánat, azt hittem, azt mondtad, hogy megbabonáztattad Rowannal Aident.

Adelaide megrázta a fejét, a férfi pedig megkönnyebbülten lélegzett fel. A nő az alsó ajkába harapott. – Nem Aident babonázta meg. Ez egy olyan varázslat volt, amely elhozza az egység harcosainak a párjaikat, így nem lesznek veszélyben.

Byron állkapcsa megfeszült. – Ez az összes egységharcost érinti Lycaoniában? – kérdezte halkan.

A nő bólintott.

– Nem gondoltad, hogy Aidennek vagy nekem tudnunk kell erről?

Adelaide tétovázott, hogy hogyan magyarázhatná meg, hogy minden olyan gyorsan történt.

Lenézve látta, hogy a férfi szeme feketére váltott. Akaratlanul is végigfutott a hideg a gerincén. Byron állat volt az ágyban, amikor nem tudta kontrollálni, hogy a szeme ne változzon.

Byron fel akart állni, a nő pedig a székre mutatott. – Megígérted.

Hátralépett az ajtó felé, átjárta az izgalom. Régen volt már, hogy a férfi ennyire elvesztette az önuralmát.

– Oké, szerelmem, akkor én most megyek a konyhába...

Byron felüvöltött, és felállt, kezei a szék karfájába vájtak. Szavához híven azonban nem mozdult el a helyéről.

– Jaj, istenem! – suttogta a nő.

A férfi halk morgással elvigyorodott, és elővillantak az agyarai. – Adelaide, szerelmem?

– Igen? – zihálta a nő.

– Fuss!

A nő méltatlanul felnyikkant, majd a lépcső felé iramodott, érezte a férfi forró leheletét és a nyakát csipkedő éles fogait. Ha tudta volna, hogy a harcosaik megbabonázása ilyen reakciót vált ki a férfiból, már régen tett volna valami hasonlót.

 

PROLÓGUS 2

 

 

– Aiden, gyere, keress meg! – incselkedett vele egy halk hang. Aiden körülnézett, az Alfa és a Béta barakkok közötti erdőben volt. Vakon botladozva nem látta, hol rejtőzik a lány. A növekvő félelem érzése ellenőrizetlen sebességre gyorsította a szívét.

– Hagyd abba a játékot, és gyere elő! – kiáltotta.

– Savanyújóska! – Női nevetés visszhangzott a fák között.

– Gyere már, nincs több játék! – kiáltotta. Nem volt más, csak csend.

– Ez nem vicces, gyere ki!

– Aiden! – törte meg a lány sikolya a csendet. Aiden a nő hangja felé rohant. Amikor a tisztásra ért, dühösen felüvöltött. A nő egy egyre növekvő vértócsában feküdt. Hosszú, barna haja keretbe fogta kétoldalt törékeny testét. Puha, fehér csipkés nyári ruhát viselt, és a legszebb nő volt, akit valaha látott. Ő volt a párja, és haldoklott. Odarohant hozzá, térdre rogyott, és a karjába emelte a kicsi testét.

– Maradj velem, kicsim, kérlek! – könyörgött.

– Miért nem kerestél meg? – Nagy zöld szemeiben annyi fájdalom tükröződött.

– Nem tudtam! – Fojtogatták a szavak.

– Örökké szerettelek volna! – És akkor lecsukódtak a szemei.

 

*****

 

Aiden a mellkasát szorongatva ült fel az ágyban. Az elmúlt két hétben erről a nőről álmodott, a hosszú, puha, barna hajával, kifejező zöld szemével és halvány bőrével. Olyan ártatlannak és törékenynek tűnt. A legtöbb éjszaka csodálatosak voltak az álmok, de három éjszakával ezelőtt rémálmok kezdődtek, és halálra rémült, hogy a párja odakint van, és fogalma sincs, hol keresse.

Átvetette a lábát az ágyon, és előrehajolt, könyökét a térdére támasztotta, arcát a tenyerébe temette. Próbálta lerázni magáról az érzést, hogy valami rettenetesen rossz. Sóhajtva felült, és megdörzsölte az arcát. Felállt, és úgy döntött, hogy nem zuhanyozik le, ma gyakorlatozás volt soron, és alig egy óra múlva úgyis izzadt és büdös lesz.

Felvette a gyakorlóruháját, és lement a földszintre. Gavriel az asztalnál ült, és fintorogva nézett a kávésbögréjébe.

– Te is? – kérdezte Aiden. Gavriel felnézett és bólintott.

Eddig ők ketten voltak az egyetlenek az egységükben, akik álmodni kezdtek a párjukról. Elméletileg megértette a vén aggodalmát a következő generációért. Eleinte szélsőségesnek tűnt, hogy varázslatot vessen ki, hogy elhozza hozzájuk a párjukat, de a rémálmaival együtt egyre sürgetőbbnek érezte a dolgot. Talán mégiscsak igazuk volt. A fenébe!

– Rossz? – kérdezte Aiden, ismét a helyettesére fordítva a figyelmét.

– Azt hiszem, a párom lehet, hogy szellemi fogyatékos, vagy ez, vagy súlyos belsőfül-rendellenessége van. Minden este mintha csak távolról figyelném, soha életemben nem láttam még ennyire balesethajlamos embert. Félek, hogy megöli magát, mielőtt megtalálnám. – Gavriel elkomorult. Aiden összerezzent. Gavriel volt az egyik legelegánsabb, legkecsesebb férfi, akit ismert. Mit gondolhatott a sors, hogy egy ilyen nővel hozza össze őt?

– Te? – kérdezte Gavriel.

– Megint meggyilkolták. Nem értem oda időben – suttogta Aiden. Gavriel letette a csészéjét.

– Aiden, csak szólj, és elkezdjük keresni őt!

– Köszönöm, elfogadnám, de fogalmam sincs, hol kezdjem el.

– Ti ketten különösen komornak tűntök ma reggel! – Colton besurrant, és azonnal a kávéskannához ment.

– Nehezen aludtam el – mondta Gavriel simán, tudálékos pillantással bólintva Aiden felé. Aiden egy mosollyal viszonozta, hálás volt, hogy nem kell tovább beszélnie a rémálmáról.

– Szóval, mi a mai napirend? – Colton megfordult, kezében a kedvenc bögréjével. Egy karikatúra volt rajta, amelyen egy bögyös sörcsapoló lány volt látható, aki két söröskorsót tartott a kezében, a felirat pedig így szólt: „Szeretem a nagy korsókat, nem tagadom”. Aiden érezte, hogy mosolyra húzódik a szája. Csak Colton volt képes ilyen könnyen kirángatni őt a rosszkedvéből.

– Gyakorlatokat csinálunk. – Aiden belekortyolt a kávéjába.

– Melyikeket?

– Az összeset?

Colton fuldokolni kezdett a kávéjától. – Az összeset?

– Az összeset. Az utolsó szálig! Addig megyünk, amíg össze nem esünk! – Aiden úgy gondolta, hogy ha a kimerültségig kell hajtania magát, hogy ne álmodjon, akkor magával rántja a férfiakat is a nyomorúságos útra.

– Jelenthetek beteget? – Colton köhögést színlelt.

– Nem! Hívd fel Lorcant és Saschát, ma a Bétával és a Gammával edzünk. Tájékoztasd őket, hogy a mi létesítményeinket fogjuk használni! – Aiden kiürítette a kávéscsészéjét, miközben Gavriel is befejezte a sajátját. Mindketten elindultak az egység gyakorlóterére, maguk mögött hagyva Coltont nyafogni és nyögdécselni. Aiden gyakorlatokat kezdett kiabálni a korán érkezőknek. Megfordult, hogy az erdőt bámulja.

Ez csak egy álom volt. A nő nem valódi. Aiden nagyot sóhajtott, és a férfiakra koncentrált. Nem volt szüksége egy nőre, aki összezavarja az életét, és az is biztos, hogy nem volt szüksége figyelemelterelésre.

 

ELSŐ FEJEZET

 

 

– Imádom a rock and rollt, szóval dobj még egy érmét a zenegépbe, bébi! – Meryn felhangosította az iPodját, és rázkódni kezdett a B52’s ritmusára. Úgy ébredt, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett egy felfedezőútra. Ezért bedobta a laptopját a hátizsákjába, és bepattant a kocsijába. Harminc perccel később leparkolt egy régi országút szélén, és elindult gyalog. Most egy magas, nagyon hivatalosnak tűnő drótkerítést bámult. Veleszületett kíváncsisága, amely a múltban nem egy balhéba sodorta már, párosulva azzal a furcsa érzéssel, hogy előre kell mennie, arra sarkallta, hogy átmásszon a kerítésen, hogy megnézze, mi van mögötte. Megvonta a vállát, és elkezdett mászni. Gyorsan arra következtetésre jutott, hogy a kerítésmászás sokkal nehezebb, mint amilyennek a tévében látszik. Átjutott a kerítés tetején, lemászott néhány lábnyit, majd a maradék távolságot áthidalva leugrott a földre. A zene ritmusára rázva a fejét körülnézett, majd elindult előre.

Október volt, és a csípős, levelektől és a föld szagától illatozó őszi levegő tökéletes napot teremtett a túrázáshoz és felfedezéshez. Felhúzta a cipzárt a kapucnis pulóverén, amikor átvonult egy felhő a nap előtt, csökkentve a délutáni hőmérsékletet. Mindig három számmal nagyobb felsőt hordott, amik így kényelmesek és bekuckózósok voltak, mint egy puha takaró. Egész nyáron az őszi időjárásra várt, hogy végre újra felvehesse a kapucnis felsőjét.

Az egyetlen dolog, amit nem szeretett a viselésükben, az volt, hogy általában eltakarták a kedvenc pólóit. Ma egy régi Tini Nindzsa Teknőcös pólót viselt, amit egy turkálóban talált. Ezt egy fehér termopóló fölé húzta, és elégedett volt az eredménnyel. A mintás pólók voltak a gyengéi.

Ahogy a szél felerősödött, kezdte megbánni, hogy levágatta a haját. Beletúrt a rövid, tüsi frizurájába, és elvigyorodott. Imádta, hogy milyen könnyű volt ápolni, és szórakoztató, pimasz kinézetet adott neki. De a fenébe is, ha a tarkója nem fázott. Jegyzet saját magának: Vegyél több sálat! Már éppen folytatni akarta a sétát, amikor a szeme sarkából észlelt mozdulat megdermesztette a lépte közepén. Megfordulva egy magas, szőke, zöld szemű férfit pillantott meg, aki szórakozottan bámult rá, miközben egy... talán egy támadófegyverre támaszkodott? Kihúzta a fülhallgatóját a füléből.

– Ööö, helló!

– Szia, kicsikém! Tudtad, hogy magánterületen vagy?

– Tényleg? Fogalmam sem volt róla! – komorodott el Meryn.

A férfi felvonta a szemöldökét. – A három méter magas kerítés közvetlenül mögötted nem árulta el?

Meryn megfordult, hogy a kerítésre nézzen.

– Hogy került az oda? – Úgy tett, mintha megdöbbent volna.

– Vicces vagy. De nem eléggé ahhoz, hogy elkerüld a bajt! – A férfi tett egy lépést előre, a nő pedig hátrált egyet.

– Csak kíváncsi voltam, mi van itt mögötte.

Az erdőből minden oldalról újabb férfiak kezdtek kiözönleni. Pánikba esve Meryn megfordult, és a kerítéshez rohant. Nagy kezek ragadták meg és húzták vissza.

– Tegyél le, te seggfej! – ordította, miközben a férfiak döbbenten néztek egymásra.

– Hagyd abba a vergődést! Aú! Ne próbálj tökön rúgni! – üvöltötte a szőke férfi, miközben Meryn hasztalanul rúgkapált.

– Ez testi sértés és bántalmazás!

– Te vagy az, aki bántalmaz engem, te őrült nőszemély! Azt hiszem, eltörted az orromat! – Végre a férfinak sikerült úrrá lenni a helyzeten, és a felkarjánál fogva távol tartotta magától a nőt.

Meryn tehetetlenül nézett körül, ahogy a férfi markában lógott. Reményei a meneküléssel kapcsolatban szertefoszlottak, amikor meglátta, hogy most már nem kevesebb, mint tizenkét nagydarab, felfegyverzett pasas veszi őket teljesen körül.

– Oké, láttam ezt a filmet, és nem tetszett. Most már hazamehetek? – Szemügyre vette a férfiak katonai felszerelését, és lehunyta a szemét. – Nem láttam semmit, esküszöm!

– Ki küldött? – Meryn kinyitotta a szemét, és egy másik szőke férfit látott előre lépni. Először azt hitte, hogy rokona lehet annak a fickónak, aki fogva tartja, de ennek a férfinak borostyánszínű szeme volt, nem zöld. Magasabb arccsontjai és teltebb ajkai is voltak. Gyönyörű kombináció volt.

– Senki!

– Szóval, egyszerűen csak úgy döntöttél, hogy átmászol egy véletlenszerű kerítésen, csak hogy megnézd, mi van a túloldalon? – nem tudta elrejteni a kérdésben a szarkazmust.

A lány kétségbeesetten bólintott. – Valójában igen. Most költöztem a városba, és ma, amikor felébredtem, ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy felfedezőútra menjek. Ez hozott ide. – Észrevette, hogy a férfiak jelentőségteljes pillantásokat vetnek egymásra.

– Szóval ti olyan félkatonai alakulat vagytok? Titkos CIA kiképzőbázis? Az király lenne! – kérdezte Meryn.

Minden tekintet visszafordult rá. A lány összerezzent, és ismét lehunyta a szemét.

– Úgy értem, nem látok semmit, nem hallok semmit, és egészen biztosan nem mondok semmit.

A mögötte álló férfi felhorkant, miközben Meryn a közeledő férfihangok hallatán ismét kinyitotta a szemét. Az erdőből újabb két férfi bukkant elő. Az egyik mintha siklott volna a lehullott levelek felett, a másik hanyagul gázolt át rajtuk, mélykék szemei keményen villogtak. Olyan férfinak tűnt, aki örökös morcosságra van ítélve.

A morcos végignézett rajta. – Hogy hívnak?

– Ezek nem azok a droidok, akiket keresel! – mondta a lány. A tőle balra álló, alacsonyabb, vörösesbarna hajú férfi felnevetett. A nagydarab fickó dühös pillantás villantott rá.

– Csönd legyen, Keelan! – Visszafordította a tekintetét a nőre.

– Ugyan már, ez a Csillagok háborúja – magyarázta Keelan.

– Csillagközi háborúkban harcol? – kérdezte a férfi aggódva.

A lány a fickóra nézett. – Ez most komoly?

Az már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, és megdermedt. Behunyta a szemét, és hátravetette a fejét. Izmos mellkasa kitágult, ahogy mély levegőt vett. Az egész teste megremegett. A feje hátrarándult, és amikor végigmérte a lányt tetőtől talpig, döbbent kifejezés ült ki az arcára.

– Levágtad a hajadat! – suttogta.

A nő bólintott, majd megdermedt. Honnan a fenéből tudta ezt a fickó? Meryn küzdeni kezdett, hogy a földre kerüljön. Valami furcsa dolog történt, és ki kellett jutnia onnan.

– Szóval, mit csináljunk vele? – kérdezte a fogvatartója, úgy rázva Meryn kis testét, mintha rongybaba lenne. A nagydarab férfi szeme egyszínű feketévé vált, és halk morgás tört elő a torkából. Morogva előrelépett, majd kirántotta a lányt a szőke férfi kezéből, és magához szorította. A fogait csattogtatva vicsorgott a többi férfira.

– Vissza, az a nő a párja! Vissza, Colton, ez parancs! – kiabálta egy sötét hajú férfi. Meryn érezte, ahogy a hatalmas termetű alak a feje búbjához dörzsöli az arcát, mintha csak meg akarná jelölni a saját illatával. Pánikot érzett, amikor a férfiak távolodni kezdtek. Normálisnak tűntek. Nem vicsorogtak és nem morogtak. Kinyújtotta a kezét a szőke férfi felé.

– Kérlek! Ne hagyd, hogy elvigyen!

A szőke férfi láthatóan vívódott. – Aiden, megijedt! Nyugodj meg! – kiabálta.

Az őt fogva tartó férfi üvöltése majdnem kiszakította a dobhártyáját. Ezután átvetette a nőt a vállán, aki vadul ficánkolt, hogy lejusson. Meryn gyomra majd’ kettészakadt, ahogy a férfi válla futás közben folyamatosan nyomta a hasát. A derekába kapaszkodva teljes erőből beleharapott a férfi hátába a veséje tájékán. A férfi üvöltve megfordította, és a karjaiban ringatva ölelte magához. A tempója felgyorsult, ahogy megfordult, és villámgyorsan átvágott a fák között.

– Neandervölgyi! Tegyél le! Azonnal tegyél le! – Apró öklei a férfi mellkasát és fejét püfölték. Az figyelmen kívül hagyta a lány erőfeszítéseit. Amikor előbukkant egy nagy ház, a nő még jobban kezdett küzdeni, mert tudta, hogy ha a férfi beviszi, soha többé nem fog tudni kijutni. A fickóra ez nulla hatást gyakorolt. Berúgta az ajtót.

A földszint elmosódott, ahogy a férfi végighaladt a házon. Felszaladt a lépcsőn, majd végig egy hosszú folyosón. Túl hamar kinyitott egy ajtót. Gyorsan becsukta maga mögött, mielőtt letette volna a lányt. Hátradőlt, és mosolyogva nézett le rá. Még akkor is mosolygott, amikor a lány ökle az orrához csapódott. Megrázta a fejét, mintha próbálna koncentrálni.

– Engedj el! – A lány lába a férfi sípcsontjába rúgott, aki méltatlan sikolyt adott ki.

– Asszony, ne püfölj már! – harsogta.

– Ez emberrablás és törvénytelen fogva tartás! – Előrerántotta a hátizsákját, és kivette a telefonját. A férfi kitépte a kezéből. Megragadta a hátizsákját is, hogy elvegye tőle, de a nő mindkét kezével erősen tartotta.

A férfi frusztráltan a feje fölé emelte, de a lány továbbra sem engedte el, egyszerűen csak lógott a pántokon. A férfi megrázta a táskát, és Meryn végül elvesztette a szorítását, és a földre zuhant. Az ülő helyzetből mogorván meredt fel a fickóra.

– Te vagy az a puha, nőies nő az álmaimból? Az én gyengéd ártatlanságom? Te, a rövid hajaddal, a koszos tornacipőddel és a serdülőkor előtti férfiruháddal? – Zavarodottnak tűnt a hangja. Előrehajolt, és újra mély levegőt vett.

– Miért szaglászol engem? – hátrált, a kezén és a lábán kúszva hátrafelé.

– Ó, Istenem, ez olyan, mint a Bárányok hallgatnak? – zokogta, miközben könnyek patakzottak az arcán. – Nem akarok lemenni a gödörbe! Nem fogom bekenni a bőrömet! Nézz rám, nem fogod tudni hordani a bőrömet, rá se menne a te hatalmas seggedre! – ordította torkaszakadtából.

A férfi óvatos lépést tett hátrafelé.

– Mindjárt visszajövök! – Megfordult, és kimenekült a szobából. Meryn hallotta a halk kattanást, ahogy az ajtó bezáródott. Aztán hallott valamit, amitől az agya teljesen pörögni kezdett.

– A párom kibaszottul megőrült!

 

*****

 

Meryn felugrott, amikor az ajtó becsukódott, és megpróbálta kinyitni. A fenébe, be volt zárva. Pár? Mit értett a pár alatt? Az ablakhoz szaladt, és lenézett. Legalább három emelet magasan volt, így lehetetlen volt kiugrani. Már éppen vissza akart fordulni a szobába, amikor meglátta a férfit, aki elkapta a kerítésnél, amint a hátsó udvarra fut. A nagydarab szőkét, akit Aiden Coltonnak nevezett. Figyelte, ahogy Colton elkezdte levetni a ruháit. Oldalra döntötte a fejét, hogy megcsodálja a látványt. A fickónak nagyszerű feneke volt. Egy pillanattal később már kezdte azt hinni, hogy az egyik katona beadott neki néhány hallucinogént, mert az egyik pillanatban Colton még egy remek seggű férfi volt, a következőben pedig egy hatalmas kutya, aki az erdőbe futott.

Visszatámolygott az ablaktól, megbotlott egy drágának tűnő szőnyegben, és egyenesen a fenekére esett. Most aztán szarban volt. Egyes számú tény: a nagydarab fickó, aki morogva idehozta, az egyik legszexibb férfi kellett, hogy legyen, akit valaha is látott életében. Igazából az összes férfi gyönyörű volt, de volt valami abban a nagydarab állatban, akivel legszívesebben összebújna és szundikálna egyet... egy hosszú, forró szexszel teli délután után. Kettes számú tény: legalább egy itteni pasi kutyává változott. Hármas számú tény: senki sem tűnt annyira aggódónak amiatt, hogy elrabolták őt, így valószínűleg segítség sem volt úton. Egyedül volt. Miért történt vele ez a sok őrültség? Csak vonzotta az őrült szarságokat?

Hallotta, hogy nyílik az ajtó, és a nagydarab fickó lassan besétált, majd becsukta maga mögött az ajtót. Felállt és addig hátrált, amíg a falnak nem ütközött. A férfi feltartotta a kezét.

– Aiden a neved, igaz? – kérdezte. Valahogy az, hogy nevet adott neki, kissé kevésbé ijesztővé tette, és valószínűbbé, hogy lehet vele érvelni.

A férfi bólintott. – Nem foglak bántani.

Mély, szexi hangját be kellene tiltani.

– Biztos vagyok benne, hogy az összes sorozatgyilkos ezt mondja az áldozatainak. – Szemügyre vette az éjjeliszekrényen álló lámpát.

– Csak beszélgetni akarok! – Szavai óvatosak voltak, és gyengéden beszélt.

– Gondolom, a kutyaembereidről akarsz beszélni. – Meryn közelebb húzódott az éjjeliszekrényhez.

– Kutyaemberek? Ó, láttad Coltont! Igen. Hogy magyarázzam ezt meg? – Megdörzsölte a tarkóját, az arca szégyenlős kifejezést öltött. Ha nem az elrablója lenne, azt mondaná, hogy imádnivalóan néz ki.

– Kezdjük a kutyás dologgal – javasolta.

– Colton az egyik férfi az egységből, akivel együtt szolgálok. Az egységben minden férfi egy kicsit... más, mint a legtöbb ember. Colton történetesen alakváltó. Át tud változni farkassá.

Meryn pislogott. Aztán megint. Anélkül, hogy elfordította volna a tekintetét a férfiról, végigsimított ujjaival a nehéznek tűnő lámpatalpon.

– Szóval, farkas vagy? – kérdezte, nem igazán kíváncsian a válaszra.

A férfi sértettnek tűnt. – Természetesen nem!

A lány megkönnyebbülten lélegzett fel.

– Én medve vagyok!

Meryn lehunyta a szemét. – Miért pont én? Miért mindig velem történnek ilyen szarságok? – Amikor kinyitotta a szemét, a férfi egy kicsit közelebb húzódott hozzá. Megfeszült. A férfi közelebb hajolt, és beleszagolt a hajába.

– Te most szaglászol engem? – kérdezte hitetlenkedve.

– Biztosra akarok menni. Hadd kérdezzek valamit, vonzódsz hozzám? – nézett összevont szemöldökkel rá.

– Úgy érted, hogy akarok-e veled forró, izzadós szexet folytatni? – kérdezte.

– Nem! Várj! Akarsz?

– Erre nem válaszolok!

– Vannak ismereteid az állatokról?

– Azt hiszem, annyit tudok, amennyit a legtöbb ember tud.

– Tudod, hogy a farkasok egy életre párosodnak?

– Ahogy a hattyúk is. – Ezt a National Geographicon látta. A férfi meglepettnek tűnt.

– Tényleg? Valóban?

– Igen – bólintott.

– Ezt nem is tudtam.

– Mit akartál ezzel mondani?

– Bocsánat, elterelődött a figyelmem! A lényeg az, hogy az olyan embereknek, mint én és Colton, egy párunk van az életben, mint a farkasoknak a vadonban. Te vagy az én párom – mosolygott rá a nőre.

Ó, egek, párosodni akart vele!

Meryn megragadta a lámpát, és kihúzta a kábelt a foglalatból.

– Ez valami furcsa szekta? – Olyan erősen vágta a férfihoz a lámpát, ahogy csak tudta. Elégedetten mosolyodott el, amikor az lepattant a férfi fejéről. Az elégedettség azonban rövid életű volt, mert a férfi ingerült tekintete felé fordult. Meryn felugrott az ágyra, és addig araszolt, míg beszorult a sarokba, háta mögött a másik éjjeliszekrény, közöttük pedig a hatalmas franciaágy.

– Nem leszek a kollektíva része! Nem vagyok hajlandó megszülni a gyerekeidet! Az ellenállás nem hiábavaló! – ordította, és felkapta a második lámpát. A férfi megfordult, és kimenekült a szobából. Meryn nehezen lélegezve, remegő kézzel letette a lámpát. A pasas úgy tűnt, mintha menekülne a felé dobott tárgyak elől. Úgy döntött, hogy át kell kutatnia a szobát és a fürdőszobát további eldobható tárgyak után. Jobban érezve magát, hogy immár volt egy kis terve, munkához látott.

 

*****

 

Aiden leült az emberei közé a földszinten. Meghagyta Lorcan egységének, hogy őrjáratokat állítsanak fel arra az esetre, ha más nők is úgy döntenének, hogy átmásznak a kerítésükön. Hogy tudott egyetlen apró nő ennyi átkozott galibát okozni?

– Élénk a nő! – mondta Darian vigasztalóan.

– Az idő felében fogalmam sincs, mit beszél – nyögte Aiden.

– Persze, hogy nem tudod, hiszen nőből van! – vágta rá Keelan.

– Hadd nyugodjon meg! Már jó pár órája fent van, lassan éhesnek kell lennie. Talán azzal, hogy ételt adsz neki, megmutathatod neki, hogy gondját akarod viselni, és jó párja akarsz lenni – javasolta Gavriel.

– Ez nem rossz ötlet. Tudom, hogy az ételtől mindig jobban érzem magam – bólintott Aiden. Talán egy kellemes, csendes vacsora, ahol megismerhetik egymást, pont erre volt szükségük.

– Van itt valami étel?

– Maradék onnan az olasz helyről, ahol a múltkor voltunk, még mindig jónak kell lennie – emlékeztette Keelan.

– Oké, megpróbálom megetetni, és rávenni, hogy hallgasson meg. – Aiden megújult céltudatossággal állt fel. Az emberei viszont aggódónak tűntek.

– Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz! – Elmosolyodott, egyre magabiztosabbnak érezte magát. Végül is, csak képes elboldogulni egy kicsi emberi nősténnyel.

 

*****

 

Meryn hallotta, ahogy a férfi az ajtóhoz ér, és felugrott. Felkapta a nehéz porcelán WC-tartály fedelet, odarohant az ajtó melletti hosszú komódhoz, és felmászott a tetejére. Visszatartotta a lélegzetét, amikor az ajtó résnyire kinyílt. A férfi még csak egy lépést tett a szobába befelé, amikor a nő teljes erőből lecsapott a fedéllel a fejére. Hangos csattanással esett térdre. A kezéből kiesett két hungarocelldoboz, és a padlón landolt. A férfi négykézláb dülöngélt egy darabig, mielőtt előrebukott volna. Meryn remegve leejtette a WC-tartály fedelet, leugrott a komódról, majd kirohant a szobából. Végigsprintelt a folyosón és lefelé a lépcsőn. Ha sikerülne kijutnia a házból, valahogy visszatalálna a kerítéshez, onnan pedig a kocsijához. Éppen kinyitotta volna a bejárati ajtót, amikor megragadták hátulról. A szőke férfi, Colton megint lefogta.

– Engedj el!

– Kizárt dolog, tökmag! – Fájdalommal teli üvöltés visszhangzott az emeletről.

– Oké, tudom, hogy felbosszantottam, de kérlek, engedj el!

– Mit csináltál?

– Fejbe vágtam a WC-tartály fedelével – suttogta.

– Komolyan? – Colton rázkódni kezdett a nevetéstől, de nem lazított a szorításán. A lány tekergett és vonaglott, hogy megpróbáljon kiszabadulni. A dübörgő léptekre felnézett. Aiden dühösnek kinézve, káromkodva és a tarkóját dörzsölgetve dübörgött lefelé a lépcsőn. Meg sem állva, kézen fogta a lányt, kilendítette a bejárati ajtót, és kirángatta.

– Mit csinálsz, Aiden? – kérdezte Colton, mögöttük kocogva.

Aiden olyan hatalmas léptekkel haladt, hogy szó szerint vonszolta magával a lányt. Meg sem álltak, amíg egy autóhoz nem értek. Kinyitotta a hátsó ajtót, és egyszerűen bedobta a nőt. Beült a kormány mögé, a lány pedig teljes erőből rugdosni kezdte a fejtámláját, a férfi fejét célozva. Amikor a nő tornacipője másodszor is lepattant róla, Aiden kiszállt, feltépte a hátsó ajtót, és újra megragadta őt. Amikor Meryn meglátta, hova akarja tenni a férfi, zokogni kezdett.

– Kérlek, ne! – Aiden bedobta a csomagtartóba, majd lecsapta a tetejét. A sötétség kezdett minden oldalról bezárulni.

– A francba! Ő egy ember, Aiden, nem vezethetsz úgy, hogy a csomagtartóban van! – hallotta, ahogy Colton kiabál.

– Nem megyek messzire

– Hová megyünk? – A hangok egyre távolodtak.

– A szüleim házába! – A két kocsiajtó becsukódása megremegtette a kocsi vázát. Másodpercekkel később beindult a motor, és a lány érezte, hogy megindulnak. Félelmében és frusztráltságában halkan sírt, és imádkozott, hogy a férfi ne ölje meg.